Belföld

Mikola árulózott, Horváth háborgott

Felháborítónak és döbbenetesnek nevezte az egészségügyi miniszter hétfőn Mikola István fideszes szakpolitikusnak egy rádióműsorban elhangzott kijelentését, amelyben árulónak nevezte a vizitdíj mellett aláírást gyűjtő orvosokat.

Horváth Ágnes szerint Mikola István az ötvenes évek nyelvét beszéli, amikor azt mondja, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Feltette a kérdést, hogy Mikola István és a Fidesz szerint milyen sors vár az árulókra.

Mint mondta, egészségügyi miniszterként a leghatározottabban elhatárolódik ettől a kijelentéstől, amelyet kirekesztőnek és megfélemlítőnek minősített.

Döbbenetesnek tartotta azt is, hogy Békés megyei háziorvosok aláírásgyűjtésbe kezdtek a vizitdíj eltörléséért. A Békés megyei háziorvosok az egészségbiztosítástól 2006-ban 2 milliárdot, 2007-ben pedig 2,1 milliárdot kaptak. Az eszköz- és ingatlantámogatásból a bevételük 120 millió volt 2006-ban, és 30 millió maradt meg 2007-ben. Ehhez képest a vizitdíj 250 millió forintos többletbevételt hozott – mondta.

Nem emelik a vizitdíjat

Hozzátette: egy átlagos praxis a vizitdíjból 130-140 ezer forinthoz jutott, a legmagasabb összeg 349 ezer forint Békés megyében. A békési háziorvosok jobban jártak a vizitdíjjal, többletbevételhez jutottak.

Izgalmasnak tartotta Éger István, az orvosi kamara első emberének kijelentését is, aki szerint a vizitdíj igazságtalan, mert különbséget tesz az orvosok között. Ugyanilyen a miniszter szerint a kártyapénz is, azok az orvosok, akiknek többet kell dolgozniuk, többletbevételhez jutnak. A miniszter hangsúlyozta: nem tervezik a 300 forintos vizitdíj megemelését.

Mikola: valljon színt a kormány

Mikola István az elhangzottakra bemutatta az egészségbiztosítás hivatalos 2007. évi dokumentumát. Ebből idézte azt a mondatot, miszerint „vizitdíj és kórházi napidíj jogcímen 13 milliárd 317 millió forint pénzforgalom nélküli bevételt realizált az egészségbiztosítási alap”. Ugyanakkor Horváth Ágnes pénteken arról írt levelet a Fidesz frakcióvezetőjének, Navracsics Tibornak, hogy jelöljék meg azt a forrást, amelyből összesen 60 milliárd forintot – amely a kórházi vizitdíj és napidíj összege – pótolni kívánják.

Ez önleleplező, hiszen a 13 milliárdnak a 60 milliárd több mint négyszerese – mondta Mikola István.

A volt tárcavezető azt kérte, hogy a kormány és az egészségügyi miniszter valljon végre színt, hiszen ez az összeg, messze meghaladja azt az ezer forintot, amelyről a vita jelenleg folyik.

Mikola megerősítette: „a kormányzati kampányak bedőlő orvosok árulást követnek el a szakma és a betegek érdekével szemben.”

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73905632, Szabó Edit keramikus művész (Szabó Edit Design) és Simonyi Kristóf kézműves pék (Kópic pékség) kenyérsütő kerámia edény és kovászos kenyér készítő workshopja a Harisnyagyár területén lévő műhelyükben, az óbudai Bogdáni úton., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.