Élet-Stílus

Több mint két hét után győzött újra a Florida csapata az észak-amerikai jégkorongligában (NHL): a Panthers hazai pályán magabiztosan verte a Montrealt. A Minnesota gólzáporos meccsen büntetőkkel győzött Nashville-ben.
2006. 11. 17. 13:54
Remekül kezdte a szezont a Houston Rockets, és péntekre virradóra ismét nyert a csapat. McGrady mégsem volt boldog, hiszen sokadszorra sikerült majdnem elszórakozni egy tetemes előnyt: a 21 pontból a végére már csak egy maradt a Bulls ellen.
2006. 11. 17. 12:55
Az országgyűlési képviselők egyperces néma felállással adóztak Puskás Ferenc emlékének. A Budapest Honvéd, a Magyar Olimpiai Bizottság és a sportügyekért felelős minisztérium is saját halottjának tekinti az egykori futball-legendát. Gyurcsány Ferenc és a Fidesz szerint is a sport egyik legnagyobb alakját vesztette el ma a világ.
2006. 11. 17. 11:39
A péntek reggel elhunyt Puskás Ferenc özvegye közleményben köszönte meg az együtt érző üzeneteket, egyben tudatta, a család Schmitt Pált kérte fel a Puskás-emlékbizottság vezetésével, amely előkészíti és megrendezi a legendás labdarúgó búcsúztatását.
2006. 11. 17. 11:20
Esterházy Péter az Élet és Irodalomban 2000-ben megjelent publicisztikájában méltatta a pénteken hosszú betegség után elhunyt Puskás Öcsit, akit az író a futball utolsó személyiségének nevezett.
2006. 11. 17. 10:29
A világ vezető napilapjai, hírügynökségei első helyen emlékeznek meg a leghíresebb magyar focista haláláról. Puskás Ferencet a történelem egyik legfontosabb sportolójaként aposztrofálták.
2006. 11. 17. 10:12
A Massachusetts Institute of Technology kutatói olyan technológia tökéletesítésén dolgoznak, amely az elektromos energiát vezeték nélküli hálózaton keresztül közvetítené.
2006. 11. 17. 09:40
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 79 éves korában, pénteken reggel 7 órakor, a Kútvölgyi Kórházban elhunyt Puskás Ferenc, minden idők legnagyobb magyar labdarúgója – erről Szöllősi György, a család szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Öcsi bácsit a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az Önkormányzati és Területfejlesztési minisztérium saját halottjának tekinti.
2006. 11. 17. 08:46
Az általunk leginkább a Dózsa György úti "gyűrött" házáról ismert Erick van Egeraat holland építész számos nemzetközi elismerés után Budapest kitüntetését is átveheti november 17-én. A hivatalos indoklás szerint a fővárosban megvalósított múlhatatlan építészeti értékek létrehozásáért. Az ötvenéves sztárépítész 46 jelenlegi projektjéről, budapesti ötleteiről és munkamódszeréről beszélt a FigyelőNetnek adott interjújában.
2006. 11. 17. 07:00
Globális szén-dioxid adóval csökkenthető a klímaváltozás „igazságtalan” hatása, hogy a legkisebb kibocsátók szenvednek leginkább a következményektől – mondta az ENSZ főtitkára. Németország vezető szerepet vállalna a klímavédelemben.
2006. 11. 16. 19:41
Szokatlan időpontban és nem mindennapi helyszínen kerül sor idén az öttusázók világbajnokságra, melyen ezzel együtt hagyományosan jó eredményeket vár a magyaroktól a két szövetségi kapitány, illetve a szövetség vezetősége.
2006. 11. 16. 19:15
Várhidi Péter megbízott szövetségi kapitány elégedetten szólt a Kanada elleni mérkőzésről (1-0), továbbá elmondta, a most bemutatkozott ifjú tehetségekből néhány év alatt egy valóban ütőképes együttes formálódhat. Tehát van remény.
2006. 11. 16. 18:40
Sikerült rekonstruálni egy DNS darabot egy 38 000 éve élt neandervölgyi ember genomjából. Az áttörés segíthet felfedni legközelebbi evolúciós rokonaink titkait.
2006. 11. 16. 17:30
Új diszkont légitársaság jelenik meg Ferihegyen, a Meridiana december 7-től indít közvetlen járatot Budapest és Firenze között – áll a repülőteret üzemeltető Budapest Airport közleményében.
2006. 11. 16. 16:23
A címvédő David Nalbandian egy sima és egy szoros játszmában nyert Andy Roddick ellen a férfi teniszezők 3,7 millió dollár összdíjazású, idényzáró Mesterek Kupáján, Sanghajban. Az argentin játékos jut tovább a csoportból, ha este Ljubicic kikap a világelsőtől.
2006. 11. 16. 15:37
Sikerült olyan H5N1 vírusokat izolálni, amelyek képesek madarakat és embereket is megfertőzni: a továbbiakban egy elhullott madár vizsgálatával megállapítható, hogy a vírus emberre különösen veszélyes variánsáról van-e szó – idézi a Nature magazint az ELTE és a Szent István Egyetem kutatóinak közleménye.
2006. 11. 16. 14:43
Válságos állapotban van Puskás Ferenc. A Kútvölgyi Kórház intenzív osztályán ápolt legendás labdarúgó tüdőgyulladást kapott, és magas lázzal küzd – mondta az MTI érdeklődésére Szöllősi György, a család szóvivője.
2006. 11. 16. 14:39
Olvasói sztorik