Nagyvilág europoli

A fideszes képviselők nem szavaztak, amikor az EP terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot

A Vlagyimir Putyin orosz elnök és kormányzata által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a terrorizmust támogató és terrorista eszközöket használó állammá nyilvánította Oroszországot. Az MTI mellett beszámolt erről Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője is, aki a történtekhez hozzátette azt is, hogy a Fidesz képviselői bár bent ültek a teremben, egyikük sem nyomott gombot, amikor szavazni kellett.

A politikus a Facebook-oldalán számolt be a fejleményekről. Mint írja, jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett fogadta el az Európai Parlament azt az állásfoglalást, ami terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot. Az Európai Parlament egyúttal felszólította a tagállamokat, hogy tegyenek hasonlóképpen és vegyék fel Oroszországot a terrorizmust támogató államok uniós jegyzékébe, ezzel is elszigetelve Putyint az Uniótól és egyéb nemzetközi szervezetektől.

Ujhelyi nem szavazott a kérdésben, indoklása szerint azért, mert épp az ENSZ egyik szakmai eseményén képviselte az Európai Parlamentet. Nem úgy a Fidesz képviselői, akik „nyilvánvalóan a magyar kormány utasításait követve sunyi módon nem nyomtak gombot a szavazáskor, vagyis bár bent ültek a plenáris teremben, mégsem foglaltak állást az ügyben”.

A szavazás után az EP-képviselők felszólították az uniós Tanácsot, hogy az orosz Wagner Csoportot, a Ramzan Kadirov csecsen vezető irányította 141-es különleges gépesített ezredet, valamint más orosz finanszírozású fegyveres csoportokat, milíciákat is vegyen fel a terroristák uniós jegyzékébe. Emellett szorgalmazták az Oroszországgal fenntartott diplomáciai kapcsolatok további lefokozását, ezen belül a kapcsolattartás minimumra korlátozását minden szinten. Felszólították továbbá a tagállamokat, hogy mielőbb hozzák meg döntésüket a Moszkva elleni kilencedik szankciócsomaggal kapcsolatban.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik