nemcsak a 2004. év legfontosabb világpolitikai eseményének ígérkezik, de kihat az elkövetkező esztendők történéseire is. Amennyiben George W. Bush további négy évre felhatalmazást kap a választóktól, végképp legalizálja 2000-es, azóta is vitatott győzelmét, s gyenge mandátumát meghazudtoló politikáját. Azt, amit magyar fogalmak szerint leginkább “árokásásként” lehetne jellemezni. Az amerikai társadalom a vietnami háborúig visszamenőleg nem volt olyan megosztott, mint napjainkban. Ha a novemberi választásokon netán mégis az elnök kihívója kerekedne felül (aki a pillanatnyi állapotok szerint leginkább Howard Dean volt vermonti kormányzó lehet), az nem a demokraták erejét bizonyítaná. Sokkal inkább annak a politikának az elutasítását, amely a biztonságra hivatkozva jelentősen korlátozza a személyi szabadságjogokat, elszigetelte az “Amerika-erődöt” a világ többi részétől, a megelőző csapás jogának meghirdetésével, az alkalmi szövetségesek nyersen érdekalapú megválogatásával pedig veszélyesen leegyszerűsítette a nemzetközi kapcsolatrendszert. Várható, hogy a külpolitika – a korábbi kampányok statisztája – az idén főszerepet kap.
A zászló azonban így is a hivatalban lévő elnöknek áll, mivel az amerikai gazdaság lendületbe jött, idei várható növekedése a kétszerese az előrejelzett nyugat-európainak. Bush igazoltnak láttathatja drasztikus adócsökkentési programját, feledtetheti, hogy mindehhez mekkora költségvetési deficit társul. Mellette szól az is, hogy már most konszolidálta a teljes republikánus tábort (nincs jobboldali kihívója, mint annak idején az apjának volt), miközben a demokraták megosztottak. Tekintettel a hagyományosan és most is várhatóan alacsony szavazói részvételre és a nagymértékű megosztottságra, még az is előfordulhat, hogy a jelöltek a kampányban nem “középre húznak” majd, csupán a saját táborukat akarják biztosan az urnáknál tudni. Ha így lesz, akkor már az idén bepillanthatunk az elkövetkező évek Amerikájába.
