Nagyvilág

Lezuhant egy nigériai repülőgép

Felszállás után néhány perccel Lagos közelében lezuhant a Bellview Airlines nigériai légitársaság utasszállító repülőgépe, fedélzetén 116 emberrel - közölte a nigériai állami rádió vasárnap reggel. Túlélőkről nincs hír.

A Boeing 737-es 110 utassal, köztük több magas rangú állami hivatalnokkal, és 6 fős legénységgel helyi idő szerint 20 óra 45 perckor szállt fel az Atlanti-óceán partján fekvő nagyvárosból, ahonnan a fővárosba, Abujába indult.

A heves viharba került Boeing pilótája vészjelzést adott le, majd Lagostól 24 kilométerre, a Guineai-öböl fölött járó gép eltűnt a radarernyőkről. A rendőrség szóvivőjek bejelentése szerint a repülőgép roncsait a délnyugat-nigériai Oyo államban, Lagostól mintegy 200 kilométerre északra találták meg. Túlélőkről nincs hír, a mentőalakulatok hírügynökségi értesülések szerint csak elszenesedett holttesteket találtak. 

Az utasok állampolgársága egyelőre nem ismeretes, de a belföldön és Nyugat-Afrika-szerte is járatokat közlekedtető magántulajdonú légitársaság népszerű a külföldiek körében, s nyugati diplomaták attól tartanak, hogy több honfitársuk is lehet a fedélzeten. A helyi hatóságok napfelkeltekor indították meg nagy erőkkel a kutatást szárazföldön és vízen is a repülőgép után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik