Élet-Stílus

A Lidl többet ad az őszi hónapokban is!

A KSH adatai szerint az ősz beköszöntével sem lett könnyebb a magyar családok gazdasági helyzete. A szeptember havi infláció 0,4 százalék volt, amelyen belül az élelmiszerek ára igaz 0,2 százalékkal csökkent, de sajnos még így is, 15,2 százalékos az áremelkedés, amely bizony meghaladja az átlagos infláció mértékét.

A hazai családokat az élelmiszerárak érintik a legérzékenyebben. A Lidl felelős vállalatként mindent megtesz, hogy a kormány intézkedéseivel összhangban, megpróbálja mérsékelni a magyar háztartások kiadásait. A vállalat több milliárd forintot fordít arra, hogy alacsony árak biztosításával aktívan járuljon hozzá az infláció letöréséhez.

A vásárlók árérzékenységét szem előtt tartva, a Lidl számos kedvezményt adott, illetve számos akciót indított az éve eleje óta. Talán az egyik legmeghatározóbb döntés az év elején született meg, amelynek értelmében a diszkontáruházlánc folyamatos és tartós árcsökkentésbe kezdett. A beszerzési árak csökkenéséből adódó, valamint azon is túlmutató árelőny azonnali továbbadásával júliusig több mint 500 termék árát mérsékelte – melyben az alapvető élelmiszerek és számos, a vásárlók körében közkedvelt, keresett termék is megtalálható. További fontos lépés volt az áruházlánc részéről, hogy az árstop kivezetését követően is folytatta árcsökkentési programját. A rendeletben előírt 15 százalékos kötelező akciókban is többet ad vásárlóinak, akár 20-50 százalékkal, vagyis a Többet adunk akció keretében így akár 50 százalékos árcsökkenéssel juthatnak hozzá a vásárlók a legjobb termékekhez.

Lidl számára nagyon fontos, hogy vásárlói számára széles, kiváló minőségű, kedvező ár-érték arányú kínálatot nyújtson, amelynek köszönhetően a lehető legkedvezőbb áron intézhetik a bevásárlást. Saját márkás termékeinek előnyeit ezért minden esetben érdemes kihasználni.

Saját márkás termékek vásárlása vagy a Többet adunk akció önmagukban is jelentős megtakarításokat eredményezhetnek a családoknak, de még további árelőnyökhöz is juthatunk, ha használjuk a Lidl Plus applikációt, vagy figyeljük a digitális újságban megjelenő további lehetőségeket.

Hetente további 10-12 akciós árucikket jelentő kuponnal spórolhatunk a bevásárlásaink során, valamint a kaparós nyereménykártyákkal és a Kupon Plusszal további kedvezményekhez – mint például ajándék termékek vagy extra számlavégi kedvezmény – juthatunk.

Továbbra is használjuk ki a diszkontáruházlánc jól ismert akcióit, amelyek között az „Őrületes Lidl ár”, a „Szuperár”, a „Szuper hétvége”, „Azonnali árzuhanás” – hétről hétre újabb kedvezményeivel már bizonyított a vásárlóknak. Ha pedig ezen felül is szükségünk lenne pénztárcabarát megoldásokra vásároljunk XXL termékeket vagy az „Együtt olcsóbb” akciók alatt.

Nagy népszerűségnek örvend az áruházlánc „Mentsük meg” csomagok programja, mely külsőleg már nem tökéletes, de még fogyasztható gyümölcsöket és zöldségeket tartalmaznak. A 3,5 kg-os egységcsomagok, kedvezményes, mindösszesen 399 forintos áron vásárolhatóak meg. A vállalat tovább bővítette élelmiszermentő akcióját, mely a pékárukra is kiterjed. Így az előzőnapi értékesítésből megmaradt, de még fogyasztható 2 és 5 darabos egységcsomagba összeállított édes és sós pékárukhoz mostantól féláron lehet hozzájutni.

A Lidl nem csak pénztárcabarát termékekkel ad többet, hanem az egészségtudatos táplálkozást is támogatja, ezért minden pénteken 15% kedvezményt nyújt a friss halak árából.

Az áruházlánc segítséget nyújt a kiadásaink optimalizálásban, hogy a költségkeretünk beosztása minél tudatosabb legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik