Belföld

Borsod-Abaúj-Zemplén 357 települése közül mintegy 200 tartozik az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések közé, tavaszra pedig akár a százat is elérheti a csődbe, csődközeli helyzetbe jutó önkormányzatok száma - írta keddi számában az Észak-Magyarország.
2008. 11. 25. 10:24
Jelen állás szerint nem kell a gáz árát emelni, néhány napon belül meglesz a végleges döntés - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Blikk című napilapnak adott, kedden megjelent interjúban.
2008. 11. 25. 08:19
A hó ellenére az országban nincs fennakadás, nincs elzárt település az országban. Hajnalig három baleset történt, ám senki sem sérült meg. Budapesten takarítják az utakat, a BKV-közlekedésben sincs fennakadás.
2008. 11. 25. 07:32
Kedden már csak elszórtan várható havazás, és a hóborította helyeken fagypont alatti hőmárséklet várható. Az ország egyes részein azonban öt fokig is felmelegedhet az idő. Budapesten 12 centi hó esett éjszaka, de nem okoz fennakadást.
2008. 11. 25. 07:26
Több mint félmilliárd forintot faragnak le a kormányzati kommunikációs kiadásokból, továbbá másfél milliárd körüli a leállított Új tulajdonosi program kommunikációs büdzséjének megtakarítása - írta a keddi Népszabadság.
2008. 11. 25. 07:20
Negyven százalékkal többet fizethetünk jövő nyártól az útlevélért. Vagyis: az öt évre érvényes okmányért hatezer helyett hét és fél ezer forintot kell leszurkolni, a tíz esztendeig használható útlevél ára pedig tízezerről 14 ezerre nő - írta a keddi Népszabadság.
2008. 11. 25. 06:54
A gazdasági válságra való tekintettel a kisposták vállalkozásba adását jelentő Postapartner program felfüggesztését kéri a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége (Pofész) - írta a keddi Magyar Nemzet.
2008. 11. 25. 06:46
Az SZDSZ készen áll arra, hogy elfogadja a költségvetést - jelentette be Fodor Gábor pártelnök az SZDSZ-frakció ülése közben hétfőn Budapesten. A liberális vezető hangsúlyozta: a támogatás az országnak és nem a kormánynak szól.
2008. 11. 24. 18:41
Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú riasztást rendelt el az Közép- és Észak-Magyarországon. Itt 24 óra alatt helyenként akár 10 cm-t meghaladó friss hó is eshet.
2008. 11. 24. 17:24
Ha az SZDSZ megszavazza a költségvetést, azzal csalódást okoz szavazóinak, és megkérdőjelezi a párt ellenzéki létét szakértők szerint. A plafontörvény elfogadását hangsúlyozó jó kommunikációval azonban enyhíteni lehet a képen, fideszes javaslatok megszavazásával pedig az ellenzék felé is gesztusokat tehet a párt. Fodor Gábornak mindenesetre eddig csak a költségvetés kérdésében sikerült egységet teremtenie.
2008. 11. 24. 16:05
Albérleti támogatást, valamint a munkába álláshoz segítséget kaphatnak a hajléktalanok néhány év múlva egy európai uniós program segítségével, így sok fedél nélkül élő kikerülhet végre az ellátórendszerből.
2008. 11. 24. 15:29
Szerényebb körülmények között, rövidebb ideig és kevesebb pénzből, de az idén is megrendezi a Miniszterelnöki Hivatal az Ország Karácsonya - Mikulásváros nevű rendezvényt a Kossuth téren. Az idei rendezvény költsége 45,3 millió forint, kétharmada a tavalyinak.
2008. 11. 24. 14:17
Internetes játékot indított a felsőoktatásba jövőre jelentkezőkért folytatott kampánya keretében a Pécsi Tudományegyetem. A Tudást adunk című beiskolázási játékkal a fiatalok már a felvételi előtt belekóstolhatnak virtuálisan az egyetemi életbe.
2008. 11. 24. 13:18
Minőségibb tanári kar, a tananyag-közvetítés meghaladása, az esélykülönbségek csökkentése és az iskolai munka értékelése – az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal (OKA) szerint ezek a legégetőbb feladatok a közoktatásban. Az OKA keddi konferenciája előtt Csapó Benő egyetemi tanárt kérdeztük online a javaslatokat egybegyűjtő „Zöld könyvről”.
2008. 11. 24. 13:01
Olvasói sztorik