Belföld

Bénáztak a Molotov-koktélok ügyében nyomozók

A Molotov-koktélos támadások ügyében végzett házkutatásoknál a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai dokumentumokat felejtettek egy szegedi lakásban, ezeket próbálta visszajuttatni egy tanúként meghallgatott fiatal hétfőn a hatóságoknak.

A tanúként meghallgatott fiatalember, Ignáth Imre elmondta,
pénteken hajnalban a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai munkahelyén, egy szegedi
laboratóriumban keresték meg azzal, hogy házkutatást tartanak lakásán. Mivel
éppen egy hosszabb kísérletet végzett, s azt nem akarta félbehagyni, ellenállt
a rendőri intézkedésnek, ezért megbilincselték és saját lakásába vitték.

A házkutatás során lefoglalták számítógépét, s más műszaki cikkeket,
adathordozókat, mobiltelefonját. Tanúként hallgatták meg a Molotov-koktélos
támadásokkal, valamint az azok elkövetését magára vállaló Magyarok Nyilai
Nemzeti Felszabadító Hadsereggel kapcsolatos nyomozásban – közölte a
biológushallgató.

Az egyetemista azt mondta, nincs kapcsolata az általa fiktív
szervezetnek tartott Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereggel, s a
Molotov-koktélos támadásokról sem tud semmit. Hozzátette: a Szegeden tartott
tanúmeghallgatás után hazaérve észrevette, hogy a rendőrök ott felejtettek egy
aktát, amelyben a nyomozással kapcsolatos dokumentumok voltak. A sajtónak
bemutatott iratok között szerepelt egy lista a házkutatás során keresendő
tárgyakról, három határozat házkutatások elrendeléséről, több fénykép és
térfigyelő kamerák felvételeinek másolatai.

Ignáth Imre – mint mondta – állampolgári kötelességének
eleget téve a sajtótájékoztatót követően az aktát megpróbálta leadni a
rendőrkapitányságon, onnan azonban az NNI néhány száz méterre található
területi irodájához irányították, a dokumentumokat azonban ott sem vették át
tőle. Végül a Szegedi Nyomozó Ügyészségen adta le, átvételi elismervény
ellenében az aktát.

A rendőrség internetes honlapján hétfő délután azt közölte:
pénteken a hajnali órákban az NNI munkatársai a Központi Nyomozó Főügyészség
felkérése alapján több helyszínen nyomozati cselekmények végrehajtásában vettek
részt.

“A Szegeden megtartott házkutatások egyikén a nyomozati
cselekmények szakszerű végrehajtásához szükséges segédleteket, iratokat
tartalmazó mappát a Nemzeti Nyomozó Iroda két munkatársa a házkutatás
helyszínén felejtett” – tartalmazza a rendőrségi közlemény. Hozzáteszik:
az érintett rendőrökkel szemben az NNI igazgatója fegyelmi eljárás megindítását
rendelte el.

Február 8-ra virradóra ismeretlenek három településen – Gödön, Dunaújvárosban
és Kunhegyesen – összesen négy szocialista politikus házára dobtak robbanó
benzines palackokat. A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény bűntette
miatt rendelt el nyomozást.

A főügyészség egyesítette ezeket az ügyeket a Kóka János SZDSZ-elnök és a
Hiller István MSZP-alelnök házát ért decemberi támadások miatt indult
nyomozásokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik