Nagyvilág

Letartóztatási parancs a republikánus frakcióvezető ellen

Letartóztatási parancsot adtak ki az amerikai képviselőház republikánus párti többségének "erős embere", a frakció vezetéséről nemrég lemondott Tom Delay ellen, akit a texasi pártfinanszírozási törvények megsértésével vádolnak.

A politikusnak csütörtökön kell megjelennie a Fort Bend-i seriff hivatalában, de 10 ezer dollár óvadék fejében távozhat és szabadlábon védekezhet a kampányfinanszírozási törvény kijátszására szőtt összeesküvés vádjával szemben.

Delay ellen szeptemberben két ízben is vádat emeltek, melyek szerint a politikus a három évvel ezelőtti texasi választásokon vállalatoktól gyűjtött pénzzel – törvénytelenül – támogatta a Republikánus Párt jelöltjeinek helyi választási kampányát. Az ilyen pénzeket a pártok a jogszabály szerint csak adminisztrációs céljaikra fordíthatnak, Tom Delay és két társa azonban elkendőzte eredetüket.

A politikus által létrehozott “Texasiak a republikánus párti többségért” akcióbizottság a vád szerint kerülő úton 120 ezer dollárral segítette kampányukban a jelölteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik