Élet-Stílus

Afrikában „arathat” a madárinfluenza

A madárinfluenza elleni harc afrikai összehangolását célzó konferencia kezdődött hétfőn a gaboni fővárosban, Libreville-ben.

„Haladéktalanul mozgósítani kell az egyes országokban rendelkezésre álló emberi és pénzügyi eszközöket, és ki kell dolgozni egy minimális cselekvési programot, a nemzetközi közösség hozzájárulását kérve” – hangoztatta Luis Gomes Sambo az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nevében. A kontinenst fenyegető veszélyekről a WHO afrikai igazgatója elmondta: „az emberek és állatok közvetlen kapcsolata a családi gazdaságokban, a községek információhiánya és elégtelen állategészségügyi ellátottsága mind akadályozza a megelőzést.”

„A madárinfluenza vírusának megjelenése Délkelet-Ázsiában, Európában és nemrég Afrikában súlyos aggodalomra ad okot a nemzetközi közösségben” – mondta a fekete kontinens 46 országának részvételével szervezett értekezletet megnyitóján Omar Bongo Ondimba gaboni elnök. „Bennünket, afrikaiakat ez újabb feladatok elé állít, túl a már ismert, a szegénységgel, az AIDS-szel és a maláriával kapcsolatos bajokon” – tette hozzá.

A szerdáig tartó tanácskozásra azok után került sor, hogy a kontinens négy országát, Nigériát, Egyiptomot, Nigert és Kamerunt már hivatalosan is a madárinfluenza erősen fertőző, H5N1-es vírusa által sújtott területnek nyilvánították. Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának (UNDP) afrikai igazgatója, Gilbert Fossoun Houngbo úgy vélekedett felszólalásában, hogy bár nincs ok pánikra, a járvány elleni fellépés gyors összehangolására van szükség. Rámutatott, hogy Afrika rendelkezik a leggyengébb infrastruktúrával a közegészségügy terén, nem tett még megfelelő előkészületeket, és nem kezdte meg a szükséges összehangolt, céltudatos tájékoztatási kampányt, ezért országait gyorsan elboríthatja a madárinfluenza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik