Nagyvilág

Nemzetközi fellépést sürgetnek Szíria ellen

A volt libanoni kormányfő meggyilkolását taglaló ENSZ-jelentést rendkívül komolynak nevezte, és ennek nyomán cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget vasárnap a brit és az amerikai külügyminiszter.

A BBC televíziónak adott közös interjúban Jack Straw és Condoleezza Rice fokozta a Szíriára nehezedő nyomást, amikor úgy vélték: a német ügyész, Detlev Mehlis által az ENSZ-főtitkár felkérésére készített jelentés magas rangú szíriai politikai szereplők közreműködésére utal. Emellett azt is jelzi, hogy Damaszkusz megpróbálja eltussolni a gyilkosságban játszott szerepét. “A jelentés határozott választ kíván a nemzetközi közösségtől” – hangoztatta Rice a BBC-ben.

“Erős utalásokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy Szíriának valamilyen módon köze volt Rafík Haríri volt libanoni kormányfő meggyilkolásához. Ez roppant súlyos vád.” Az amerikai diplomácia vezetője meggyőződését fejezte ki, hogy “a nemzetközi közösség, ha ez ügyben összeül, dönteni fog arról, mit tegyen… Ezt a dolgot nem lehet annyiban hagyni, ezzel valóban foglalkozni kell”.

Washington azon fáradozik, hogy mielőbb egybehívja az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését. Ezen megvitatnák, hogy a szervezet milyen lépéseket foganatosítson a Mehlis-jelentés alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik