A sorozatgyártott protéziseknél a beteget szabjuk az implantátumhoz, míg az egyedi gyártásúnál magát a protézist gyártjuk a betegre – mondja Dr. Szabó István ortopéd sebész, aki több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a csípő- és térdprotézisműtétek terén. Dr. Szabó Istvánnal beszélgettünk a trendekről, rehabilitációról és az egyedi gyártású csípő- és térdprotézisek előnyeiről.
A kínai gyógyászat szerint öt olyan energia fajta létezik, ami elengedhetetlen az élethez. A természetben megtalálható elemek közül a legfontosabb a tűz, mely a szívünkért felel. A szív az örömre való képességet tartja karban. Ebben a részben a tűz elem szükségességét ismerjük meg, vele együtt pedig Varga Danit, aki éveket töltött különböző ázsiai országokban, jelenleg pedig egy Budapesten található ázsiai étterem konyhafőnöke.
A ŠKODA a világ egyik legrégebbi autógyártója, az autózás mellett azonban a kétkerekű élet aktív szereplője is. Nem meglepő ezért, hogy a ŠKODA a rangos magyar verseny, a Tour de Hongrie támogatója is, melynek köszönhetően májusban újra a világ legjobb kerékpárosai uralják majd a hazai utakat. Az idei futam 2023. május 10-én Szentgotthárdon rajtol és öt nap után május 15-én ér véget Budapesten.
Amikor valamilyen eszközt választunk magunknak (legyen az okostelefon, tévé, laptop, lényegében bármi), a legfontosabb szempont, hogy olyan megoldást keressünk, ami megfelel a célnak, amire használni szeretnénk. Hatványozottan igaz ez a monitorok esetében, ahol nagyon nem mindegy, milyen kijelzőt választunk például kreatív munkához, tartalomgyártáshoz. El is mondjuk miért.
A zálogkölcsönzés, a leginkább az aranytárgyakra adott hitelek, illetve az aranytömbök és -ékszerek értékesítése ma már többmilliárdos piac, de persze érdekes története van annak is, hogy az egyes korokban mi számíthatott értéknek. A BÁV hazánk legnagyobb múltú jogfolytonosan működő vállalkozása, melynek elmúlt 250 évéről május 11-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban nyílik kiállítás.
Ha szóba kerülnek a Mini PC-k, a névből fakadóan sokszor még mindig a méretre koncentrálunk, és azt hihetjük, hogy a sokszor tényleg egész apró méret miatt csak a legalapvetőbb funkciók ellátásra alkalmas hardver lakozik a burkolat alatt. Pedig erről szó sincs, egy ilyen eszköz – a jól ismert előnyei mellett – ma már sokkal többre képes, mint azt sokan elsőre gondolnák.
A pandémia megállíthatatlan és visszafordíthatatlan folyamatot indított el: az otthonunk a második munkahelyünkké, míg az iroda lassan a második otthonunkká válik. A CODIC Hungary ezt szem előtt tartva a Váci úti egykori Modiano gyárból olyan modern, zéró karbonkibocsátás lehetőségét biztosító irodaházat fejleszt, mely maximális energiahatékonysággal működik majd, miközben a dolgozók szociális környezetére is odafigyel.
Kifogástalan megjelenés, letisztult dizájn, jól látható kijelző, egyszerű használat, tűpontos fordítás hanggal, extra és egyedi funkciók. Röviden
Elindultunk ötből négy kategóriában az ország első számú súlyzós tömegsport rendezvényén, a Scitec Nutrition által rendezett Power Challenge versenyen, ahol amatőrök és versenyzők egyaránt indulhatnak. Felhúztunk 105 kilót és az egyik kategóriában sikerült egy ezüstérmet is szerezni.