Biegner Dániel edző-elemzővel értékeltük a magyar válogatott szlovének elleni edzőmeccsét, de azt is, mit jelentenek a gyakorlatban a relacionista játékelemek, miért ez a helyes út a nemzeti csapatnak, és vajon mikor használja fel végre Marco Rossi együttesének identitáselemeit az utánpótlás-képzés is.
Szoboszlai újra szintet lépett, így az sem lenne meglepő, ha azt követelné, ne kelljen többet jobbhátvédet játszania. Eközben a Spursnél Igor Tudor nemcsak szakmailag, hanem emberként is reflektorfénybe került. Itthon pedig a magyar futball egyik legtöbb tanulságot hordozó sztorija pörög tovább.
Norvégia bezzegklubja kivégezte az Intert, de tanul-e ebből bármit a magyar futball? A Fradi fél évszázada nem látott sikert arat, de úgy tűnik, ebből semmi nem ragad rá a hazai közegre. A debreceni ultrák üzennek, majd visszakoznak, a labdarúgás szabályalkotói pedig Bicskéig hosszabbítják meg a VAR-t.
Az idei szezonra mintha eltolódott volna a meccsek súlypontja: nyílt játékból egyre nehezebb minőségi helyzeteket teremteni, miközben a rögzített szituációk aránya és jelentősége látványosan felértékelődött. A friss Ziccerben azt boncolgattuk, hogyan optimalizálják a klubok a pontrúgásokat adat- és videóalapon, miért kerülhet egy pontrúgásedző a legjobb igazolások logikájába, és milyen taktikai ellenreakciók jöhetnek erre.
Tóth Alex angol élvonalba vezető, szinte példátlan szintugrásától a Real Madridnál kirobbant edző–játékos hatalmi harcig: ebben az adásban arról beszélgetünk, miért egyre nehezebb a modern edzők dolga a topkluboknál, hogyan dőlnek el valójában a nagy futballkarrierek, és mit jelent ma berobbanni a világ elitjébe – akár az NB I-ből is.
Partnerként kezelt szurkolók, olcsó jegyár, szabadon terjeszthető gólok és összefoglalók: a lengyel Ekstraklasa pár év alatt a tízszeresére emelte a klubok meccsnapi bevételeit. Hogy mi kellett hozzá? Világos stratégia, egyértelmű célok, reális helyzetértékelés és következetes, okos munka. Röviden: minden, ami itthon hiánycikk.
Ti kérdeztetek, mi válaszoltunk: a Ziccerben ezúttal nem meccsekről beszéltünk, hanem hatalomról, pénzről és felelősségről a magyar futballban. Ki dönt, ki vállalja a következményeket, és miért nem működik az a rendszer, amelybe évek óta ömlik a pénz? Kényelmetlen kérdések, éles állítások – mellébeszélés nélkül.
Felrobbant a puskaporos hordó Liverpoolban: Mohamed Szalah nyíltan nekiment Arne Slottnak, miközben a klub átigazolási és öltözői döntései is egyre nagyobb káoszt mutatnak. Mi történt valójában a háttérben, hogyan jutott idáig a csapat, és mit jelent mindez Szoboszlai Dominik számára?
A friss Ziccerben ezúttal a magyar futball mélyrétegekben megbújó tektonikus konfliktusait fejtettük fel. Megbeszéltük, mi a helyzet Varga Barna-ügyben, hogy hova kellene igazolnia Tóth Alexnek, hogy miért otrombán kétarcú a Fradi, de az sem maradt ki az adásból, vajon kinek üzent Csányi Sándor évzáró interjújában. Gaál Tamással az NB1.hu újságírójával társalogtunk.
A magyar futball elmúlt 15 éve egyszerre látványos építkezés és fájó hiányérzet története. Infrastruktúrában világklasszis szintre jutottunk, mégis máig keressük a választ arra, mi a saját futballfilozófiánk, hogyan neveljünk több élvonalbeli játékost, és ki mutassa meg az irányt. Meddig tart a szurkoló szenvedélye, és hol kezdődik a döntéshozó felelőssége?