A Jude M. Werra & Associates ügynökség évente kétszer állítja össze az úgynevezett “Liars indexet”, amely megmutatja, hogy az Egyesült Államokban az állásra pályázók hány százaléka hazudik önéletrajzában. Az elemzés szerint a leggyakrabban az iskolai végzettséget, korábbi fizetéseket és az önéletrajzi “lyukakat” illetően füllentenek a jelentkezők.
2001 első felében 20,4 százalékot mutatott az index, szemben a fél évvel korábbi 13,6 százalékkal – az ugrás egyike a legnagyobbaknak 1995 óta, amióta Jude M. Werra vizsgálja a jelentkezők őszinteségét; a legnagyobb ugrás 2000-ben volt, az index ekkor elérte a 23,3 százalékot is.
A CV Validation.com cég 2001. augusztusában publikálta felmérésének eredményét, amely hasonló tendenciát jelez Nagy-Britanniában. Vizsgálatuk során ezer munkavállalót (ezen belül 345 menedzsert) kérdeztek meg önéletrajzi hazugságairól.
A lebukott könyvelő esete
Nagy port kavart fel annak a könyvelőnek az esete, akit azzal vádoltak meg, hogy meghamisította a Sunbeam cég könyvelését. Ekkor derült ki, hogy Mr. Dunlap már korábban is keveredett hasonló csalási ügybe: 1976-ban túlköltekezés és a könyvelési adatok szépítése miatt rúgták ki az állami tulajdonú Nitec Papertől, de Dunlap ennek ellenére folytatta becstelen üzelmeit a Scottpapernél és később a Sunbeamnél is. Mindezt azonban gondosan “elfelejtette” megemlíteni önéletrajzában, ahogy azt is, hogy hasonló okok miatt kellett távoznia egy hulladékfeldolgozó cégtől.
Az eredmények szerint a munkavállalók egyharmada füllent önéletrajzában. 20 százalékuk azért, hogy így tűnjön ki a többi jelentkező közül. 4 százalékuk hazudott jelenlegi vagy korábbi munkaköri felelősségét illetően, 8 százalékuk fizetését, 5 százalékuk pedig iskolai végzettségét illetően szépített a valóságon.
A folyamatos emelkedés már csak azért is meglepő, mert a technológia fejlődésének köszönhetően egyre könnyebben ellenőrizhetők az önéletrajzban felsorolt “tények” – elég egy telefon hogy lefüleljék a hazugságot. Itt azonban felfedezhető egy ellentmondás is: bár a technológia rendelkezésre áll, a munkáltatók jelentős hányada időhiányra hivatkozva egyáltalán nem ellenőrzi le az önéletrajzban foglaltakat, hanem ösztöneire bízza magát, úgy próbálja kiszűrni a csalókat.
Teszik ezt annak ellenére, hogy 25 százalékuk szerint az önéletrajzok 10 százaléka tartalmaz valótlanságot vagy túlzásokat. És még nagyobb azoknak a menedzsereknek az aránya, akik egyáltalán nem bíznak a jelöltek őszinteségében.
A cégvezetők által alkalmazott leggyakoribb ellenőrzési mód a megadott referenciák, illetve a korábbi munkáltató megkeresése, és csupán egyharmaduk ellenőrzi le a megadott iskolai végzettségeket. Ha ellenőriznek is, soha nem a teljes pályautat, csupán a legutolsó állomást.
Nem hazudunk, “csak” szépítünk
Megdöbbentő a különbség a külföldi és a hazai tapasztalatok között. A FigyelőNet által megkérdezett cégek szerint ugyanis a magyarokra egyáltalán nem jellemző, hogy hazudnának önéletrajzukban. Rácz Péternek, a Hill International tanácsadójának tapasztalata szerint azonban az elmúlt években Magyarországon is csökkent az önéletrajzból nyerhető információk értéke. Mint a FigyelőNet-nek elmondta, ez nem azt jelenti, hogy a jelentkezők kifejezetten hazugságokat állítanak önéletrajzukban, “csupán” máshogy csomagolják a tényeket, mint ahogy azok a valóságban vannnak. Ez azonban helyzetükből adódik, hiszen a pályázók célja az, hogy eladják magukat a munkaerőpiacon.
A Hill korábban is leellenőrizte az állás szempontjából legfontosabb adatokat: az iskolai végzettséget és a szakmai életutat. Ha ezek megfelelnek a munkakör támasztotta követelményeknek, személyesen is elbeszélgetnek a jelölttel, és legkésőbb ekkor ki lehet szűrni az esetleges szépítéseket.
