Advent

Szokatlan karácsonyi hagyományok a nagyvilágból

Riccardo Fabi / NurPhoto / Getty Images
Riccardo Fabi / NurPhoto / Getty Images
Van olyan ország, ahol az egész főváros görkorcsolyázik karácsony reggelén. Öt hagyományt mutatunk be.

Magyarországhoz hasonlóan minden másik nemzetnek megvannak a maga hagyományai a karácsonyt illetően, de körbenézve a világban akadnak köztük olyanok, amelyek hallatán az ember felkapja a fejét. Utána néztük, hogy milyen tradíciók léteznek a határon túl, amiket finoman szólva is furcsállhatunk itthon.

Donald kacsa karácsonya

Svédországban nem teljes a karácsony Donald kacsa televíziós üzenete nélkül. December 24-én helyi idő szerint délután háromkor az egész nemzet a tévéképernyők elé ül, hogy megnézzék a kedvenc meséjük különkiadását, melynek címe magyarra fordítva annyit tesz: „Donald kacsa és barátai boldog karácsonyt kívánnak neked”. Először 1959-ben vetítették karácsony napján a mesét, amit élőben konferáltak fel. A műsorvezetők számára viszont ez nagyon komoly feladat, egyikük arról beszélt, a nyomás konkrétan tönkretette az életét, mert egyetlen apró hibát is közharag követett. Ennek ellenére még mindig nagyon népszerű a mese, csak 2020-ban 4.5 millióan nézték az adást, azaz nagyjából minden második ember, és ezzel egyébként Svédország legnézettebb adása is volt.

Görkorcsolyás karácsony

Venezuelában is egészen egyedien ünnepli a nép a karácsonyt. December 24-én reggel az emberek tűzijátékoznak, mintha csak szilveszter éjszakája lenne, mindezt azért teszik, hogy mindenki időben felébredjen. Ezután aki csak tud, görkorcsolyát húz a főváros Caracasban, és tömegek gurulnak együtt az utcákon, amiket lezárnak az autós forgalom elől. Végül a rokonok és a barátok összegyűlnek, hogy együtt táncoljanak és mulassanak. A görkorcsolyázás tradíciója egyébként onnan ered, hogy szerették volna valami kreatív tevékenységgel kiváltani a szánkózást, hiszen náluk nincsen hó. Aztán a vártnál is nagyobb lett az korizás népszerűsége.

Mosolykalendárium – A különleges pillanatok csodája

Mindennap egy-egy szórakoztató, kedves, érdekes cikk várja az olvasókat adventi kalendáriumunkban.

Az év vége mindig a számvetés időszaka, nincs ez másképp a vállalatoknál sem. A Lidl számára az idei év kihívásokban és sikerekben is gazdag volt, de mindez nem sikerülhetett volna vásárlóink, munkavállalóink és partnereink nélkül. Köszönettel tartozunk vásárlóinknak, hogy minket választanak, ha bevásárlásról van szó és partnerek a számunkra fontos ügyekben. Munkavállalóinknak köszönjük az egész éves kemény munkát, partnereinknek pedig az együttműködést! Mindenkinek kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

Uborkák a karácsonyfákon

Sokan sokféleképpen díszítik fel a karácsonyfáikat, vannak köztük egészen bizarrnak hangzó megoldások is, de a német karácsonyi uborkánál valószínűleg senki nem túltenni. Az ünnepi uborkás dekoráció hagyománnyá nőtte ki magát, a lényeg, hogy azt mindig utoljára helyezik el a fákon, jól elrejtve. Karácsony reggelén az a gyermek, aki először megtalálja az uborkát, vagy bónusz ajándékot kap, vagy ő bonthatja ki először az ajándékait. Ha pedig egy felnőtt találja meg a díszt, az állítólag szerencsét hoz a következő évre.

A karácsonyi boszorka

Olaszországban karácsony után, minden évben január 5-én érkezik a családokhoz Befana, a jószívű boszorka. Olyan ő, mint a mikulás: egyetlen éjszaka alatt körberepüli a világot – igaz, nem rénszarvasok segítségével, hanem a seprűjén –, majd a kéményen keresztül ajándékokat hagy a jó fiúknak és lányoknak. A legenda szerint egyébként Befana annak idején három szent férfi társaságában találkozhatott volna Jézussal, de elutasította az ajánlatot, mert ki kellet takarítania az otthonát. Később viszont meggondolta magát, így azóta is őt keresi.

Pókhálós karácsonyfák

Szintén a karácsonyfa díszítéséhez köthető némileg furcsa hagyomány, hogy Ukrajnában sok helyen színes pókhálókat helyeznek el a fákon, így azok gyakran azt az érzést kelthetik, mintha Halloween lenne, és nem a szeretet ünnepe. Ez a szokás egy történethez kapcsolódik, mely szerint egy özvegy asszony és gyermekei tobozból neveltek karácsonyfát, de mire olyan nagy lett, hogy feldíszíthették volna, rájöttek, hogy nincs rá pénzük. A karácsonyt megelőző napon viszont a pókok meghallották a gyerekek sírását és kidekorálták a fát maguk.

Kapcsolódó
A legfurcsább karácsonyi díszek
Bár ma már komoly hagyománya van annak, hogy vicces és furcsa díszekkel ünneplik a karácsonyt, vannak olyan országok, ahol mindezt nem a humor vagy a trendek felrúgása vezérli, hanem a többszáz éves hagyomány. Ezek közül szemezgettünk.

Szponzorált tartalom

A cikk a Lidl támogatásával készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik