Putyin elnök konszolidálta, a káosz gerjesztőjéből az európai - sőt,a globális - stabilitás fontos tényezőjévé tette Oroszországot. Kiváló politikus. Hogy mekkora államférfi, az attól függ, meg tudja-e tenni Csecsenfölddel azt, amit De Gaulle megtett Algériával.
Az Ikarusbus piacvesztése és a török konkurencia drágulása nyomán megnyílhat az út a kisebb autóbuszgyártók, például a Kravtex előtt. A piaci rést azonban a nagyok is igyekeznek betölteni - élükön a NABI-val.
Elkészült az Európai Unió kutatás-fejlesztési potenciálját, s ezen keresztül versenyképességét javítani hivatott brüsszeli akcióterv. Eszerint 2010-ig a GDP 3 százalékát kellene K+F tevékenységre fordítani az unióban.
A recenzens is gyarló lélek, és ha ismertetésre szánt könyvet vesz kézbe, ő is a borítóval (vagy a fülszöveggel) kezdi az olvasást. Még akkor is, ha tudván tudja, ezek a kis írások nem fukarkodnak a gyakran nem megérdemelt dicsérettel.
Hét halálos áldozatot követelt 1982-ben a Johnson & Johnson Tylenol nevű fájdalomcsillapítójába utólagosan adagolt cián. A vállalat azonnal átlátta az ügy fontosságát, és visszahívta a 100 millió dollár értékben piacon levő terméket.
Nyár van, nyár, forró balkáni napok, végre identitásának, lényeges tartalmának, géniuszának megfelelő meteorológiát kap kicsi országom, ahol azért van fejlődés, feltűnt például kertemben a villanydrót hangú kabóca, azért ez idáig nem volt, szóval irány a Balaton.
Legutóbb az Oktatási Minisztérium botrányai kapcsán merült fel, hogy hol vannak a határok lobbizás, a pr-tevékenység és a korrupció között. A honi szabályozás homályos.
Bár többször csábították, hogy futtassa fel a vállalkozását, Pataki Judit úgy gondolja, a legeredményesebben egy nem túl nagyméretű, átlátható könyvkiadót tud működtetni.
Nyár van, nyár, forró balkáni napok, végre identitásának, lényeges tartalmának, géniuszának megfelelő meteorológiát kap kicsi országom, ahol azért van fejlődés, feltűnt például kertemben a villanydrót hangú kabóca, azért ez idáig nem volt, szóval irány a Balaton.
Nyerő évnek ígérkezik az idei az amerikai részvénypiacokon - 1999 óta először. Ám a gazdaság még bizonytalan, így a bikát bármikor letaglózhatja a medve.
Az Oktogon Cafénak kiválóak az adottságai, az Isten is kávéháznak teremtette, ehhez képest Suzuki Szalont üzemeltettek benne, és még a mai napig ott virít a bejárat felett egy cinkotai szerelvénybolt feliratára emlékeztető Teréz Udvar-felirat. Kiábrándító. De csak ez.
Még az internetelérést lehetővé tévő mini hifitorony is újdonságnak számít az európai boltok polcain, de a Philips már a házimozi-rendszerek webes változatának bemutatójára készül. A Streamium MX-i6000-es modell Berlinben, az augusztus végén megrendezendő kiállításon, az Internationale FunkAustellungon (IFA) debütál.
Devizatranzakciók és jutalékbevételek tornászták fel a bankszektor első negyedévi adózás előtti eredményét - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) negyedéves jelentéséből.
a német gazdasági növekedés beindulását Gerhard Schröder kancellár. Honfitársai a jövő évtől 10 százalékkal kevesebb személyi jövedelemadót fizetnének.
IDŐTÁVOK. Az euró magyarországi bevezetésétől alapvetően kedvező eredményeket vár a gazdasági döntéshozók többsége. A bevezetés rövid távú hatásai azok, amelyek a közös pénz bevezetésével azonnal jelentkeznek, míg a hosszú távú hatások között a folyamatosan kialakuló, kifejlődő következmények értendők. TRANZAKCIÓS KÖLTSÉGEK. Rövid távon a legjelentősebb tényező a tranzakciós költségek csökkenése. Nem kell az átváltással bajlódni a [...]
Mivel magyarázhatók a versenyszektorban tavaly bekövetkezett jelentős mértékű béremelések? Hiszen a választási versengés, a kormány politikai döntései csak a költségvetési szféra béreinek igen erőteljes - nominálisan 29, reálértéken 23 százalékos - megugrására adnak közvetlen magyarázatot.