Hasonló véleményen van Deák Andrea is, a Take it Személyzeti Tanácsadó cég ügyvezető igazgatója. Ő nem beszélne kifejezetten hazugságokról, eddigi praxisában nem is fordult elő kirívó eset.
Tapasztalatai szerint előfordul, hogy a jelentkezők szépítenek az önéletrajzban – legjellemzőbb példa erre a nyelvtudás, amikor a jelentkező csak megadja a nyelvet, de elhallgatja, hogy tudása esetleg nem éri el a kívánt szintet. Olyan esettel is találkozott már, amikor a pályázó eltitkolta, hogy munkanélküli, mert attól félt, hogy emiatt kevesebb esélye van az állás elnyerésére – ezek azonban nem nevezhetők hazugságoknak.
Mivel a Neumann-nál is 80-100 pályázó jut egy-egy állásra, nincs esély minden önéletrajz és referencia ellenőrzésére. A felvételi interjún azonban szinte mindig kibuknak a “szépítések”. Ha a megbízó fontosnak tartja a jelentkező alaposabb leellenőrzését, a tanácsadók referenciákat kérnek a jelölt korábbi munkahelyéről, arra azonban még nem volt példa, hogy a benyújtott iskolai papírok eredetiségét kellett volna vizsgálniuk.
Lukács Zsolt, a Dr. Telkes József Vezetői Tanácsadó Iroda marketing igazgatója egyetért kollégái tapasztalataival, azzal a kiegészítéssel, hogy szerinte a magyar munkavállalókra inkább az alulértékelés a jellemző. Irodájuk több olyan esettel is találkozott, amikor a jelölt nem merte megadni nyelvtudását, mert fél az idegen nyelven való kommunikálástól – pedig a tudása és a tapasztalat egyaránt megfelelt az állás követelményeinek. Szerinte Magyarország szerencsésebb helyzetben van, mint Anglia, mert nálunk talán kevésbé kiélezett az állásokért folyó harc, és a pályázók ezért kevésbé vannak rákényszerítve a füllentésekre vagy hazugságokra.
Bár könnyű eltitkolni a múlt sötét foltjait, az igazságra előbb-utóbb fény derül. Nagy port kavart a szomszédos Ausztria politikai botránya. A történet főszereplője Ute Fabel, Jörg Haider helyettesének jobbkeze. Fabel kisasszony többek között annak köszönhette “fényes” politikai karrierjét, hogy néhány dolgot szépített illetve elfelejtett leírni önéletrajzában. A hamisítást mindjárt iskolai végzettségénél kezdte, és pályázatain rendre magiszternek tüntette fel magát – ez a megszólítás jár azoknak, akik elvégezték az egyetemet – annak ellenére, hogy a diplomához két vizsgája hiányzott. Fabel címigénye nem nélkülözött minden reális alapot, mivel 30 szemesztert elvégzett az egyetemen, két utolsó nagyvizsgáját azonban nem tette le, és így nem szerezte meg diplomáját sem. A diploma bemutatását úgy kerülte el, hogy szigorlatairól vizsgapapírokat mutatott be, s ígérte, hogy majd a diplomabizonylatot is előkeresi, ezt azonban nem tette meg – és később már nem is kérte tőle senki. A hamisítás rövid távon meg is hozta eredményét: 12 hónap alatt a bécsi FPÖ-s szociális miniszter, Herbert Haupt jobbkeze lett.
Fabel azonban nem érte be a karrierrel, egyre magasabb fizetést akart, és végül ez okozta vesztét – amikor kiszivárogtatták, hogy többet keres főnökénél is, a sajtó munkatársai jobban körülnéztek háza – és önéletrajza – táján. Pillanatok alatt kiderítették, hogy nem csak az egyetemet nem fejezte be, hanem jó néhány szégyenfoltot is eltitkolt. Többek között azt, hogy óvodai főnökként jogosulatlanul vett fel pénzeket, miközben munkatársainak fél évi fizetésükkel maradt adós. Közalkalmazottakat dolgoztatott magáncélra, hiteleket vett fel, amelyeket nem törlesztett. Idővel arra is fény derült, hogy miközben a karintiai tartományi kormánynál dolgozott, anyagi visszaélések miatt háromhavi börtönre ítélték.
Dunlap és védőügyvédei tagadják az összes állítást, Ute Fabel azonban lemondott és elhagyta Bécset, ügyében azóta is folyik a nyomozás. Bármi is legyen az igazság, a két eset kiválóan megmutatja, hogy milyen kellemetlenséggel járhat a cégek számára, ha nem járnak utána megfelelően a jelöltek múltjának.
