Belföld

Halálos áldozatait szedi az agyhártyagyulladás

Magyarországon egyelőre nincs gennyes agyhártyagyulladás-járvány, a hatóságok 2011 telén mégis emelkedő, halmozott esetszámot jegyeztek fel. Tavaly július óta 33 betegből heten haltak meg a B és a C típusú baktérium miatt.

A Meningitisz Világnapja alkalmából az agyhártyagyulladás elleni oltás fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészség-ügyi Intézet főigazgatója, és Dr. Kulcsár Andrea védőoltási szaktanácsadó, a Szent László Kórház főorvosa a sajtótájékoztatón.

Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) Járványügyi osztálya februárban azt állapította meg, hogy „2011 novembere óta a bejelentett meningitis epidemica megbetegedések száma meghaladta a 2005-2009. évekre vonatkozó megfelelő havi középértéket. 2011. novemberben kétszerese, decemberben háromszorosa volt a havi medián értékének.” A 2011 júliusától 2012 januárjáig tartó időszakban összesen 33 megbetegedést regisztráltak, melyek közül hét halálos kimenetelű volt. A statisztika súlyát azonban leginkább azok érzik, akik közvetlenül szembesültek a meningitisz lehetséges drámai lefolyásával és következményeivel.

Kulcsár Andrea elmondta, legnagyobb veszélyben a 0-25 év közötti fiatalok vannak. Ez az a baktérium, amely az életkorral fordítottan arányos – tette hozzá a főorvos.

Tünetek

Mészner Zsófia elmondta: „A tünetekre nagyon kell figyelni, mert a diagnózis gyors felállítása a beteg szempontjából döntő jelentőségű. Felnőtteknél és nagyobb gyermekeknél a tünetek felső légúti fertőzés, torokfájás, láz, végtagok és hátfájás, hányás, levertség képében indulnak. Rövidesen azonban idegrendszeri tünetek, görcsök, esetleg aluszékonyság, tudatzavar jelentkezik.”

Csecsemőknél a tünetek bizonytalanabbak, láz, nyugtalanság, petyhüdt végtagok, feltűnő aluszékonyság, hányás, pulzáló kutacs, magas felhangú sírás, bőrvérzések, táplálhatatlansággal hívják fel a figyelmet a betegségre.

Oltás

Mészner Zsófia a Hír24 kérésére elmondta, az oltás a háziorvosnál vagy gyerekorvosnál kérhető. A csecsemőknek az egy komponenst tartalmazó vakcina hat és hétezer forint között kapható, a nagyobbak részére a négy komponensből álló oltás ennek a kétszeresébe kerül.

Bence nem élte túl

A 19 éves Somogyi Bence 2011. december 24-én lázzal és influenzás tünetekkel ébredt, amire édesanyjától lázcsillapítót kapott. Szervezete egy ideig látszólag jól reagált a gyógyszerekre, de a láz másnap kora délután visszatért és erősödő fejfájás is társult hozzá mesélte Somogyi Kristóf a fiú édesapja a sajtótájékoztatón kedden. Elmondása szerint másnap a felesége az ügyeletre vitte Bencét, ahol az ismételt vizsgálatok egy ponton már felvetették az agyhártyagyulladás lehetőségét. Bencét december 25-én délután már meningitisz gyanújával kezelték a Neurológiai Klinikán, ahol állapota rohamosan romlott, görcsölt, epilepsziás tüneteket produkált. Késő délután az intenzív osztályra került, ahol alig egy nappal az első tünetek jelentkezése után, operáció közben életét vesztette.

Összefogás

Bence szülei úgy vélik, ha tisztában lettek volna a betegség gyors felismerésének módjával és a védőoltások létezésével, fiuk most is élhetne. A tragédia arra ösztönözte őket, hogy igyekezzenek minél több fórumon felhívni az emberek figyelmét a meningitiszre. Összefogtak a védőoltások ügyének több hazai szakértőjével, hogy együtt tegyenek a meningococcus betegség megismerését segítő információk terjesztéséért. A kezdeményezéshez szakmai segítséget nyújt Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója, és Dr. Kulcsár Andrea védőoltási szaktanácsadó, a Szent László Kórház főorvosa.

keretes

ITT SEGÍTHET!
A Meningitisz Világnapja alkalmából létrejött a www.meningococcus.info és www.meningococcus.hu címen elérhető információs oldal, amely bemutatja a kórokozót, a betegség felismerésének módját és a megelőzés lehetőségeit. A honlap nemcsak azoknak szól, akik többet szeretnének tudni, hanem azoknak is, akik segítenének, hogy a leginkább veszélyeztetett korcsoportokban minél többen kaphassák meg a védőoltást.

A Dr. Nyerges Gábor Alapítvány a Fertőző Beteg Gyermekekért Közhasznú Alapítvány közreműködésével gyűjtést szerveznek, melynek során a jótékony felajánlásokból a szervezet oltóanyagokat vásárol, és amelyet állami gondozottakat nevelő otthonok, gyermekotthonok lakóinak bocsát a rendelkezésére

Ajánlott videó

Olvasói sztorik