Élő Belföld

Navracsics Tibor: Ha a kormány ebben az ütemben halad, 2023-ban az összes uniós forráshoz hozzá tud majd férni Magyarország

MTI/Szigetváry Zsolt
MTI/Szigetváry Zsolt

Nem sokkal azután, hogy délelőtt az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy fagyasszák be az unió hétéves költségvetéséből a Magyarországnak járó pénzek egy részét, rendkívüli kormányinfót hívtak össze szerda délután fél háromra a Karmelita Kolostorban. A kormányinfón a témának megfelelően részt vesz Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is, aki már kedden is úgy nyilatkozott, hogy arra számít, hogy a Bizottság a nekünk járandó uniós források egy részének befagyasztását fogja kérni az uniós kormányoktól.

A Bizottság három operatív program – az energetikai és környezetvédelmi, a közlekedési és a területfejlesztési – 65 százalékának befagyasztását ajánlja, ami gyakorlatilag az összes nekünk járó uniós pénz harmada, 3000 milliárd forint.

És véget is ért a kormányinfó

Mivel a kormányülés jelenleg is tart, ma a szokásos 2 óra helyett csak 1 órán át lehetett kérdezni a kormány dolgairól. Köszönjük, hogy velünk tartottak!

Gulyás: Miközben Cseh Katalin hatmillió forintot keres, azon dolgozik, hogy a tanárok ne kapjanak béremelést

A minisztert a Momentum EP-képviselőjéről kérdezték, mire Gulyás azt mondta, Cseh is egy megválasztott képviselő, így az ő munkássága felett is ítéletet mondanak majd a választók 2024-ben az EP-választásokon. És ismét előhozta azt a narratívát, hogy a magyarországi ellenzéki képviselők – így Cseh Katalin is – azért folytatnak aknamunkát Brüsszelben, hogy ne érkezzen uniós pénz Magyarországra, így ne tudják emelni a pedagógusok bérét.

Antikorrupciós Munkacsoport készül

A Bizottság által támasztott, fennmaradó feltételek közül hátra van még az Antikorrupciós Munkacsoport felállítása, a korrupcióellenes stratégia valamint a csalásellenes stratégia megújítása, ismertette Navracsics Tibor.

A miniszter ugyanakkor bizakodó, az újságírói példát tovább gondolva úgy fogalmazott, ha a folyamat egy 100 méteres síkfutás, akkor Magyarország jelenleg 90 méter megtételénél tart.

Navracsics szerint félreértések történtek

Lapunk kérdésére Navracsis Tibor elmondta, folyamatosan kapcsolatban vannak a bizottsággal, és úgy gondolja, a vitás kérdések közül több ízben félreértés áll fent a felek között.

A miniszternek nincs információja arról, hogy kik lehetnek azok az országok, akik úgy szavaznak majd a Tanácsban, hogy Magyarországot ne engedjék ki kondicionalitási mechanizmus alól. Arra az értesülésre reagálva, hogy a cseh elnökség előbb szavaztatna olyan ügyekről, amelyekben Magyarország eddig vétózott, hogy a kormány a pénzek elrendezése után már ne tudjon kibújni a beleegyezés alól, Navracsics azt mondta, a Visegrádi négyek egysége megbonthatatlan.

A miniszter elmondta továbbá, hogy ha rajtuk múlt volna, már nyilvánossá tették volna a frissített tervet, de az uniótól kérés érkezett, hogy ezt ne tegyék.

Január 1-től emelik a pedagógusok bérét, ha...

Ha még decemberben aláírják a partnerségi megállapodást és hozzájutunk minél előbb a forrásokhoz, január 1-től megvalósul a pedagógusok 10 százalékos béremelése, mondta Gulyás. Aztán újra az ellenzéki képviselőket vette elő, akik szerinte akadályozzák a folyamatot.

A bírósági szervezeti törvényt biztosan módosítani kell

Gulyás Gergely ebben biztos egyelőre, a többit még nem látja át teljesen, de ezzel együtt is a fenti jogszabályt tekinti a legfajsúlyosabbnak. Hozzátette, olyan módosítási dömpingre már nem kell számítani, mint aminek ősszel tanúi lehettünk.

Gulyás Gergely az ellenzéket ekézi

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar baloldali képviselők a felelősek azért, hogy a mostani hangulat kialakult Brüsszelben.

A pedagógusbéremelések kérdését hozta fel, és elmondta, nem tartja elfogadhatónak, hogy amikor valaki több millió forintot keres EP-képviselőként, akkor olyan indítványokat szavaz meg, amelyek ellehetetlenítik azt, hogy végre pénz érkezzen a tanárok béremelésére.

2023-ban az összes uniós forrásra igényt tartana a kormány

Navracsics Tibor szerint nem érte váratlanul a magyar kormányt az uniós pénzek befagyasztásának híre. Elmondta, ebben jórészt benne lehet az is, hogy a kormány olyan ütemben teljesíti az Európai Bizottság által megadott feltételeket, ami összességében eredményezhet kisebb csúszásokat.

A politikus szerint ha a kormány ebben az ütemben halad, 2023-ban egészen biztosan hozzá tud majd férni Magyarország az összes uniós forráshoz

Kezdődik

Szentkirályi Alexandra, Gulyás Gergely és Navracsics Tibor is a fedélzeten.

Csúszás

A szokásoknak megfelelően ezúttal is csúszik kicsit a kezdés.

Olvasói sztorik