Belföld

Állandó támadások érik a Fidesz-irodát

Nagy Gábor Tamás (Fidesz) I. kerületi polgármester feljelentést tett ismeretlen tettes ellen rongálás és közösségi elleni gyűlöletkeltés alapos gyanúja miatt az I. kerületi rendőrkapitányságon.

Az utóbbi időszakban a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség I. kerületi irodáját folyamatosan támadások érték – közölte a Fidesz sajtóosztálya. A kirakatot rendszeresen leköpik, néha tojással dobják meg, két alkalommal ötágú, vörös csillagot ragasztottak a kirakatüvegre. Az utóbbi másfél évben három alkalommal tették tönkre ismeretlenek az iroda zárjait pillanatragasztóval, és a kirakatüveget több alkalommal emberi ürülékkel kenték össze.

“A támadások sűrűsödő, visszatérő jellege, egyértelmű politikai indíttatása aggodalomra ad okot” – olvasható a közleményben.

Ugyanebben a közleményben a Fidesz sajtóosztálya arra is felhívta a figyelmet, hogy ismét megrongálták a Parlament melletti Olimpiai Parkban található, az olimpiai bajnokok neveit megörökítő emlékművet. Itt az elkövetők vörös festékkel húzták át Schmitt Pál olimpiai bajnok nevét, aki azon túl, hogy olimpiai bajnok sportoló, jelenleg az Európai Parlament fideszes delegációvezetője.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletén azt közölték az MTI-vel, hogy az irodarongálások ügyében az I. kerületi kapitányság ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást, az V. kerületi emlékműrongálás ügyében pedig még február 7-én megszüntették az eljárást, mert a rongálási érték nem haladta meg a szabálysértési értékhatárt, így az elkövetés nem bűncselekmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik