Belföld
Élő
Toroczkai László (Mi Hazánk) szerint a kormány nem folytat nemzet gazdaságpolitikát, mert háromszoros támogatást adtak a globális tőkének a 2010 előtti időkhöz képest.
2024. 02. 26. 13:54
Élő
Ungár Péter (LMP) a gyermekvédelmi dolgozók érdekében szólalt fel, és béremelést követelt.
2024. 02. 26. 13:44
Élő
– Orbán vaskosakat hazudott, kezdte beszédét a Párbeszéd politikusa Tordai Bence, aki ez után arra kérte az Országgyűlést, hogy egy perces csenddel emlékezzenek meg Alekszej Navalnij halálára.
2024. 02. 26. 13:34
Élő
– mondta Orbán, majd áttért az ukrajnai háborúra, mint arra az okra, hogy miért van szükség a légvédelem erősítésére.
Élő
Magyarország szuverén ország, nem engedi, hogy diktáljanak neki – jelentette ki Orbán, mire valaki bekiabált a háttérből, hogy „Putyin”.
2024. 02. 26. 13:23
Élő
Ezt úgy tudják megtenni, ha az új elnököt haladéktalanul megválasztják – folytatta Orbán.
2024. 02. 26. 13:20
Élő
Ezért Orbán Viktor átvizsgáltat minden gyermekvédelmi intézményt, hogy az ott dolgozók megfelelnek-e a munkára, ebbe beletartozik a pszichológiai vizsgálat is – jelentette be a kormányfő a parlamentben.
Élő
Az új köztársasági elnökről és a svéd NATO-csatlakozásról is dönt a parlament.
2024. 02. 26. 12:57
Videó
„Teljesen reménytelen a helyzet” – így foglalta össze az érzéseit a vasárnapi Kossuth téri ellenzéki tüntetés egyik résztvevője. A közvetlen államfőválasztás realitásáról, a pártok mozgásteréről és a hiányzó fiatalokról is kérdeztük a demonstrálókat.
2024. 02. 26. 08:33
- 08:30 Ezt a szakmát tanulják ki legszívesebben a börtönök lakói
- 08:17 2099-ig eltiltották a vezetéstől az argentin csatárt
- 08:05 Direkt36: Belharc alakult ki a 4iG űrbiznisze körül az Orbán-kormányban
- 07:58 Eltörlik a belépési díjat Tiborczék budai elitklubjában
- 07:43 A történelemben először kapták magyarok a Gregori Aminoff-díjat
- 07:30 Tom Jones-kvíz: mindent tudsz a legendás énekesről?
- 07:22 Medián: a magyarok többsége maffiaállamként jellemzi az Orbán-rendszert
- 07:14 G7: Szijjártó Péter fotójával dekorálhatta irodáját a GVH elnökhelyettese, a hivatal szerint ez magánügy
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 07:01 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Whitney Houston, Cindy Lauper, Michael Jackson – mennyire ismered a '80-as évek legendás popsztárjait?
- 06:56 Észak-Korea precíziós rakétarendszert tesztelt, amit a dél-koreai határra telepítenének
- 05:59 55 milliárdnyi taoforrás elszámolását vitatta az állam, mégsem kért visszafizetést az MLSZ-től
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 07:00 Termőre fordult a világ egyik legdrágább szarvasgombája Magyarországon
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 16:57 Kétségbeejtő a Balaton vízmérlege, miközben óriási építkezés kezdődött az egyik befolyójánál
- 20:57 Hatszáz képe került elő a magyar diafilmfestő zseninek
- 16:38 Hankó Balázs és Seszták Miklós öt-tíz évet, Matolcsy legfeljebb hármat kaphat
- 15:50 A Fidesz lényegében megerősítette, hogy a nemzetközi körözés alatt álló lengyel politikus miatt tartottak házkutatást az Alapjogokért Központnál
- 17:33 Magyar Péter: Már hétfő délelőttre összehívjuk az Országgyűlés rendkívüli ülését
- 15:28 „Nem tudta, ki vagyok” – Dolph Lundgren 61, felesége 22 éves volt, mikor először találkoztak
- 18:23 Extrém alacsony a Tisza, de még így is meglepően mély a legmélyebb pontján
- 17:56 Kizuhant az ablakon egy másfél éves kislány Kiskunhalason, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre
