Élet-Stílus útitárs

„Kiszálltunk a puszta közepén fogat mosni, és egyszer csak fénycsóva borította be az eget”

Peterdi János és menyasszonya, Tóth Zsófi (plusz egy Krokodil) 180 nap alatt, 2019. június 12-től december 12-ig terepjáróban ülve megkerülték a Földet, keresztezve az összes hosszúsági fokot. Láttak űrhajófellövést, fókákat, és majdnem bent ragadtak egy mongol folyóban. Páros interjú az extrém túráról.

Emlékeztek a pillanatra, amikor kimondtátok, hogy meg kellene kerülni a Földet?

János: Eleinte nem is földkerülést akartunk, hanem egy nagyobb utazást. Öt évvel ezelőtt találtuk ki, hogy egy adott koncepció szerint fedezzük fel a bolygót. Épp hazatértünk Zsófival egy vonatos Európa-túráról: hátizsákos, sátras, vadkempinges utazás volt, egy hónap alatt bejártuk a kontinens déli részét, majd két évvel később autóval felfedeztük Skandináviát. És adta magát, hogy kellene valami nagyobb léptékű is.

Sokan álmodoznak ilyesmiről, de mi kell ahhoz, hogy valaki tényleg neki is induljon?

Zsófi: Talán egy kis bátorság. Sokan mondták, hogy irigyelnek minket, de ők nem mernének úgy nekiindulni, hogy végig csak autóban aludhatnak. Igyekeztünk úgy megszervezni mindent, hogy ne legyen gond, és nem is akadt biztonsági jellegű problémánk.

János: Nem tartom kifejezetten bátornak magunkat, inkább úgy érzem, bizonyos dolgokban tudtunk elég lazák lenni. Nem azt mondom, hogy nem kell egy ilyen utat átgondolni, de ha túl sokat rágódsz valamin, az csak gátakat szab.

És hogy állt össze a költségvetés?

János: Kiköltöztünk egy szűk évre Németországba, én futárkodtam, Zsófi egy szállítmányozási cégnél volt projektasszisztens. Egy év kellett hozzá, hogy összegyűjtsük a szükséges pénzt, amihez még a család is hozzáadott. Utólag visszagondolva nem is az anyagi része volt a legfontosabb, hanem hogy ragaszkodtunk a céljainkhoz, és neki mertünk vágni. Merthogy rengeteg negatív véleménnyel, kritikával kellett szembenéznünk.

Fotó: Camper Studio / Peterdi János

Mármint az utazás előtt?

János: Igen. Azt vettem észre, hogy ha létre szereznél hozni valami nagyobb volumenű dolgot, azonnal szembesülsz olyan véleményekkel, amelyek alapvetően kétkedők. Mindenki azzal nyit, hogy mi miért nem fog sikerülni.

És erre ti?

János: Megpróbáltuk burokba bezárni a kritikákat. Nem arról van szó, hogy mindenkinél jobban értünk mindenhez, csak igyekeztünk nem odafigyelni a kifejezetten negatív hangokra.

Zsófi: A legtöbben, főleg az önálló életük elején levő fiatalok olyan érvekkel jöttek, hogy miért nem lakásra gyűjtünk, vagy valami másba fektetjük az utazásra gyűjtött pénzt. Mi meg úgy voltunk vele, hogy ez egy életre szóló élmény, és nem is bántuk meg.

Hogy lehet egy ekkora útra felkészülni?

János: Hallasz dolgokat, főleg utazóktól, utánanézel az interneten, de kifejezetten rákészülni nem tudsz.

Zsófi: Nézegethetsz útikönyveket, blogokat, és sokat segítenek az utazókat tömörítő Facebook-csoportok is, ahol rákérdezhetsz például arra, mit ajánlanak, ha először látogatsz Mongóliába. De az út nagy része tényleg inkább úgy alakult, hogy elmentünk helyekre, és megtapasztaltuk, hogy mi van ott. Sokszor teljesen más impulzusok értek, mint amikre előzetesen számítottunk.

János: Volt, hogy olvastunk egészen konkrét leírásokat, hogy merre kell menni, mire kell figyelni, és tök jó támpontnak is bizonyult, csakhogy aztán jött egy háromezer kilométeres szakasz, amiről meg semmilyen infónk nem volt. Na, az ilyen váratlan eseményeknél kell a lazaság. Ha két napig rostokolsz egy határon, az nem olyan, mint amikor fél órát ülsz a dugóban Pesten: ez is része az utazásnak, és egy pillanatig nem éreztem magam rosszul tőle.

A tervezésnél ezek szerint úgy kalkuláltátok, hogy adott esetben több napos dekkolás is beleférjen?

Zsófi: Kizárólag a repülőjegyeink dátumaihoz kellett tartani magunkat, de akkor sem történt volna semmi, ha valamelyik gépet lekéssük, mert nagyon olcsón sikerült hozzájutni a jegyekhez.

Fotó: Camper Studio / Peterdi János

János: Inkább azon voltunk, hogy minél több helyre eljussunk, de ha valahol nagyon jól éreztük magunkat, természetesen többet maradtunk.

Biztos, hogy a legfiatalabb magyar földmegkerülők között vagytok. Mennyivel lettetek tapasztaltabbak, érettebbek 180 nappal az indulás után?

Zsófi: Rengeteg új dolgot tanultunk a világról, az emberekről. Számos előítélettel indultunk útnak, azt gondoltuk például, hogy Kazahsztán vagy Mongólia nem annyira biztonságos. Ehhez képest mindenhol kizárólag segítőkész emberekkel találkoztunk, függetlenül attól, hogy épp volt-e közös nyelv. Törökországban jártunk olyan faluban, ahol még sosem láttak turistát.

János: Kazahsztánban és Mongóliában is akadtak olyan részek, ahol úgy néztek ránk, mintha földönkívüliek lennénk. Az egyik legfontosabb tapasztalás, hogy a világ nem annyira veszélyes, mint amilyennek sokan elképzelik. Azon túl, hogy minél többet lássunk, ez volt a másik célkitűzésünk: megmutatni másoknak, hogy érdemes nekiindulni egy ilyen útnak. Nyilván úgy terveztük az útvonalat, hogy elkerüljük a háborús övezeteket, de az is a szemünk előtt lebegett, hogy bátran fedezzünk fel új helyeket, ne féljünk az ismeretlentől.

 Mit vittetek magatokkal?

János: Ázsiát egy húszéves terepjáróval kerültük meg, természetesen felkészítettük az útra, kicseréltünk minden olyan alkatrészt, amiről feltételeztük, hogy nem bír ki harmincezer kilométert. Beszereltünk egy ágyat, az volt a kocsiban a felső szint. Volt egy minikonyhánk, gázfőzővel, ötkilós gázpalackkal, és vittünk konzerveket, tartós élelmiszereket. Eltettünk egy széfet is a laptop és a fényképezőgép-tartozékok miatt. Hatvan liter zuhany- és negyven liter ivóvizet raktunk be.

Zsófi: Amerikában meg, ahol csak lehetett, csapvizet ittunk. Ázsiában muszáj volt ivóvizet venni, öt-tízliteres palackokban: fél év azért ahhoz rövid idő, hogy két hetet kórházban töltsünk szennyezett ivóvíz miatt.

Összefoglalható röviden az útvonal?

Zsófi: Budapesten beszálltunk az autóba, elindultunk Szerbia felé. Hosszabb időre először Bulgáriában álltunk meg egy kis hegymászásra, utána jött Törökország, Isztambul, a Tuz-tó, Kappadókia és a Nemrut-hegy, ahol a már nem működő vulkán kráterében aludtunk. Aztán Grúzia, majd Oroszországon át Kazahsztán, az Aral-tó maradványai. Ott kicsit elsüllyedt az autó.

János: Másfél óra ásás a tűző napon. Én hibáztam egyébként, utazósebességgel lehajtottam az útról a kiszáradt tó medrébe. Csakhogy nem látszott, hogy az alján még van iszap. Beragadtunk.

Zsófi: Na, és akkor onnan irány Almati felé, üzemanyagpumpa-csere a 82-es oktánszámú kazah üzemanyagok miatt, majd fékproblémák a rázós utaktól. Aztán jött a főváros, Asztana, ami most már Nur-Szultan, utána ismét Oroszországon át Mongólia. Ott három hetet töltöttünk, gyönyörű utakon.

János: Persze az út erős kifejezés, aszfalt nem sok van. Úgy képzeld el, mintha a hatos útból száz kilométer lenne aszfalt, a többi terep. Tábla sincs, a földutak meg nem mindig követik a térképet. Itt történt, hogy bementünk egy völgybe, ahol elkezdett gyűlni a hegyekről lefolyó víz. Ha jól számoltuk, összesen negyvenöt kisebb-nagyobb folyón keltünk át. Zsófi mindig belement a vízbe mezítláb, és megnézte, milyen a meder, én meg mindig mérlegeltem, hogy milyen tempóban érdemes átkelni. Sokszor a gyári fényszórókig ért a víz, az ajtót sem mindig tudtam volna kinyitni a víznyomás miatt. Már kezdtünk megnyugodni, hogy átértünk, nyilván a legutolsó folyónál szívtuk meg. Itt gyorsan kellett volna átkelni, de én lassan tettem meg, ami nem volt jó ötlet, úgy látszik, nem volt elég tapasztalat a közel ötven folyó. Megakadtunk, elkezdett befolyni a víz, én kiszálltam az ablakon keresztül, Zsófi meg elszaladt, és visszatért egy UAZ-os emberrel, hoztak egy acélsodronyt, és négy-öt rántással kihúzták a kocsit.

Zsófi: Az volt a mázli, hogy volt ott egy kis község. Ha nincs ott senki, akkor az autó ottmaradt volna. Így két napig hagytuk száradni, aztán el tudtuk indítani.

Nem is lett semmi baja?

János: Az indítómotor zárlatos lett, de ez csak ezer kilométer múlva derült ki. Ezen kívül elázott a fényképezőgépem objektíve.

Ide kattintva a térkép nagyban megtekinthető

És akkor továbbmentetek a…

Zsófi: A Góbi-sivatag felé, aztán Oroszország következett, a Bajkál-tó, majd Irkutszk, ahová eljöttek a barátaink, és hazavitték Krokodilt.

Kicsodát?

Zsófi: Az autónkat. Úgy hívjuk, hogy Krokodil. A barátaink Budapestről kirepültek Irkutszkba, ott találkoztunk, átadtuk nekik az autót, ők hazavezették, mi meg mentünk tovább Dél-Koreába. Jött tíz nap Szöul, ott már nem volt autónk, nem voltunk mobilak, és közbeszólt egy tájfun is. Két kínai átszállással átmentünk Seattle-be, ott vettünk egy másik autót, és azzal jártuk be Észak-Amerikát három hónapon keresztül. Kanada után az Egyesült Államokban leginkább a nemzeti parkokat érintettük, de voltunk Las Vegasban, San Franciscóban, Los Angelesben, és belefért egy kis Mexikó is. Floridában eladtuk a kocsit, aztán két hétig vadkempingeztünk az Atlanti-óceán partján, majd harminckét órás, négy átszállásos buszúttal New Yorkba utaztunk, onnan Párizsba, és mivel még maradt pár nap a tervezett fél évből, Ausztriában még síeltünk kicsit. Június 12-én indultunk el Budapestről, december 12-én értünk haza.

Volt olyan pillanat, amikor azt éreztétek, ebből elég volt, indulás haza?

