Munka és család – Karriermamák

Sietek haza, mert hintázik a fiam – mentegetőzött a vállalati rendezvényről távoztában egy fiatal menedzsernő. Mint gyermeknevelési szakirodalmat olvasó anya tudta, hogy az úgynevezett hintázás (a gyerek monoton ismétlődő mozgása) az elhanyagoltság biztos jele. Kijelentése mindazonáltal szokatlan: a hasonló pozícióban lévő asszonyok általában nem szívesen beszélnek arról, hogy munkájuk és otthoni kötelezettségeik összeegyeztetése problémás. “Nálunk deklaráltan szabad hamarabb hazamenni, ha az embernek családi elfoglaltsága van, elvben csak azt kérhetik számon tőle, hogy a feladatát elvégezte-e. Én azonban félek élni ezzel a lehetőséggel, s ha mégis rákényszerülök, akkor a hátsó lépcsőn megyek le, különben a szembejövő kollégák megjegyzéseket tesznek: mi van, délelőttös műszakban voltál?” – meséli egy másik menedzsernő.

Ha a kevés számú női topmenedzser valamelyikét nyilvánosan – interjúban, konferencián – megkérdezik arról, miként tudja összeegyeztetni a munkáját a családi élettel, a tipikus válasz az, hogy szervezés kérdése az egész. A háztartással egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben kell törődni, van ugyanis erre való segítség. Mint Nagy Beáta szociológus Női menedzserek című könyvéből megtudható, az első generációs vállalatvezető nők még úgy gondolták, személyesen nekik kell ellátni a háztartási teendőket is. Akkor érezték magukat jó feleségnek, ha mostak, főztek, takarítottak. Sokan azonban nem bírták a terheket, s azt sem, ha férjük nem vállalt részt ezekből, így gyakran válás lett a dolog vége.

BEJÁRÓNŐRE TÁMASZKODVA. A második generációnál azonban az újságíró tapasztalata szerint nincs ilyen lelki nyomás. Bejárónő jóformán minden menedzser-háztartásban van, csak az változik, hogy heti egy, két, három, esetleg még több napot tölt-e ott. Rábízzák a takarítást, a mosást, a vasalást, gyakran a napi bevásárlást is.

A főzést egyelőre nem hagyták el teljesen a menedzsernők. Egyesek összeütnek esténként valami egyszerűbb meleg ételt a családnak, s szombat-vasárnap is főzéssel pihentetik magukat. Mások viszont hétvégenként étterembe mennek, sőt olyan is akad, akihez főzni jár valaki: péntekenként előre elkészíti az ételt egész hétvégére, beleértve az ünnepi süteményt is.

Anna meséje   Anna, fiatal kora ellenére, igazi karriert futott be – olyat, amilyet Nyugat-Európában és Amerikában is megirigyelnének. A “bankszakmá-ban” vezető pozíciót elérni sok, magas beosztásra áhítozó férfinak is becsületére válik. Ha pedig egy bank második embere nő, ráadásul csinos, eszes és ehhez mindössze 37 éves, az tényleg nem mindennapi karrier. Egyetlen, ám annál érzékenyebb pont az életében, hogy nem sokkal felfelé ívelő pályájának kezdete után, rá kellett döbbennie, hogy átlépte a gyermekeiket egyedül nevelő nők klubjának küszöbét. Anna ugyanis három éve külön váltan éli az értelmiségi, vezető beosztású nők nem mindennapi családos életét. Anna – legalább is egyelőre – kivétel az elvált menedzsernők szűk táborában is. Nem érte meglepetésként a családi krízis; amikor öt éve elindult a karrierje, világos volt számára, hogy annak mindinkább “áldozatul fog esni” a családja. Ő maga korán elvitte a kisfiát az iskolába, a férje később a kislányt az óvodába. A nagymamának külön órarendet készített délutánra, hogy mikor, melyik gyereknek, milyen különórája van, mikor érdemes értük menni, hova kell őket elkísérni és a többi és a többi… “Ez tulajdonképpen a mai napig így van – mondja megadóan -, viszont most már mindkettő iskolás, úgyhogy végképp nincs más választásom. Szerencsére a szüleim tényleg nagyon sokat segítenek. Nélkülük nem is tudom, mihez kezdenék, amikor valamelyik gyerek beteg.” Szinte minden nap este 6-7 óra felé ér haza. Szerinte ez teljesen normális munkarend, mert így legalább együtt vacsorázhat a gyerekekkel, és a mese is csak ritkán marad el. Arra azonban nem elég, hogy tanuljon is velük, ez délutánonként a nagymama dolga. “Sok esetben nagyon szégyellem magam a szülői értekezleten, ha eljutok oda, fogalmam sincs, hogy hol tart a fiam a tanulásban” – vallja be őszintén. “Néha már akkora lelkiismeret-furdalásom van, hogy este 10 után, amikor senki nem látja, belopódzom a szobájába, kiviszem a táskáját a konyhába és megnézem a füzeteit. Sokszor még a hibáit is kijavítom a házi feladatban.” De a lelkiismeret-furdalás természetesen nem nyomhatja el azt a sikert, amit a munkahelyén él meg. Anna mindkét gyerekének születése után fél évvel már újra dolgozott. Ennek eredményeként, mire “főnök” lett, fiatal kora ellenére, már komoly tekintélye volt a kollégái előtt. A cégnél megbízható, lelkiismeretes munkatársnak tartják. Ő pedig igyekszik – ahogy említi – 120 százalékos munkával rászolgálni a havi egymilliót jóval meghaladó fizetésére. Saját bevallása szerint, az összes otthoni gondját félretéve, maximálisan tud koncentrálni a munkájára. Munkahelyén tudják, hogy Annának vannak gyerekei, de – állítása szerint – soha, senkit sem érdekel, mi módon intézi el az otthoni nehézségeit. Az egyedül töltött évek alatt rájött arra, hogyan rontotta el ő maga a házasságát, a már említett “szerepcsere” konfliktussal. “De most már késő – mondja kis fintorral az arcán -, már előremenekülök. Kell a pozíció és a fizetés. Szeretném tartani a megszokott életszínvonalat.” Ha már egyszer belekezdett az ember, akkor a tempót – vallja Anna – a “végtelenségig lehet bírni”. Ebbe az is belefér, hogy egy-egy hétre külföldre utazik a munkája miatt. Sőt az is, hogy hétvégi “céges bulikon” vegyen részt, függetlenül attól, hogy a szombatokat és a vasárnapokat tényleg kizárólag a gyerekei számára tartja fenn. Hiszen ilyenkor tudnak “együtt csatangolni” és kívánságokat teljesíteni. De ilyenkor élik – Anna szavaival élve – a plaza életüket is, ami nagyjából annyit jelent, hogy a szükséges beszerezni valókat, minél gyorsabban, minél jobb minőségben, egy helyen találják meg. “A gyerekek téli ruhatárának cseréjét 30 perc alatt igyekszem elintézni – mondja mosolyogva -; a lényeg, hogy minél gyorsabban kijussak az üzletből. Néha az árakat is csak utólag nézem meg.” Anna tehát a jogász-közgazdász diplomájával, idegennyelv-tudásával, a szorgalmával és a rátermettségével a felsővezetői szint igen szűk rétegébe jutott be. S bár az utóbbi évtizedekben kimutathatóan növekedett a fejlett világban a női menedzserek száma, így a rendszerváltás óta nálunk is, ez nem feltétlenül igaz a nagyobb hatalmat jelentő pozíciókra. Anna tehát mindenképpen kivételezett helyzetben van, mind a munkájában, mind a magánéletében. S amennyire a munkája engedi, azon igyekszik, hogy ha lehet, otthon, a gyerekeinek is “120 százalékra” teljesítsen, hogy minél kevesebbszer érezze úgy: “beáldozza őket a karrierjének”. A konfliktus azonban, úgy tűnik, feloldhatatlan. A mérleg két oldalán ugyanis, 2002-ben, Annáéhoz hasonlóan számos női élet két fontos eleme billeg. Talán az idő eldönti, a gazdasági élet diktálta tempó mellett kell-e, szabad-e egyáltalán választaniuk, hogy mit szorítsanak háttérbe: a családot, vagy a karriert. Schranz Edit

A háztartás tehát tetszőleges mértékben kiszervezhető. A napi 10 órás vagy még több munka mellett azonban a gyereknevelés is csak segítséggel oldható meg. Ritka az a menedzser, aki este hat óra előtt hazaindul, tehát nem érhet oda zárás előtt az óvodába, iskolába. Kell egy pótnagymama, aki hazaviszi a gyereket. A menedzsernők azt sem engedhetik meg maguknak, hogy hosszan otthon maradjanak újszülöttjükkel. “A mi cégünk gyorsan nőtt az elmúlt években, így sok fiatal nő is vezető pozícióba került. Még ma is bővülünk, de azt nem tudjuk garantálni, hogy valaki egy-két év után is visszamehessen ugyanabba, vagy akár azzal megegyező szintű pozícióba, mint amelyikből elment szülni. Ezért a nők hat hónap után bébiszitterre bízzák a kicsit és visszajönnek dolgozni – ennyi ideig fenntartjuk nekik az állásukat” – számol be egy humán erőforrás vezető. Tapasztalata szerint az ilyen anyák egészen más kapcsolatban vannak a gyermekükkel, mint az ő generációja, amely már felnevelte az utódait. “Családias cég a mienk, például a karácsonyi rendezvényre a házastársak, a gyerekek is eljönnek. Ilyenkor kiderül, már az óvodások is pontosan tudják, milyen nagy ember az anyjuk a cégnél, büszkék rá, hogy ne mondjam, dicsekszenek vele. A még fiatal anyák közös női programokat szerveznek a tizenegy-néhány éves lányukkal, például együtt járnak aerobicra vagy kozmetikushoz. Úgy viselkednek, mint a haverok.”

EXTRÉM ÖTLETEK. A gyerek és az anya együttlétének megszervezése egész különleges megoldásokat is produkál. Tudni olyan asszonyról, akihez a szoptatós gyerekét megadott időre bevitték az irodába, másvalaki a külföldi útjára nemcsak a csecsemőt, de a nagymamát is elvitte, hogy legyen, aki két szoptatás között vigyáz rá. Egy Magyarországon dolgozó brit cégvezető napi húsz percet garantáltan beszélgetett a lányával, ugyanis ennyi ideig tartott kettőjüknek taxival az út az iskolába.

Iskolás gyereknél a délutáni programok nagy szerepet játszanak a menedzser-családok életében. Fontos ugyanis, hogy a csemete hasznosan töltse el azt az időt, amelyet délutánonként felügyelet nélkül csak ellötyögne, esetleg rossz társaságba keveredne. A gyerekek tehát járnak karate-edzésre, internet-szakkörbe, külön angolra. Viszi őket a pótmama, de sokszor igen hamar megtanulnak önállóan közlekedni. Egy kisebb cég női vezetője például elnézést kért, hogy az interjú alatt is bekapcsolva hagyja mobiltelefonját. Tízéves fia hívását várta, aki ebéd után egyedül ment haza az iskolából. Arra a kérdésre, nem aggódik-e emiatt, azt a választ adta, hogy “de igen, bár szerencsére közel lakunk az iskolához”. Mint kiderült, a kisfiú hetente háromszor dzsúdózni járt a szintén közel lévő tornaterembe, s akkor is telefonált a mobiljáról, ha odaért. Az őszi beszélgetéskor az anya még nem tudta, mi lesz, ha a sötét téli délutánokon is egyedül kell hazamennie a gyereknek az edzésről.

A menedzsernők gyakori törekvése, hogy legalább este legyen egy kicsit együtt a család, például vacsorázzanak közösen. Ha kisgyerekük van, kiemelt program az elalvás előtti esti mese, sokszor a férjjel közösen. Ha a gyerek már nagyobb, akkor is igyekeznek bizonyos időt csak a gyerek(ek)kel tölteni, beszélgetni. “Ez minőségi együttlét, ilyenkor csak egymással foglalkozunk” – hangzik a tipikus magyarázat. “Lehet, hogy nem vagyok otthon egész nap, de ha otthon lennék és vasalnék, akkor sem lennék a gyerekkel.” Hasonló módon elengedhetetlen a hétvégi közös program is.

Kérdés, jó-e ez egy gyereknek, egészségesen fejlődik-e így. “A gyerek elhiszi, hogy a család olyan, amilyennek mi mutatjuk meg neki” – válaszolja F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus. “Nem lehet azt mondani, hogy rossz, ha a szülők duális karriert építenek, s a gyerekeket bébiszitter, pótmama neveli. De a szülőknek tudniuk kell, hogy a gyerekük ugyanúgy fog viselkedni a saját gyerekével, mint ők, s ugyanolyan felnőtt is lesz, mert ezt a mintát látta. Ha heti 2-3 órát vagyok a gyerekemmel, akkor azt tanítom meg neki: a családi élet arra való, hogy elszámoltassuk egymást a külvilágban elért teljesítményünkről, hogy megkérdezzük, mi történt az iskolában.”

LAZULÓ KÖTŐDÉS. A pszichológus szerint ha jó a szülőpótlék, akkor a gyerek nem sérül, mert egészséges szülőfigura van mellette. Az alapkötődése azonban nem az anyjához fűzi majd. “Azt már sok száz éve megszoktuk, hogy a gyerek kötődése az apához nem olyan erős, de ez ugyanabból a kapcsolat-sivárságból fakad: kevés volt az együtt-töltött idő, kevés a bensőséges pillanat” – jegyzi meg F. Várkonyi Zsuzsa. Amikor aztán a menedzser mama nyugdíjba megy, nem csodálkozhat azon, hogy felnőtt gyerekével sincs meghitt kapcsolata. Mitől is lenne, hiszen nincs múltjuk! A kötődés ugyanis időarányos is. A hagyományos családban a legfőbb kötődés a szülővel alakul ki, de ha a pótanya volt a gyerek mellett, amikor lázas volt, akkor őt fogja szeretni. “Ha a csecsemő sír, az anyja odamegy és megvigasztalja. Később is az lenne az anya szerepe, hogy együtt legyen a gyerekkel örömben, bánatban. Ha este hétkor hazamegyek és jó esetben aranyos vagyok, attól még nem voltam jelen, amikor a gyerekemnek szüksége volt rám” – magyarázza F. Várkonyi Zsuzsa. Hozzáteszi: az a külvilágbeli kapcsolatokra jellemző, hogy a megbeszélt időpontban kell megjelenni, s az eltervezett tennivalót ellátni. “A szeretet kapcsolatban azonban igény szerint kellene jelen lenni: most félek, most legyél velem; most nem akarok iskolába menni.” Ha a pótmamák cserélődnek, azzal is számolni kell, hogy a gyerek nem tanul meg kötődni valakihez, sőt, azt tanulja meg, hogy kötődni kockázatos, fájdalmas végű vállalkozás. A pszichológus mellbevágó példát hoz fel, az állami gondozott gyerekekét. Az ő életükben párhuzamosan 6-8 felnőtt arc van, s ha valamennyien rendesek is, valószínűleg nem az jelenik meg, akit a gyerek éppen hív, hanem aki be van osztva. Ezért a gyerek hamar megtanulja, hogy nem szabad kötődni, mert az elválás fájni fog.

FÜGGETLENEBBÜL. Jó esetben is azzal kell azonban számolni, hogy a pótszülővel felnőtt gyerekben nem lesz igazi együttérzés a valódi szülő iránt, nem mond majd el neki dolgokat, s nélküle dönt. Kevésbé lesz érzékeny ember, mint aki hagyományos családban nőtt fel – de azt is mondhatjuk, nem lesz túlérzékeny -, kevésbé támaszkodik másokra, nem függ annyira a külső megerősítéstől.

Egy tanácsadó cég vezető beosztású menedzsere felmondta az állását, mert egyre jobban aggasztotta, hogy kevés az az idő, amit a családjára fordíthat. “Nem történt semmi katasztrofális, nem volt baj az iskolában, csak azt éreztem, a gyerekeim eltávolodnak tőlem” – mondja. Pedig ő is igyekezett minél többet együtt lenni a gyerekeivel. A közös vacsora nem maradhatott el még abban az időszakban sem, amikor szintén menedzser férjének olyan sokat kellett dolgoznia, hogy esténként rendszeresen visszament a céghez. Hétvégenként együtt volt a gyerekeivel, külön-külön is elment velük csak úgy sétálni, bóklászni a városban, beültek valahova egy fagylaltra. “Volt idő, hogy lovagolni jártunk, de olyankor nem lehet beszélgetni” – jegyzi meg. Fájó emlék, hogy nem mindig tudott segíteni a gyerekeinek, amikor azoknak szükségük lett volna rá. “Egyszer egy nagy viharban az egyik gyerek egyedül volt otthon, és felhívott, hogy fél. Kimentem a tárgyalásról, próbáltam vigasztalni, azt tanácsoltam neki, zárkózzon be egy belső helyiségbe a kutyánkkal, de nem mehettem haza hozzá” – meséli.

POZITÍV KIHAGYÁS. Életformájuk miatt nemcsak neki, de a férjének és a gyerekeinek is voltak rossz érzései. Leültek, megbeszélték ezt, s a férje is úgy döntött, szünetet tart a munkában. Addigra már biztos egzisztenciájuk volt, anyagilag megengedhették maguknak a jövedelem-kiesést. “Akárkivel beszéltem erről, irigyelt bennünket. Akkor derült ki számomra, hogy mindenki hozzám hasonlóan érez, csak ők nem merték feladni az állásukat” – emlékszik vissza az asszony, aki több mint egyéves kihagyás után most kezd gondolkozni a visszatérésen. “A nagyobbik gyerek hatosztályos gimnáziumba jár, ő este hétig ki sem jön a szobájából, tanulnia kell. Jövőre a kisebbik is gimnáziumba megy, ő sem érne rá akkor sem, ha otthon lennék. Nekem pedig hiányzik az a pezsgés, amit a munkám nyújtott” – mondja. Férje már korábban újból menedzseri munkát vállalt. A visszatérés azonban nem jelenti korábbi döntésük felülértékelését. Mindketten úgy érzik, ez a kihagyás mindannyiuk számára nagyon jó döntés volt, átrendeződtek és a helyére kerültek bizonyos értékek, amelyek a mindennapi rohanásban, hosszú távon alaposan sérültek.

Bébiszitter szolgálatban. Kockázatos pótlékok.

“Az a szomorú, hogy csak két választás van: vagy a hosszú munkaidő, vagy az otthon maradás” – vélekedik F. Várkonyi Zsuzsa. Tudja, hogy utópisztikusan hangzik, amit mond, de szerinte megoldható lenne, hogy a társadalomnak az a része, amely csak napi hat órában akar dolgozni, párokat alkosson, s együtt végezze el egy ember munkáját. Arra a kérdésre, hogy lehet-e így karriert csinálni, azt válaszolja: ha valaki komolyan veszi az anyaszerepet, 10-12 évet nyugodtan kihagyhat a karrierépítésből, ráér később vezető pozícióba kerülni. Ami egyébként szerinte a nőknek általában nem is olyan fontos. “Az a nő, aki alkalmas a vezetésre, s szeretné is csinálni, lehessen vezető. De a vezetés sok küzdelemmel, kockázatvállalással jár, s ez inkább a férfiakra jellemző. A nők többsége a megegyezést, a békét, a dolgok elsimítását szereti. Jó, ha a nőnek szabad választása van, legyen-e vezető. De értelmetlen előírni, hogy minél több női vezető legyen.”

Nemcsak a nők jelenhetnek meg a hagyományos férfiszerepben, a vezetőében, de a férfiak is fordíthatnak a szokásosnál több időt, energiát a gyerekeikre. Mint F. Várkonyi Zsuzsa mondja, Svédországban természetes dolog, hogy az apák is mennek gyesre. Egy ismerős családnál például a férj alig várta, hogy véget érjen a szoptatás időszaka, mert akkortól ő akart otthon maradni mindhárom gyerekével. Svédországban ugyanis a karrier nem a siker egyetlen kritériuma, ott az emberek ezt csak az élet egyik részének tekintik, s nem kívánnak lemondani miatta a családról.