Élet-Stílus

Bár az időseket fenyegeti a vírus, a következményeit a fiatalok nyelik be

Nemrég jelent meg Székely Levente Szürke hattyúk című könyve, amiben a hazai nagymintás ifjúságkutatás szakmai vezetője – a kutatássorozat eredményeire támaszkodva – arról ír, mit tudunk a magyar fiatalokról: szokásaikról, gondolkodásukról, vágyaikról, nézeteikről és arról, várhatóan hogyan változnak ezek a jövőben. Interjúnkban e mellett arról is kérdeztük, milyen hatása lehet a világjárványnak a fiatalok életére, beszélhetünk-e COVID-generációról, és hogy érzi, tényleg nőtt-e a feszültség a fiatalok és az idősek közt.
Korábban a témában:

Azt írja, a fekete hattyú szimbólum: arra utal, hogy megdőlt a mindaddig fennálló igazság. Ausztrália felfedezése előtt mindenki azt gondolhatta, a hattyú fehér, hiszen minden korábbi tapasztalat ezt igazolta, ám ez az állítás egyik pillanatról a másikra megdőlt. Ehhez képest mit jelképez a könyve címében is szereplő szürke hattyú?

Azt, hogy jelen pillanatban még nem tudjuk eldönteni, a mostani ifjú generációk hozhatnak-e lényeges változásokat a világban. Vannak kollégák, akik szerint a mai fiatalokból egyértelműen forradalmi nemzedék lesz, mások nem hisznek ebben. Az analógia pedig onnan származik, hogy a fehér és a fekete hattyúnak is eleinte szürke a kicsinye, így aki meglát egy ilyen fiókát, még nem tudhatja, később milyen színű felnőtt lesz belőle.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Említi A fekete hattyú című Nicholas Nassim Taleb-könyvet is, amiben a feketehattyú-jelenségnek három ismérve van: váratlan, óriási horderejűek a következményei, és csak utólag találunk rá magyarázatot, vagy legalábbis azt gondoljuk, hogy előre láthattuk volna. Ezek alapján a globális koronavírus-járvány is fekete hattyú?

A társadalomra nehezedő problémát tekintve abszolút mondhatjuk annak. Az, hogy valamikor jöhet egy nagy világjárvány, régóta szerepel mindenféle világvége-szcenárióban, de sosem a legvalószínűbb eshetőségek között. Rendszeresen készül összeállítás arról, hogy a kutatók milyen világméretű krízisre, ha úgy tetszik, milyen világvégére számítanak, a háborútól a mesterséges intelligencia hatalomátvételéig, és abban a listában is szokott szerepelni a járvány, de százszor kisebb valószínűséggel, mint például az extrém éghajlatváltozás veszélye. Ehhez képest most azt látjuk, hogy a koronavírus-járvány az egész bolygóra kiterjed, és világméretű hatásai is lesznek.

Egyetért azzal az egyre több helyen felbukkanó gondolattal, hogy a mostani történések olyan jelentőségűek, hogy már egy új nemzedék kialakulásáról is beszélhetünk? Olvashattunk már COVID-generációról, nevezték vírusgenerációnak, illetve megjelent a karantinik kifejezés is.

Ha holnap vége lenne a járványnak, azt mondanám, nem lesz ekkora hordereje, de mivel nemcsak hogy holnap nem lesz vége, de egyes becslések szerint akár 2022-ig is eltarthat egy szigorítások és enyhítések váltakozásán alapuló csiki-csuki, ezért valószínű, hogy lesz hosszú távú generációs hatása. Viszont a mellett, hogy nem tudjuk, meddig tart, van itt egy másik kérdés is, mégpedig: jó ötlet-e, ha így azonosítunk egy társadalmi csoportot. Ugyanis előbb-utóbb rájuk ég ez az elnevezés. Volt olyan kutatásunk, ahol a fiatalok vonatkozásában visszatérő volt az internetezés mint generációs jellemző. Feltehetjük a kérdést, hogy ez minek köszönhető: ők maguk felismerték, hogy tényleg ilyenek, vagy annyit mondtuk róluk, hogy végül elhitték.

Szabó Andrea szerint egészen új helyzeteket szül az, hogy átmenetileg a családok lettek a szocializáció egyedüli terepei, mivel az iskoláknak nem igazán jut szerep e tekintetben. Remélhetőleg nem húzódik el nagyon ez az időszak, de vajon a hatása mennyire lesz hosszú távú?

Ezzel nehéz vitatkozni, de azért azt tegyük hozzá, hogy a családok eddig is aktívak voltak ebben: a gyerekek jelentős részével korábban is tanultak otthon a szülők, folyamatosan követték, mi történik az iskolában, sőt gyakran inkább a szülő az, aki megtanítja az aktuális tananyagot, a tanár csak feladja a leckét. Csak most ez még jellemzőbb lett, mint korábban.

Szintén az említett cikkben szerepel a vélemény, miszerint 2020 lehet az új 1968, méghozzá azért, mert most, a digitális oktatás és az online kapcsolattartás előtérbe kerülésével a fiatalok tudására van szüksége a társadalomnak: ők tanítják meg a szülőknek az IT-eszközök használatát. A kutató szerint 1968 után második alkalommal ismét a fiatalok kultúrája lett a mainstream. Mit gondol erről?

Régóta beszélünk a fordított szocializáció jelenségéről, de az biztos, hogy van ennek az egésznek egy újabb hulláma – a váratlan helyzet miatt többen vásároltak laptopot és egyéb eszközöket, és nemcsak azért, hogy a diákok teljesíteni tudják az iskolai feladatokat, hanem az általános kapcsolattartás miatt is. Most azoknak is igénye lett az otthoni internetkapcsolatra és a készülékekre, akiknek eddig nem. Csak hogy egy családi példát említsek: a nagybátyám nemrég azért döntött úgy, hogy kellene otthonra laptop és nethozzáférés, hogy tudja követni az online világba költözött gyülekezeti alkalmakat. Az idősebbeknek, akiknek eddig ez a világ kevésbé volt természetes, most megjelent egy teljesen racionális igényük a bekapcsolódásra.

Évek óta látványosan növekszik az idősebbek körében az internethasználat, ettől végleg berobbanhat?

A hazai kutatásokban eleinte úgy tűnt, hogy ennek a korosztálynak a tagjai anyagi korlátok miatt nem válnak internethasználóvá, később viszont azt tapasztaltuk, hogy az anyagiak inkább csak fedezékei a kognitív gátaknak: sokan egyszerűen nem vállalták fel, hogy az internet szerintük hülyeség, és csak pornó van rajta meg segédlet a bombakészítéshez, és amikor erről kérdeztük őket, inkább rámondták, hogy drága. Pedig a valódi ok már akkor is az lehetett, hogy nem érezték hasznosnak, illetve féltek a használatától. Most viszont érzik a szükségét, és ha átlépik a félelemküszöböt, egyszerre sokan lépnek be a használók táborába.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A jelenlegi helyzet egyik furcsa ellentmondása, hogy a fiatalok és a fiatalabb szülők megpróbálják megóvni az időseket, közben pedig felerősödni látszanak a generációk közti feszültségek is: mindenki találkozhatott olyan véleményekkel, hogy minek mászkálnak a nyugdíjasok az utcán, miért ülnek előre a buszokon, és különben is: miattuk kell mindenkinek otthon ülnie. Ez új jelenség, vagy a járványhelyzet csak elmélyített egy létező feszültséget?

OK BOOMER

Habár magát a kifejezést legelőször 2009-ben rögzítették, használata 2015-től indult el, felfutását egy TikTokon megjelenő videónak köszönheti. Egy idősebb férfi által készített, a fiatalabb generációkat kritizáló videóra volt válasz az „OK boomer” (a boomer a baby boom-korszakban, azaz a 20. század közepén született idősebb generációra utal). Új-Zélandon – ahol az év szavának is választották a kifejezést – egy képviselő parlamenti felszólalásában is elhangzott replikaként, egy idősebb képviselőtárs közbevágására adott válaszban. Székely Levente azt írja a Szürke hattyúkban: „Az »OK boomer« már kilépett a digitális világból, és egyértelműen generációs alapon határolja el a mi és az ők csoportjait.”

A járványt megelőzően is voltak jelei a feszültség növekedésének, én két világméretű jelenséggel is részletesen foglalkozom a könyvben. Az egyik a klímamozgalom, aminek a tevékenysége nyomán felfedezhető volt egy generációs él: iskolások, fiatalok vonultak utcára, és közben az idősebb generációra is mutattak, akik kevésbé tudatosak e tekintetben. Ebben volt fricska, gúny és volt komoly ellentét is. A másik jelenség az OK boomer használata. A New York Timesban arról írtak, hogy vége a generációk közti békés egymás mellett élésnek, mert a fiatalok most visszavágnak az OK boomerrel. Szerintem ezt a helyzetet a járvány kicsit átalakította: valóban kiéleződnek a generációs ellentétek, de úgy látom, a feszültség mellett a szolidaritás is fokozottan megmutatkozik. A kettősség ott is látható, hogy maga a vírus közvetlenül elsősorban az időseket fenyegeti, míg a járványhelyzet rövid- és középtávú következményeit inkább a fiatalok nyelik be.

Azaz a munkahelyek megszűnését?

Megváltoznak a képzési rendszerek, változik a munkaerőpiac. Néhány hónapja egy konferencián azt hallottam HR-szakemberektől, hogy akkora a munkaerőhiány, hogy ha valakinek pulzusa van, azt felveszik, ehhez képest ma mindenhol behúzták a kéziféket, még az olyan helyeken is kivárnak, ahol láthatóan szükség lenne munkaerőre. Ott vannak például az e-roller szolgáltatók, amik úgy tűnik, nem várták meg, hogy a turizmus újraéledjen. És sajnos van a helyzetnek anyagi következménye is: ez a veszély leginkább azokat sújtja, akik nem olyan régen kezdtek el dolgozni, így nem is tudtak tartalékot felhalmozni.

Mennyire látja reálisnak a veszélyt, hogy akik eddig hátrányban voltak, azok most a digitális oktatás világában – leginkább az eszközhiány miatt – még jobban leszakadnak?

Ez egyértelmű veszély. Az ifjúságkutatásban és más, korábbi kutatásoknál is azt láttuk, hogy a digitális hátrány a többi társadalmi különbségre épül rá. Akik eddig rossz helyzetben voltak, nem fértek hozzá azokhoz az eszközökhöz, amelyeken most folyik az oktatás, azoknak még nehezebb lesz. Ráadásul feltételezzük, hogy sok hátrányos helyzetű családban nemcsak eszköz-, de tudáshiány is van, tehát hiába osztunk ki laptopokat, attól még a kognitív hátrány megmarad, a szülők nem tudnak megfelelő segítséget nyújtani az iskola nélküli tanulásban.

Készül kutatás arról, hogy mennyire változtatja meg a magyar fiatalok életét a járvány? Vagy esetleg bekerül erről néhány kérdés a 2020-as adatfelvételbe?

Idénre tavaszi adatfelvételt terveztünk, de valószínűleg csak ősszel tudjuk majd megcsinálni, és biztos vagyok benne, hogy a kérdésekben reagálnunk kell a jelenlegi helyzetre. Olyan folyamatok, változások indulhatnak be, hogy az társadalomkutatóként szemlélve aranybánya – a kutatói énünk örül neki, hogy egyfajta tudósítóként, krónikásként rögzíthetjük a most megélt dolgokat. Régebben a kutatásokban szerepelt sok olyan, új folyamatot vizsgáló kérdés, amiket leginkább csak azért tettünk fel, mert tudtuk, hogy majd valamikor kell velük foglalkozni, viszont most jött el az ideje, hogy ezeknek igazi jelentősége legyen – lásd a digitális oktatást vagy a távmunkát, ami távoli jövőnek tűnt, most pedig itt van. És ez nemcsak rendszerek, de az egyének szintjén is igaz: az a pedagógus, aki korábban azt mondta, mi a fenének tanuljon meg mindenféle digitális dolgot, az most belekerült a mély vízbe.

Érzései szerint a 2020-as felmérés eredményeiben mi lesz a legnagyobb változás a 2016-os adatokhoz képest?

A járványhelyzet előtt azt vártam, hogy a klímatudatosság nagyon erősen megjelenik majd a válaszokban, szerkesztettünk is erre vonatkozó kérdéseket az új adatfelvételhez – kérdés, hogy a járványhelyzet mennyire írja ezt felül. Sok minden nem változik majd a trendekben: valószínűleg tovább nő az egyedülállók aránya, és valószínűleg növekszik majd azoké, akik nem szeretnének továbbtanulni, ez látszik már a friss felsőoktatási statisztikákban is. Ami nagy kérdés: a munkapiac. Ha néhány hónappal ezelőtt lennénk, a 2012-es és ’16-os adatok alapján azt mondanám, hogy további bővülés várható, de a járványhelyzet ezt biztosan lényegesen befolyásolja. Amiben még változásokra számíthatunk: a fiatalokra az eddigieknél is jobban igaz lesz, hogy jelen vannak a digitális világban.

Vajon a 2020-as mérés eredményeiből is az lesz kiolvasható, hogy a fiatalok elfordultak a közélettől, távol tartják magukat a politikától?

Ezt érdemes kettéválasztani: bizonyos társadalmi problémák igenis foglalkoztatják a fiatalokat, elég, ha csak arra gondolunk, mennyire szolidárisak most a veszélyeztetett idősekkel. A politikától való távolmaradásuk pedig a pártpolitikai csatározásoknak köszönhető – de ez inkább a saját véleményem, mintsem kutatási eredmény, bár valamennyire kiolvasható a mérésekből.

Szerintem sok fiatal egyszerűen nem tudja, kinek adjon igazat.

A számtalan egymásra hivatkozó, egymást erősítő vagy éppen egymásnak homlokegyenest ellentmondó információ zajában elképesztő energia kellene, hogy ne a készen tálalt alternatív valóságokat fogadjuk el, hanem magunk is mindennek utánajárjunk. Így aztán egyszerűbb és biztonságosabb kimaradni a vitákból, hiszen ha tényleg előítéletek nélkül közelítünk a politikai vitákhoz, úgy tűnhet, egyszerre mindenkinek igaza van, és senkinek sincs igaza.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Székely Levente

Egyetemi oktató és kutató. Kutatási érdeklődése fókuszában az ifjúságügy és a generációk, a médiafogyasztás, ezen belül az újmédia, az információs társadalom állnak. A nagymintás ifjúságkutatás szakmai vezetője.

A Szürke hattyúk című könyv itt elolvasható, letölthető.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.