Belföld

SZDP: hitelrontás miatt perlik Kovács Lászlót

A "történelmi" Szociáldemokrata Párt bírósághoz fordul a Magyar Szocialista Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ellen Kovács László nyilatkozata miatt.

Szankovánszki Tibor, az SZDP elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: Kovács László, az MSZP első embere a Magyar Nemzet csütörtöki számában úgy nyilatkozott, “nem tartja lehetségesnek, hogy a “történelmi” Szociáldemokrata Párt visszatérjen a Szocialista Internacionáléhoz, mert nem lehet visszatérni olyan szervezetbe, amelynek a párt soha nem volt tagja”.

Az SZDP elnöke hozzátette: pártja ezért hitelrontás miatt beperli Kovács Lászlót, aki véleményük szerint kijelentésével félrevezeti a magyar társadalmat és a nemzetközi közvéleményt is. A tömörülés emellett azt várja a bíróságtól, hogy állapítsa meg, melyik az a szervezet, amely az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt jogutódja: az SZDP, az MSZP, vagy az MSZDP.

Szankovánszki Tibor elmondása szerint szervezete a bíróság előtt bizonyítani tudja: a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1939-ben, a XXXII. pártgyűlésen, a tömörülés nevét Szociáldemokrata Pártra változtatta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik