Tüntetést szerveznek Gyöngyöspatán a romák hétfőn fél hatkor a polgármesteri hivatal előtt. Céljuk lemondásra kényszeríteni Juhász Oszkárt, a település jobbikos képviselőjét.
Nézze meg, min főztek dédanyáink és hogy működik a kézzel hajtható mosógép!
Szemétből is lehet várat építeni – erre és a társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívta fel a figyelmet akciójával a Phiren Amenca (Járjatok velünk!) egyesület.
Kiskapukat kerestünk és találtunk is néhányat. Így lehet ingyen nyelvet tanulni.
Hogyan tudják feldolgozni a rendőrök a tragikus baleseteket? Milyen érzés közölni a családdal a rossz hírt? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Rendőrnek, hajléktalannak és rászoruló családoknak adnak ingyen bérlakást az önkormányzatok. Most épp Csepelen lehet pályázni.
Lázas kíváncsisággal várakoztunk több százan a Művészetek Palotájában (MÜPA) szombaton, hogy fültanúi lehessünk Snétberger Ferenc Liszt-díjas gitárművész első évfolyamos diákjai csodálatos zenejátékának.
Kampányt indított a XII. kerületi önkormányzat a kutyapiszok ellen.
Már gimnáziumban kitűnt hangjával és játékával társai közül. Tizennégy éves kora óta színészi pályára készül. Idén márciusban Jászai Mari-díjat kapott. Bognár Gyöngyvérrel, a kecskeméti Katona József Színház színművésznőjével beszélgettünk.
Könnygázzal fújtak le egy házaspárt a BKV-ellenőrök, majd a kabátot is letépték a férjről. A BKV nem tud az esetről.
Hetente meghal egy asszony, havonta pedig egy gyermek a családon belüli erőszak miatt. Tagadás, elhallgatás, és egy rendszer, amely szakértők szerint jó ugyan, csak nem működik.
Végtörlesztés, árfolyamgát, moratórium, kényszerintézkedési kvóta, Nemzeti Eszközkezelő. Sok hűhó semmiért? Holnaptól megkezdődnek a kilakoltatások és az árverezések.
A tatárszentgyörgyi tragédia harmadik évfordulóján az elhunyt roma áldozatokra emlékeznek ma szerte a világban.
Laska Szeréna beteg édesanyjával él egy XV. kerületi önkormányzati lakásban, ahonnét most költözni kell. Csakhogy nincs hová.
Csak becsülni lehet, hányan tartanak macskát, kutyát Magyarországon. Miként védjük meg őket a hidegtől és a felsózott utaktól?
Beavatási szertartások, verés, lelki terror, szexuális zaklatás. Rémségek, melyektől világszerte gyermeksportolók tömege szenved.
Csökkenti-e az abortusztilalom az abortuszok számát? Veszélyes-e az abortusz? Okoz-e pszichológiai károsodást? Ezekre a kérdésekre is választ kerestek a Patent Egyesület konferenciáján
Száz-száz rászoruló kislány és édesanya kapott ingyen, méhnyakrák elleni védőoltást. Elindult az Európai Méhnyakrák-megelőzési Hét.
És hogyan vehető észre, ha a szülés után depressziós lesz a kismama. Segít a szakpszichológus és a védőnő.
Startol a kilencedik Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál. A Duo Lavision kettős magyar tagjával, Jecsmen Richárddal beszélgettünk.
Mivel játszanak a roma gyerekek? Vajon van elég kínálat cigány mesekönyvből vagy akár cigány babákból? És van-e rá igény?
Szakemberek mutatták be, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk a karácsonyfa alatt.
5 éves magyar kislány a világ legfiatalabb mesekönyvszerzője.
Van bíró, aki szerint az apa azért üthet, hogy egyben tartsa a családot. A családon belüli erőszakot érintő eljárások egy részét kifogásolja a Patent Egyesület.