Nagyvilág

Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint lesz megoldás a magyar nyelvű oktatás problémájára

Kimerítő, több témát érintő interjút adott a Kyiv Independentnek Olha Sztefanisina, Ukrajna európai és euroatlanti integrációjáért felelős miniszterelnök-helyettese, melyben külön bekezdést szenteltek Magyarországnak is. Többek között azért került szóba hazánk, mert Oroszország hivatalosan az Ukrajnában élő orosz, oroszul beszélő kisebbség védelme érdekében támadta meg Ukrajnát, miközben a magyar kormány is rendre hangot ad annak az aggodalmának, hogy a magyar kisebbségek jogai rendre csorbulnak Ukrajnában.

A Mandiner által szemlézett beszélgetésben Sztefanisina elmondta, az egyik legmeglepőbb és legpozitívabb dolog, amit Magyarországgal kapcsolatban el tud mondani, hogy az mindig is támogatta Ukrajna európai integrációját.

Mint ismert, Ukrajna már megkapta a tagjelölti státuszát, az Európai Unió ugyanakkor feltételeket is megszabott az országnak, amelyeket mindenképp teljesítenie kell ahhoz, hogy csatlakozhasson az európai közösséghez. Ezek egyike a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezése is, amit ennél jobban egyelőre nem konkretizált senki. Sztefanisina elmondta ugyanakkor, hogy tudja, vannak hiányosságok a magyar nyelvoktatást érintően, de Ukrajna képes lesz megoldást találni erre a kérdésre. Az ukrán politikus hozzátette ugyanakkor, hogy nem zárható ki teljességgel az sem, hogy az Orbán-kormány az egész ügyre csak szimpla politikai eszközként tekint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik