Belföld

Leszavazták az ombudsmanjelölteket

Nem választotta meg az ombudsmanjelölteket hétfőn az Országgyűlés: sem Fülöp Sándor, sem Zombor Ferenc nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást.

A jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Fülöp Sándor megválasztását 207 igen, 107 nem szavazattal utasította el a Ház, Zombor Ferenc adatvédelmi biztosjelöltet 123 igen, 188 nem voks mellett nem választották meg – jelentette be a titkos szavazás után az elnöklő Lezsák Sándor.

Bár Zombor Ferenc esetében az igenek többségben voltak, de nem volt meg a kétharmados támogatás.

Sólyom László köztársasági elnök január közepén jelentette be, hogy Fülöp Sándor jogászt, ügyvédet jelöli a jövő nemzedékek ombudsmanjának, és javasolja Zombor Ferenc megválasztását adatvédelmi biztosnak. Előző két jelöltjét, Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attilát decemberben szintén leszavazta a Ház.

Nagyon sajnálom, hogy az Országgyűlés a két jelöltet nem választotta meg – mondta a szavazás után a köztársasági elnök. Sólyom László kiemelte, a képviselők most sem fogalmaztak meg semmilyen szakmai kifogást az ombudsmanjelöltekkel kapcsolatban. Ez a módszer nem vezet sehová, ezért “még ezen a héten meghívom a frakcióvezetőket a Sándor-palotába, és igyekszem megértetni álláspontomat, miért jelölök úgy, ahogy jelölök” – tette hozzá.

Sólyom László köztársasági elnöknek harminc napja van, hogy a két ombudsmani posztra újabb jelölteket nevezzen meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik