A Kanadai Zenei Ipari Szövetség (CRIA) legfrissebb felmérése szerint a fájlcserélő hálózatok fellendítik a CD-eladásokat és a magas árak sokkal nagyobb kárt okoznak az ágazatnak, mint a netes letöltések.
A madárinfluenza H5-ös típusú vírusát fedezték fel kedden Bukaresttől mintegy 15 kilométerre délnyugatra, Magurele településen - közölte a román mezőgazdasági minisztérium.
Kómából épülő, autista, illetve hiperaktív gyerekek állapotának javulásában, problémáik levetkőzésében segít egy új rendszer, amely többek között videójátékokra épít.
Bár a felszín nem ezt tükrözi, a Szahara valójában egy hatalmas víztározó: az utolsó jégkoszak során a föld mélyrétegeibe került víz Észak-Afrika vízellátási gondjait is megoldhatja, amennyiben az afrikai országok követik Líbia példáját, és hatalmas befektetés révén kiaknázzák a sivatag alatt megbújó kincset. A nagy kérdés persze az, meddig elég a „fosszilis vízforrásnak” nevezett víz?
Hatósági becslés szerint hétezer ember maradt hajlék nélkül az ausztráliai Queensland szövetségi államban a Larry ciklon pusztításai miatt, és a hadsereg kedden elkezdte az érintett lakosság megsegítését.
Szakértők szerint a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep jóvoltából 2010-re Budapest szennyvizének közel 100 százaléka biológiailag tisztítottan ömlik majd a Dunába. Március 22-től 26-ig a telep hatását egy egyedülálló akvárium segítségével mutatják be a szakemberek.
Az IDC piacelemző cég legújabb felmérése szerint a 3G-technológia bevezetésével 2005-ben elérte a 15 milliárd dollárt a kelet-közép-európai régióban a mobil szolgáltatásokra fordított összeg. Magyarországon 2,4 milliárd dollárt, azaz 500 milliárd forintot költöttünk mobilozásra.
Osztrák tulajdonosa megválik a tavaly már 800 gépet és több mint 3 ezer utast fogadó fertőszentmiklósi repülőtértől és az azt működtető Meidl Airport Kft.-től – tudta meg a Napi Gazdaság.
Folytatódik a világsztárdömping: tavasszal Ian Anderson (Jethro Tull), Axl Rose és az új Guns N' Roses, az Alice in Chain, Sting és a Korn is fellép Budapesten.
A kultusztárca fél éve indította a magyar könnyűzenét támogató programját, amelynek egyik kiemelt feladata a vidéki klubokban rendezett koncertek támogatása. A klubvezetõk örülnek a lehetőségnek, de szerintük kevés amatőr zenekar tudja teljesíteni a PANKKK feltételeit.
Elviekben egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn azzal, hogy lebontsák a Budai Parkszínpadot, ám a végleges döntés előtt megvizsgálják azt az ajánlatot, amit az idei utolsó szezon üzemeltetésére kaptak.
A SUSE Linux Enterprise Desktop néven piacra kerülő termék egy olyan asztali környezet, amelyben olyan technológiai újítások találhatóak, mint a továbbfejlesztett energiagazdálkodás, a beépített asztali keresőrendszer, a nagyteljesítményű grafikus felületek és a különféle alkalmazások nyílt forráskódú fejlesztésekből származó újdonságai.
Két különböző mutációja is van a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusának – állították amerikai kutatók hétfőn egy konferencián az Egyesült Államokban.
A NASA JPL szakértői igazán értenek a robotokhoz: elég csak a legújabb, a Mars felszínén dolgozó Spirit és Opportunity űrjárművekre gondolnunk. A technika természetesen egy sor földi alkalmazási területet is találhat. A fejlesztés alatt álló Urbie városi robotként számos területen alkalmazható.
A svédországi Göteborg városában épülő üzemben óránként 1600 köbméter gázt állítanak majd elő, amely járművek meghajtására éppúgy hasznosítható, mint fűtésre.
Nem csak az elosztókat, a felhasználókat is figyeli a koreai hatóság, miután az ázsiai országban jelentősen megnövekedett az illegális filmletöltések száma.
Emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a világpiaci tendenciákkal összhangban a Mol – értesült az MTI piaci forrásokból. A gázolaj ára nem változik.
A fúziós reaktorok - mint az európai-japán ITER - csupán költséges álmok, melyek soha nem fognak gazdaságos energiát szolgáltatni, állítja a Manhattan Projekt egykori fizikusa.
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Hámos László, a HHRF (Magyar Emberi Jogok Alapítványa) elnöke elindította az eMagyar portált, amely 330 határon túli helyszínen működő eMagyar pont hálózatként történő együttműködését segíti elő.