Belföld

Belőttek egy szikszói ház ablakán, a lövedék senkit nem sértett meg, a rendőrség 200 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki - közölte a rendőrség.
2008. 12. 11. 12:57
Kisebb fennakadásokkal ugyan, de üzemelt a ferihegyi reptér csütörtökön délelőtt, jelentősen javult a forgalmi helyzet az előző napihoz képest, 11 óráig 28 járatból 23 elindult, legfeljebb 5-10 perces késéssel.
2008. 12. 11. 12:15
Jövő hét csütörtökön tartanák félnapos munkabeszüntetésüket a BKV sztrájkot jelentő szakszervezetei, ha addig, pontosabban december 15-ig nem sikerül megegyezni a cég vezetőségével.
2008. 12. 11. 11:44
A Fidesz név szerinti szavazást kezdeményez a közszférában dolgozók 13. havi bérének elvételét tartalmazó indítványról, az ellenzéki párt ugyanis elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány 700-800 ezer családot nagyon nehéz helyzetbe hozzon - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján.
2008. 12. 11. 11:38
A felvett, ám be nem iratkozott hallgatók magas száma jelentős hatással van egy intézmény gazdálkodására, de az oktatás színvonalára is – mivel az intézmények csak a beiratkozott hallgatók után kapnak pénzt az államtól. A Budapesti Gazdasági Főiskola megoldást javasolt: szigorúbb ellenőrzést, jogszabály-módosítást és jobb tájékoztatást szeretnének.
2008. 12. 11. 11:35
Az Állami Számvevőszék Debrecenről készült jelentéséből kiderül: a városnak több volt a bevétele, mint a kiadása, mégis hiteleket vett fel. Igaz, ezt maradéktalanul vissza is fizette. Az önkormányzat ezen kívül jól felkészült az uniós pénzek lehívására, kritikaként azonban megjegyzi az ÁSZ, hogy nem tett eleget a gazdálkodási adatokkal kapcsolatos közzétételi kötelezettségének.
2008. 12. 11. 11:15
Ki kell mondatni Európával, hogy ami jár egy katalánnak Spanyolországban, az jár egy magyarnak is Szlovákiában - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Blikknek adott interjújában. A politikus szerint a magyar-szlovák viszonyt a kölcsönös tisztelet alapján kell rendezni.
2008. 12. 11. 08:53
Nincs káosz Ferihegyen, az utasok nyugodtan várják a járatok indítását a repülőtéren, az utasfelvétel halad, a biztonsági ellenőrzési pontoknál azonban már reggel fél hétre hosszú sorok alakultak ki, vannak, akik a reptéren aludtak.
2008. 12. 11. 07:07
Hétre emelkedett azoknak az SZDSZ-es politikusoknak a száma, akiket a Budapesti Rendőr-főkapitányság magánokirat-hamisítással gyanúsít a párt tavalyi elnökválasztó küldöttgyűlésén történt csalások miatt – írja a Magyar Nemzet.
2008. 12. 11. 07:03
Csütörtökön túlnyomóan borult lesz az ég, a Dunántúlon többfelé, másutt elszórtan valószínű eső, zápor. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 4 és 9 fok között alakulnak.
2008. 12. 11. 06:56
Ötmilliárd forintjába került eddig az államnak a Sváb-hegyi Gyermekszanatórium, az Országos Pszichiátriai Intézet és az Országos Gyógyintézeti Központ bezárása, a legtöbbet az intézmények korábbi adósságaira, pereire kell költeni - mondta Kárpáti Zsuzsa, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) főigazgatója a Népszabadságnak.
2008. 12. 11. 06:50
Kitartanak a Ferihegyen sztrájkot hirdetett szakszervezetek, és elutasítják a munkaadó ultimátumát, amellyel a sztrájk felfüggesztéséhez kötötte az egyeztetések folytatását. A csütörtöki járatok a munkabeszűntetés ellenére rendben felszálltak.
2008. 12. 11. 06:38
Az ORFK szóvivője szerint nincs komoly baj a közbiztonsággal, és biztos benne, hogy az utóbbi időben a média által is felkapott „presztízsügyeket”, mint a kiskunlacházi gyilkosság, fel fogják deríteni. Garamvölgyi László úgy véli, nem a rendőrök mennyisége, hanem a minőség a lényeg, és ebben jól állnak. Ráadásul a statisztikák is eredményességet mutatnak.
2008. 12. 11. 06:30
Szlovák zászlók égetését bemutató újabb videoklipek jelentek meg az interneten - jelentette szerdán este a Markíza szlovák kereskedelmi televízió híradója. A magyar külügyminiszter és több magyar hozzászóló is elítélte a tettet.
2008. 12. 10. 20:32
A Közigazgatási Hivatal vizsgálata alapján törvénysértőek Budapest VII. kerületi önkormányzatának rendeletei, amelyek alapján eddig a bontási engedélyeket kiadták Belső-Erzsébetvárosban.
2008. 12. 10. 16:32
Eddig egy cég jelezte a magyar hatóságoknak, hogy a hússzennyezésben érintett írországi üzemekből érkezett hozzá fagyasztott sertésmáj - közölte a kormányszóvivő. Az érintett cég zárolta termékeit, és intézkedett készítményei visszahívásáról.
2008. 12. 10. 16:22
A Legfelsőbb Bíróság (LB) jogerős döntése szerint is kártérítést kénytelen fizetni az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. 37 magánszemélynek, egy pécsi trafóállomás építése alkalmas volt az „egészségkárosodástól való félelem kiváltására”.
2008. 12. 10. 14:34
Több tucat alvállalkozó rohanta meg az egyik tatabányai bevásárlóközpontot, kibontották és elvitték az épület kazánját, valamint megrongálták a csöveket és a tetőszerkezetet – közölte a rendőrség. Az áruház üzemeltetői közleményben tudatták, hogy a támadás az épület kivitelezője és bérbeadója ellen irányult, aki tartozik az alvállalkozóknak. A cég rongálás miatt feljelentést tesz. A tatabányai rendőrkapitányság nagy [...]
2008. 12. 10. 14:24
Elhunyt szerdán Ács János, Tapolca polgármestere – közölte Benczik Zsolt, a tapolcai polgármesteri hivatal irodavezetője. Az 54 éves fideszes polgármester 1998 óta állt a Balaton-felvidéki város élén. Temetéséről később intézkednek.
2008. 12. 10. 14:09
Gyurcsány Ferenc üdvözölte, hogy hosszú idő után „az együttműködés mondatai" hangzottak el a Fidesztől. A kormányfő szerint 50-100 ezer munkahely szűnhet meg, miközben az állam 50-90 ezer újat teremthet.
2008. 12. 10. 14:07
Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy a Fidesz konkrét kérdésekben együttműködik a a kormánnyal azért, hogy egy-két hónapon belül megszülessen az a 25-30 intézkedés, amely alkalmas az építőipari munkahelyek megtartására.
2008. 12. 10. 13:50
Megosztott az SZDSZ abban a kérdésben, hogy mi a frakcióvezető-választási fiaskó megoldása. A képviselők azt elismerik, hogy a Fodor–Kóka-csatározás nem tesz jót a pártnak, ám szerintük ez személyes ügy, ideológiai kérdésekben nincs vita, így pártszakadástól sem tartanak. A szakértők azonban nem ennyire optimisták.
2008. 12. 10. 13:43
Olvasói sztorik