Borovitz Tamás

Borovitz Tamás

újságíró

El Chúngaro, azaz Horváth Ambrus Spanyolországban élő magyar zenész. Társaival pár hete még maszkokkal és távgyógyítással poénkodtak egy kamu tévéshow-ban, mára a környezetében is megjelent a járvány. Ettől még a humora nem hagyta el. Interjú.

2020. 04. 16. 20:00

„Ma 9237 napja nem fogyasztok alkoholt. Az hány év szerintetek?” – kérdezi a diákoktól Gyula, aki idejének egy részét színészkedéssel tölti, tárgyalt már Kocsis Mátéval, tüntetett is, egy élőláncban pedig csak azért nem vett részt, mert láncdohányos volt. Rendhagyó osztályfőnöki órán jártunk, ahol az övén kívül két másik hajléktalan, Csurika és Taki sorsával ismerkedtünk meg.

2019. 11. 30. 06:52
Olvasói sztorik