Külföld

Lech Kaczynski győzött Lengyelországban

admin
admin

2005. 10. 24. 07:11

A jobboldali populista Lech Kaczynski, varsói polgármester nyert a lengyel elnökválasztás második fordulójában, a szavazatok 54,04 százalékát megszerezve. Egy hónappal korábban az elnökjelölt ikertestvére, Jaroslaw által vezetett párt győzött a parlamenti választásokon.

Kaczinsky maga mögé utasította jobboldali liberális ellenfelét, a Polgári Platform színeiben induló Tuskot, aki a voksok 45,96 százalékát tudhatja magáénak. Az eddigi jelentések szerint a választásra jogosultak valamivel több mint fele, 50,99 százaléka járult az urnákhoz a második fordulóban, amelyre azért volt szükség mert az első körben egyik jelölt sem kapta meg a szükséges, abszolút többséget.

Hosszú ideig minden közvélemény-kutató felmérése szerint Tusk volt a népszerűbb, aki az első fordulót meg is nyerte. A Jog és Igazságosság jelöltjeként induló Kaczinsky csak a voksolás előtt két nappal hozta be hátrányát a katolikus egyház és a szolidaritás mozgalom támogatása nyomán.

Győzelem és enyhülés

A kampányban kemény hangot megütő, és a korábbi kommunisták közéletből történő eltávolítását és kérlelhetetlen korrupció-ellenes harcot ígérő Lech Kaczynkski a győzelme biztossá válása utáni első nyilatkozatában már azt mondta, hogy Lengyelországnak nagyobb szüksége van az egyetértésre, mint azok megbüntetésére, akik valami rosszat követtek el a múltban.

A varsói polgármester szükségesnek mondta, hogy a két, a szeptemberi parlamenti választáson együtt többséget szerzett, és kormányozni együtt akaró két párt minél előbb megkezdje az elnökválasztási kampány miatt eddig halasztott koalíciós tárgyalásokat. Donald Tusk pártjának egyik vezetője a felhívásra kedvezően válaszolt, mondván, hogy a megbeszélések már hétfőn délben megkezdődhetnek.

Alakul a kormány

Négy héttel korábban a Lech Kacynski ikertestvére, Jaroslaw Kacynski által vezetett Jog és Igazságosság pártja nyert az országgyűlési választásokon, s hamarosan megköttetik a jobboldali kormánykoalíció a voksoláson második helyen zárt Polgári Platformmal. A kormányfőjelölt Kazimierz Marcinkiew a lengyel rádióban nyilatkozva hogy a parlamenti választásokon első és második helyen végzett két párt, a Jog és Igazságosság (PiS), illetve a Polgári Platform (PO) koalíciós kormányának létrehozása “közel van” – jelentette az Onet.pl lengyel internetes portál.

Marcinkiewicz bízik abban, hogy az elnökválasztás vesztese, Donald Tusk beleegyezik abba, hogy a szejm (alsóház) elnöke legyen, mert ez véleménye szerint hasznos lenne az új kormány szakszerű működése szempontjából. A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap hétfőn olyan értesülést tett közzé, mely szerint a PiS és a PO már pénteken aláírják a koalíciós szerződést.

A lap közölte az általa megszerzett nem hivatalos kormánylistát is. Eszerint a kisebbik koalíciós partner, a PO kapná a külügyminiszteri, a nemzetvédelmi, a gazdasági, az egészségügyi, valamint az oktatási tárcát. A külügyi tárca birtokosa Jan Rokita, a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje lenne.

A lap szerint még nem dőlt el néhány, köztük a kincstári (privatizációs), regionális fejlesztési, munkaügyi tárca sorsa. Az sem zárható ki, hogy Lech Kaczynski elnökválasztási győzelme után a PO több tárcát fog követelni magának – írta a Gazeta Wyborcza.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.