Belföld

Egy hidegfront hatására országszerte több-kevesebb csapadékra kell számítani, sok helyen a szél is megerősödik. A hőmérséklet 10-13 fok körül várható.
2008. 02. 06. 08:35
Az egyik fapados busztársaság a sztrájk idejére ingyen segítséget ajánlott a MÁV-nak, de a vasút először eltekintett az együttműködéstől. A Népszabadság információi szerint a háttérben az állt, hogy a Volánbusz nem látta szívesen a leendő konkurenciáját.
2008. 02. 06. 08:12
Az Oktatási Hivatal határozata alapján első lépcsőben 200 ezer forintos bírsággal sújtják a kerepesi iskola fenntartóját, ahol hat roma diáknak megtiltották, hogy bejárjanak az intézménybe és csak délutáni foglalkozásokon vehettek részt.
2008. 02. 06. 08:00
Elhunyt Kós Lajos bábművész, a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház örökös tagját 84. életévében, kedden érte a halál.
2008. 02. 05. 16:47
Miközben a vasutasok egyelőre nem hagyják abba a sztrájkot és kedden 24 óráig biztosan tartják a munkabeszüntetést, a gyárak többségének nehézséget okoz a vasút pótlása. Főként a késztermékek esetében okoz problémát a leállás, az alapanyagellátást és a dolgozók munkába járását kevésbé érinti – közölték az MTI által megkeresett cégek illetékesei.
2008. 02. 05. 16:34
A MÁV öt nappal meghosszabbította a januári vasúti bérletek érvényességi időtartamát, mert a sztrájk miatt nem mindenhol biztosított a pénztári szolgálat – közölte a MÁV-START Zrt. A sztrájk még szerda reggel is folytatódhat.
2008. 02. 05. 16:22
Bár a vasutasok többsége dolgozott kedden, a sztrájkolóknak mégis sikerült megbénítaniuk a vonatközlekedést. A FigyelőNetnek nyilatkozó vasutasok szerint még a vezetőség is megosztott, az egyszerű munkás pedig elkeseredett és attól tart, hogy a következő létszámleépítésnél a sztrájkolók vesztik el állásukat.
2008. 02. 05. 16:18
Keddre mindenki megbékélt a vasutassztrájkkal, a vidéki pályaudvarokon alig lézengtek, aki teheti, busszal utazik. A Volán-társaságok mentesítő járatokkal igyekeznek célba juttatni az utasokat, igaz, a menetidő ezzel rendszerint jelentősen meghosszabbodik. Az OrangeWays ingyen szállt be a szállításba, de ha valakinek nagyon sietős, repülővel is mehet.
2008. 02. 05. 16:09
A vasutasoknak Kóka valóban ígért valamit, de Gaskó István emlékeivel ellentétben úgy tűnik, nem pénzt, hanem részvényt, nem a mávosoknak, hanem a MÁV-Cargo dolgozóinak, és csak akkor, ha az új tulajdonos is úgy akarja. A legnagyobb vasúti szakszervezet vezetője szerint Gaskó a Volán és a mellékvonalak bezárásának előmozdítója.
2008. 02. 05. 15:58
Szolgálati lakások építését, és egyes posztokon béremelést tervez a kormány a rendőrség részére – jelentette be a kormányfő. A szakminiszter és az országos főparancsnok azt ígéri: kiemelten kezelik majd a lakosságot legjobban irritáló lopási ügyeket.
2008. 02. 05. 13:45
Eredménytelenül zárult kedden az egyeztetés a VDSZSZ és MÁV között a munkvállalók követeléseiről, illetve a még elégséges szolgáltatásról. A munkabeszüntetés egyelőre folytatódik, a szakszervezet délután értékeli a kialakult helyzetet.
2008. 02. 05. 13:18
A Fidesz szerint a NATO egységét és az információk egymás közti megosztását veszélyezteti, hogy a magyar kormány a KGB-akadémián végzett Laborc Sándort nevezte ki titkosszolgálata élére. A nemzetközi sajtóban valóban megjelentek ilyen vélekedések, ám azt is kiemelik: a NATO nem emelt kifogást hivatalosan Laborc ellen.
2008. 02. 05. 12:30
A MÁV Zrt. a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által szervezett sztrájkkal összefüggésben - közölte a társaság.
2008. 02. 05. 11:10
Több Volán-társaság is elfogadja a vasutassztrájk ideje alatt a vonatbérleteket. Az OrangeWays pedig hat luxusbuszt küld kedden délelőtt a Nyugati és a Keleti pályaudvarra, hogy elszállítsa a sztrájk miatt vonatra hiába várókat. A Hajdú Volán átmenetileg buszokat közlekedtet Debrecen és Budapest között.
2008. 02. 05. 10:42
Megkezdte működését Budapesten az iskolai erőszak elleni munkacsoport. A testület tagjainak két hónapjuk van, hogy elkészítsék a főváros problématérképét és egy megelőző programot. A FigyelőNetnek nyilatkozó szakember szerint a tanárok szemléletváltására van szükség.
2008. 02. 05. 10:30
Olvasói sztorik