Célegyenesbe került a budapesti teherforgalom korlátozása: a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön dönt az új zónarendszer kialakításáról - mondta az MSZP budapesti elnöke.
Egy Fidesz által elkészíttetett felmérés szerint a megkérdezettek 76,3 százaléka nem akarja, hogy az Országgyűlés hétfőn megszavazza az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslatot. A kormány szerint a Fidesz tévesen értelmezi az eredményt.
Magára vállalta Csintalan Sándor megverését egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet. A verést figyelmeztetésnek szánták, nem akarták megölni a műsorvezetőt – tudósít a Hír Tv.
Délutánra felszakadozik a felhőzet, néhol a Nap is előbújik, a hőmérséklet 0 fok körül várható. Hétfőn sok lesz a napsütés, egyes tájakon azonban hajnalban -10 fokot is mérhetünk.
A Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg egy-egy egyenruhás osztaga vonult fel szombaton a szabolcsi Érpatakon. A helyi cigány kisebbségi önkormányzat ellentüntetést szervezett.
Hálás a szocialista frakció a Fidesznek, mert az, az egészségbiztosítási törvény név szerinti szavazására vonatkozó kezdeményezést tette – írja közleményében a nagyobbik kormányon lévő párt parlamenti frakciója. A Fidesz a szombati napon kezdeményezte, hogy az egészségbiztosítási törvény reformjáról szóló hétfői parlamenti szavazáson, a képviselők név szerint szavazzanak.
Gyurcsány Ferenc biztos abban, hogy az egészségbiztosítási törvényt hétfőn elfogadja a parlament és abban bízik, hogy ezt követően a köztársasági elnök is aláírja a jogszabályt - a miniszterelnök ezt az MSZP országos választmányának szombati budapesti ülése után mondta.
Az egészségbiztosítási törvénytervezet visszavonását követelték a felszólalók a Liga Szakszervezetek nagygyűlésén szombaton a fővárosi Alkotmány utcában. Az MTI tudósítóinak helyszíni beszámolója szerint a demonstráció békésen ért véget, elhagyta a Vértanúk terét Liga rendezvénye után ott összegyűlt 40 kormányellenes tüntető is.
A BKV nem változtat eddigi gyakorlatán és továbbra is öt évre visszamenően hajtja be a pótdíjakat - közölte a közlekedési cég szombaton az MTI-nek küldött közleményében. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) még szerdán javasolta azt, hogy a pótdíjkövetelések egy év alatt évüljenek el.
A Fidesz név szerinti szavazást fog kezdeményezni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat hétfői végszavazásánál - jelentette be Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa sajtótájékoztatóján.
A szerelvény túlzsúfoltsága miatt megállította az osztrák kalauz Hegyeshalomnál a Budapest-Bécs között közlekedő Liszt Ferenc EuroCity vonatot, az álló utasoknak le kellett szállniuk, a vonat csak 40 perc múltán indulhatott tovább - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.
Havazás kezdődött szombat délelőtt Budapesten és a főváros térségében, ami várhatóan éjfélig is eltarthat. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. megkezdte a síkosságmentesítést, a közutak egyelőre jól járhatóak.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pénteken a havazás beálltával haladéktalanul megkezdte Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalain a hóeltakarítást, az utakon, a hidakon és felüljárókon a síkosságmentesítést, így hajnalban valamennyi buszjárat fennakadás nélkül elindult - közölte a társaság helyettes szóvivője a távirati irodával szombat hajnalban.
A nap folyamán kelet felől tovább növekszik a felhőzet, és többfelé várható havazás, hózápor. Az erős szél nyugaton hófúvást okozhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül alakul. Késő estére pedig 0, -5 fok várható.
A Pannonia Allstar Ska Orchestrának (PASO) hosszú idő után új lemeze jelent meg, amelynek lemezbemutató koncertjét szombat este tartják. Az együttes vezetőjével, Tóth Kristóffal (KRSA) többek közt arról beszéltünk, hogy miért is a ska a skinheadek kedvence, és hogyan koptatták le az ordas eszmét a műfajról.
A hirtelen jött hideg miatt 1 milliméteres jégpáncél volt a ferihegyi repülőtér mindkét kifutóján, ezért a repülőtér pénteken délután fél 6 és 19 óra között nem fogadott és nem is indított járatokat.
Védeni kell azt a nemzeti kisebbséget, amellyel szemben bármilyen ordas eszmék zászlaja alatt bárki bakancsokban masírozva vonul fel - mondta pénteken Nagykanizsán Szili Katalin. A házelnök szerint valamennyi frakciónak el kell ítélnie az ilyen eseményeket.
Mintegy 150, részben a fővárosból és helyi lakosokból álló demonstráló fáklyákkal gyülekezett Kerepes sportpályája előtt, hogy "iskolájuk biztonságáért" demonstráljanak.
Az MDF számára az idei év öt tekintetben okozott csalódást: folytatódott a középosztály lecsúszása, az évet a "reformkapkodás és a hatalomhajhász népszavazási dömping" jellemezte, nőtt a korrupció, mindössze egyszázalékos volt a gazdasági növekedés, illetve kiüresedtek a demokratikus intézmények. Minderről Dávid Ibolya beszélt pénteki budapesti évértékelő sajtótájékoztatóján.
Nem sikerült megegyezni a hétfői országos sztrájk leállításáról a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége, valamint a kormány pénteki sztrájktárgyalásán, a sztrájk leállításának szombat déli határidejéig újabb tárgyalási fordulóról sem állapodtak meg.
Több szocialista országgyűlési képviselő választókörzetében is telefonon hívják fel az ott élőket, magukat közvélemény-kutatónak nevező cégek, és arról érdeklődnek, hogyan szavazzon a képviselő az egészségbiztosítási törvényről az Országgyűlésben. Erről Szanyi Tibor és Nagy László, az MSZP frakció tagja beszélt az MTI megkeresésére.