Újabb, 80 millió euró segélyt küld a földrengés pusztította Pakisztánnak az Európai Unió, amely korábban már átutalt egy 13,6 millió eurós gyorssegélyt az ázsiai országnak.
Wilma hurrikán előtt haladó heves esők és a viharos szél közép-európai idő szerint hétfő délelőtt elérték Florida amerikai szövetségi állam déli részét, ami azt jelenti, hogy maga a hurrikán is lecsap ott egy-két órán belül.
A brazilok többsége nem bízza másra saját biztonságát - vélhetően ez magyarázza, hogy a népszavazáson a többség elutasította a fegyvertartásra vonatkozó szabályok szigorítását.
A hétvégén zavargások törtek ki a karibi és dél-ázsiai bevándorlók közössége között egy 14 éves lány állítólagos megerőszakolása miatt birminghami Lozells negyedben. A BBC információi szerint ketten életüket vesztették az utcai harcokban.
A volt libanoni kormányfő meggyilkolását taglaló ENSZ-jelentést rendkívül komolynak nevezte, és ennek nyomán cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget vasárnap a brit és az amerikai külügyminiszter.
A jobboldali populista Lech Kaczynski, varsói polgármester nyert a lengyel elnökválasztás második fordulójában, a szavazatok 54,04 százalékát megszerezve. Egy hónappal korábban az elnökjelölt ikertestvére, Jaroslaw által vezetett párt győzött a parlamenti választásokon.
A Rómában tanácskozó mintegy 250 püspök azt tanácsolja a pápának, hogy a paphiány ellenére a katolikus egyház ragaszkodjon a papi nőtlenség intézményéhez – tudósít a CNN.
A svéd országos állatorvosi intézet szombaton közölte: egy Stockholmtól keletre talált döglött kacsával a madárinfluenza végzett, de az csak később derül ki, hogy a kórokozó a különösen veszélyesnek tartott H5N1 vírustörzshöz tartozik-e.
Felszállás után néhány perccel Lagos közelében lezuhant a Bellview Airlines nigériai légitársaság utasszállító repülőgépe, fedélzetén 116 emberrel - közölte a nigériai állami rádió vasárnap reggel. Túlélőkről nincs hír.
Megkezdték a menekülést a Floridai-szigetek és a floridai szárazföld egy részének lakói a lassan közelgő Wilma hurrikán elől, amely a számítások szerint hétfőn éri el az államot.
Özönvízszerű esőzéssel és heves széllökésekkel elérte a mexikói Yucatán-félsziget partvidékét helyi idő szerint pénteken a Wilma hurrikán, a szélviharnak Playa del Carmenban hat halálos áldozata volt.
Nyilvánosságra hozta becslését a német szövetségi statisztikai hivatal az ország autópályáinak értékéről. Eszerint az autópályák 52,5 milliárd, a szövetségi utak együttes értéke pedig 240, 7 milliárd euró, azaz megközelítőleg 60 ezer milliárd forint. Összehasonlításképpen a KSH adatai szerint a magyar GDP 2004-ben 20 413 milliárd forint volt.
Továbbra is Donald Tusk, a Polgári Platform (PO) elnökjelöltje vezet a lengyel elnökválasztás vasárnapi, második fordulója előtt. A bizonytalan szavazók aránya azonban magas, így Kaczynski 10 százalékos hátránya még nem behozhatatlan.
A gazdasági reformok lassúsága miatt bírálta Oroszországot a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szerint az üzleti klímát rontó Jukosz-ügy után a reformok gyakorlatilag leálltak.
Holtan találták meg Szaddám Huszein volt iraki elnök és hét társa ügyében folyó per egyik védőjét, akit csütörtökön elraboltak - közölték iraki források.
Ismét nőtt a Wilma-hurrikán ereje, s várhatóan a forgószél katasztrofális pusztítást okoz majd. A hurrikán magja várhatóan közép-európai idő szerint péntek délután éri el a szárazföldet Mexikó karib-tengeri partvidékénél.
"Egybehangzó bizonyítékok" vannak a Rafík Haríri volt libanoni kormányfő meggyilkolásában való libanoni és szíriai részvételre – közölte Detlev Mehlis német ügyész, a Haríri-gyilkosságot vizsgáló ENSZ-bizottság vezetője.
Péntek hajnalban a Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű földrengés rázta meg a Törökország nyugati részén fekvő Izmir városát. Egy férfi szívrohamban meghalt, többen megsérültek, amikor kiugrottak ablakukból – adta hírül a CNN.
Letartóztatási parancsot adtak ki az amerikai képviselőház republikánus párti többségének "erős embere", a frakció vezetéséről nemrég lemondott Tom Delay ellen, akit a texasi pártfinanszírozási törvények megsértésével vádolnak.
A csíkszeredai magyar főkonzulátus megnyitásáról sikerült megállapodni, nem úgy mint a magyar karok elindításáról az erdélyi Babes-Bolyai Egyetem. Tizenöt megállapodást írtak alá az első magyar-román együttes kormányülést követően.