János: Nem, még az említett autós elakadások után sem. Legfeljebb az tudott volna megállítani minket, ha lezárják egy ország határát, vagy beleszaladunk egy természeti katasztrófába. Persze így is voltak durva dolgok, Oroszországban voltunk épp, amikor a nukleáris rakétabaleset történt, olyan ezer kilométernyire lehettünk tőle. Aztán Közép-Ázsiában haladtunk, amikor égett a szibériai erdő, Mongóliában pestis volt, Amerikában árvíz. Montana államban katasztrófahelyzetet hirdettek ki a hóvihar miatt, akkor volt egy mínusz hét fokos éjszakánk, megfagyott a víz a kocsiban levő kulacsokban. De ez sem volt megterhelő, egy kicsit jobban összebújtunk, és úgy ki lehetett bírni.

Lehet egyetlen csúcspontot kiemelni?

János: Nem, de voltak olyan pillanatok, meglepetések, amik nagyon feldobták a túrát. Például Kazahsztánban a Holdra szállás ötvenedik évfordulója alkalmából felküldtek három asztronautát a Nemzetközi Űrállomásra – mi ezzel a ténnyel úgy szembesültünk, hogy egy este lefekvés előtt kiszálltunk a puszta közepén fogat mosni, és egyszer csak fénycsóva borította be az egész eget. Másnap tudtuk meg, hogy egy űrhajót láttunk. A csúcspontok közé sorolnám azt is, hogy grizzly medvét meg fókákat láttunk a természetes élőhelyükön.

Zsófi: Grizzlyre számítani lehetett, mondták, hogy a nemzeti parkokban összefuthatunk velük, de a fóka meglepőbb volt: mentünk a parton, mondom Janinak, szerintem azok fókák, mire ő: dehogyis!

János: Azt hittem, kidőlt fák.

Zsófi: Továbbmentünk, és láttuk, hogy több száz fóka fekszik a parton. De lehet, hogy volt ezer is.

János: Egyszer meg Floridában, Tampában fürödtünk, amikor Zsófi szólt, hogy ott van mellettem egy delfin. Lehet, hogy az ott élőknek ez mindennapos, de azért egy magyar embernek eléggé meglepő, hogy egy méterre úszik el mellette egy ilyen állat.

Fotó: Camper Studio / Peterdi János

A közös raftingról és hasonló extrém sportágak kipróbálásáról mondják, hogy próbatétele lehet egy párkapcsolatnak. Ez a féléves összezártság és a sok kaland inkább megviselte vagy megerősítette a kapcsolatotokat?

Zsófi: Abszolút megerősítette. Előtte is sokat voltunk együtt, így most sem okozott gondot nulla-huszonnégyben összezárva lenni. Persze volt, amikor egymás agyára mentünk, de inkább az derült ki, hogy jól ki tudjuk egészíteni egymást.

János: Néha persze előfordult, hogy sok volt a másik, vagy kisebb feszültség alakult ki valamilyen külső probléma miatt, ilyenkor egyikünk kicsit elment sétálni, és utána nagyon hamar visszaálltunk a kerékvágásba. De még a túra legutolsó napján is tudtunk órákat beszélgetni. És rengeteg ötlettel, tervvel, megvalósítandó céllal tértünk haza.

Jön az újabb földkerülés? Most a szélességi fokokra mentek rá?

János: Félig viccesen gondolkodtunk egy észak-déli utazáson, de azért ez az út elég fárasztó volt, rá kell pihenni. Most inkább szeretnénk kicsit szociális életet élni, eléggé hiányoztak a barátok és a családtagok.

Képek az utazásról

További fotókat nézegethet az Instagramon és az utazók honlapján.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Gyurcsány: Ebből nagy baj lesz

„Az Isten legyen hozzánk kegyes” – fohászkodik Orbán mentőcsomagját látva. Közben a Fidesz is kitalálta, hogyan rugdossa a baloldalt a válsághelyzetben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.