Nemrég mutatták be Maria Nasr önéletrajzi ihletésű monodrámáját Budapesten. Portré a főszereplőről, akit egy évig a saját családja tartott bezárva Egyiptomban, ahol kasztrációval, szexuális bántalmazással is szembe kellett néznie. Már évek óta a magyar fővárosban küzd azért, hogy menekült lehessen.
„A túlzó kiválasztottság-tudat, ami privilégiumokra tart igényt vagy azokra alapozódik, nem más, mint a fanatizmus egy változata, ami nagyon komoly tévutakra vezethet” – fogalmaz a budapesti, Hunyadi téri neológ zsinagóga rabbija, aki az őt féltő hívek szerint csak keresi magának a bajt. Fináli Gáborral beszélgettünk.
Kristálynagyhatalomként jellemzik a helyiek Miskét, ahol a nevelőapja agyonvert egy huszonkét hónapos kislányt. Az elkövetőt a falubeliek drogfüggőnek tartják – a településen amúgy is pusztít a szer, a romák közt alig akad olyan család, ahol valaki ne lenne fogyasztó és/vagy díler. Riport a rettenetes bűncselekmény helyszínéről.
Albert Krisztián háromszoros Európa-bajnok, de talán kevesen találkoztak eddig a nevével. Ez nem az ő hibája, főleg annak köszönhető, hogy „száma” a csontvázak preparálása, amivel még hobbiszinten is alig foglalkozik valaki Magyarországon. A többszörös bajnok preparátumaiból kiállítás is nyílt, amit a helyszínen tekintettünk meg, és közben kifaggattuk Krisztiánt, honnan ered az elhullott tetemek iránti vonzalma, miért hever egyre több alapanyag az utcákon vagy, hogy mivel lehet lenyűgözni az Európa-bajnokság zsűritagjait.
A jelenleg hajléktalan Kabók Péternek csodálatos az orgánuma. Részben ennek köszönhető, hogy Lackfi János felajánlotta neki a saját meséit és novelláit, hogy azok Péter előadásában egy hangoskönyv formában jelenhessenek meg. A felvételek megvásárlásából már több mint hárommillió forint jött össze. Portré Kabók Péterről.
A józsefvárosi zenészcsaládból származó Lakatos Ferenc – akit nemrég az év hétköznapi roma hősének jelöltek – egy barber shopot üzemeltet a Práter utcában. Hatalmas sikerrel. De miért nem lett belőle is zenész, milyen álmai vannak még, és miért tart jótékonysági hajvágásokat? Portré.
Az első magyar panelházak már nyugdíjaskorba léptek, így egyre többeket foglalkoztat a kérdés: meddig bírják ezek az épületek. Tényleg csak ötven évre tervezték őket, ahogy azt a közvélekedés tartja? Építészek segítségével jártuk körbe a fél évszázad után lakhatatlanná váló lakótelepek legendáját.