Belföld

Újabb, összesen kilenc hónap haladékot kaptak a kormánytól azok a vállalkozók, akik még nem váltották ki telephelyengedélyüket. A kérelmek új benyújtási határideje 2003. június 30., a kormányrendelet azonban csak október 1-jétől lép hatályba, akkortól minden olyan ipari tevékenység telephelyengedély-köteles, amely károsíthatja környezetét, a környéken lakók nyugalmát és egészségét.
2003. 01. 24. 08:14
Várhatóan az év második felében újra bevezetik a tíz éve megszűnt munkakönyvet pótló új munkaügyi nyilvántartást. Most virtuális munkakártyán válnak ellenőrizhetővé, illetve dokumentálhatóvá a munkaviszonyra vonatkozó adatok. Egy felmérés szerint kedvező a munkakártya fogadtatása.
2003. 01. 24. 08:11
A jelenlegi tervek szerint a kormány 2006 végéig mintegy 300 kilométer új autópályát adhat át a forgalomnak, és további, 500-570 kilométer sztráda, illetve gyorsforgalmi út építését kezdheti el – jelentette ki tegnap Csillag István, gazdasági és közlekedési miniszter, Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
2003. 01. 24. 08:09
Bokros Lajos a jegybank függetlensége mellett áll ki az Élet és Irodalom című hetilap ma megjelenő számában - írja a Népszabadság. A szakember mindazonáltal az előző, és a jelenlegi kormányt, valamint az MNB-t is bírálja a gazdaságpolitikai gyakorlat miatt.
2003. 01. 24. 08:06
Derűlátóan nyilatkozott csütörtökön a diósgyőri kohászat helyzetéről Miskolc polgármestere, Káli Sándor az általa létrehozott kohászati krízismunkacsoport előző napi üléséről beszámolva. Úgy fogalmazott: többek között az általuk folytatott szakértői és lobbitevékenység eredményeként a kormányzat várhatóan valamilyen módon segédkezet nyújt majd ahhoz, hogy az acélműben újraindulhasson a január eleje óta szünetelő termelés.
2003. 01. 24. 08:04
A Gazdasági Versenyhivatal a gyógyszerpiaci szabályozás átalakítását javasolja a kormánynak. A minap elkészült tanulmány szerint mérsékelni kell ezen a területen az állam befolyását, piacfelügyeleti hatóságra bízni az ár- és támogatási rendszert.
2003. 01. 24. 07:58
II. János Pál tegnap a Vatikánban fogadta Erdő Péter esztergom-budapesti érseket, Magyarország január 11-én beiktatott új prímását, aki e tisztségében először látogatott a Vatikánba.
2003. 01. 24. 07:55
Hamarosan egyeztetni kezdenek a kormánypártok arról, kit jelöljenek magyar EU-biztosnak, és várhatóan az ellenzékkel is konzultálnak majd. A megfelelő személy kiválasztását megnehezíti, hogy néhány hónappal a csatlakozás után, 2004 novemberében új Európai Bizottság alakul, és abban már csak a legkiválóbb, több területhez is értő jelöltnek vannak esélyei.
2003. 01. 24. 07:51
A Főkefe Ipari Kft-t (nem összetévesztendő az FKF Rt-vel, amely a nagyon hasonló hangzású név ellenére teljesen más, a köztisztaság fenntartásának területén tevékenykedik) azzal a közhasznú céllal hozták létre, hogy megváltozott munkaképességűeket (elsősorban vak embereket) minél nagyobb létszámban foglalkoztasson.
2003. 01. 24. 00:00
Speciális bio-szennyvíztisztító próbaüzeme kezdődött meg három Nógrád megyei településen. Az úgynevezett élőgépes technológiával készült létesítmény Diósjenő, Nógrád és Berkenye mintegy 7 ezres lakosságát látja majd el. A pálmaházhoz hasonló építményben ökológiai elveken alapuló szennyvíztisztítás valósul meg, ugyanis baktériumok, növények és állatok építik be saját szervezetükbe a szennyező anyagokat. A napi 650 köbméteres kapacitású
2003. 01. 23. 18:04
Hatéves csúcson állt csütörtökön délután az arany ára Londonban. A nemesfém árát hosszabb ideje erősíti az Irak elleni háborús várakozás, valamint az, hogy az utóbbi időszakban az alternatív befektetési formák, így a részvények és az amerikai dollár iránt csökken az érdeklődés.
2003. 01. 23. 17:56
A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX 43,77 ponttal, 0,56 százalékkal erősödött a csütörtöki kereskedési napon. A vezető részvények közül a Matáv papírjai 2,7 százalékkal emelkedtek, a Richter és Mol árfolyama ennél némileg gyengébb eredménnyel is beérte (0,4, illetve 0,3 százalék). Az OTP árfolyama 0,4 százalékkal csökkent.
2003. 01. 23. 17:09
Politikai vezetők, befolyásos üzletemberek, közgazdászok a lanyha világgazdasági növekedéssel és a bizonytalanságot csak fokozó Irak-elleni háborúval szembesülnek a davosi Világgazdasági Fórumon.
2003. 01. 23. 15:47
Donald Rumsfeld szerint Franciaország és Németország a "régi Európa része", mivel nem támogatja az Egyesült Államokat Irak ellenében, és nem veszi észre, hogy a NATO-bővítéssel a szövetség súlypontja keletre tolódott, így döntésük a korábbinál kisebb hangsúlyt kap.
2003. 01. 23. 14:56
A svájci Novartis gyógyszeripari konszern rekordnyereséget jelentett a tavalyi évről és megnövelt osztalékot fizet részvényeseinek. A konszern 2002-ben 4 százalékkal nagyobb, 7,3 milliárd frank profitot ért el. Az adat összhangban van elemzők várakozásával.
2003. 01. 23. 14:18
Olvasói sztorik