Belföld

Az iraki háború tovább tarthat, mint gondoltuk – mondta George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke szokásos heti rádióbeszédében szombaton , majd így folytatta: - A demokratikus rendszer létrehozása hosszú időre szóló kötelezettségeket róhat ránk. De bárhogy is, mi megtesszük, amit vállaltunk. Bush szerint a szövetségesek küldetése világos: megfosztani Irakot tömegpusztító fegyvereitől, véget vetni annak, hogy Szaddám Huszein támogatja a te
2003. 03. 22. 16:40
Legalább tizennégy robbanást számoltak meg helyszíni megfigyelők az iraki főváros déli, nyugati és északi külvárosában , s a robbanásokat követően fekete füstoszlopok jelezték, hogy újabb bombatámadás érte Bagdad katonai célpontjait közép-európai idő szerint délután fél kettő tájban. Az iraki légvédelem ezúttal néma maradt. Bagdad központjában semmi jele a pániknak, normális a forgalom.
2003. 03. 22. 16:17
A kőolaj hordónkénti ára 18-19 dollárig fog csökkenni a háború végére, a nyár elejére – jelentette ki az iráni kőolajipari miniszterhelyettes , Mehdi Mir-Moezi, az Iráni Nemzeti Kőolajtársaság vezetője. Pénteken a nyersolaj hordója 27 dolláron zárt New Yorkban. Három és fél hónapja nem volt ilyen alacsonyan. Az iráni politikus szerint a mostanában tapasztalt áremelkedés oka a feszültség és a propagandaháború, de most az árak a harcok ellené
2003. 03. 22. 16:02
Ha Törökország belekeveredett a háborúba, az új helyzetet jelentene, amelyben Németország visszaparancsolná az AWACS gépeken szolgálatot telejesítő katonáit - jelentette ki Joschka Fischer német külügyminiszter a török katonaság észak-iraki megjelenéséről szóló hírekre reagálva. Az AWACS gépeken körülbelül 200 katona szolgál 12 NATO-országból, ezeknek nagyjából egyharmada német.
2003. 03. 22. 15:16
Az amerikaiak vezette erők szombaton délután elfoglalták Nasszirija dél-iraki várost. Stuart Upton amerikai katonai szóvivő a Katarban lévő központi parancsnokságon közölte a Reuters tudósítójával, hogy a dél-iraki város elesett. A szóvivő további részletekkel egyelőre nem szolgált. Nasszirija kulcsfontosságú átkelőhely az Eufrátesz-folyón, Bagdadtól 320 kilométerre délkeletre.
2003. 03. 22. 14:17
Varga Mihály fideszes ex-pénzügyminiszter szerint a kormánynak alternatív gazdaságpolitikát kellene kidolgoznia a háború elhúzódásának lehetőségére. A Pénzügyminisztérium szerint a piacok a háború hírére megnyugodtak, nincs szükség vészforgatókönyvre.
2003. 03. 22. 12:44
A Külügyminisztérium (KüM) információja szerint a Kuvaitban maradt mintegy hatvan magyar állampolgár közül senki sem jelezte, hogy el kívánja hagyni az országot.
2003. 03. 22. 12:26
Az amerikai tengerészgyalogság harckocsijai Bászra elővárosainál összecsaptak az iraki erőkkel. A Bagdad elleni légi támadások reggel is folytatódtak. A városközpontba legalább két cirkálórakéta csapódott be fél hat körül, s közvetlenül ezután megszólaltak a légiriadó szirénái.
2003. 03. 22. 12:12
Csaknem 90 év óta először láthatóvá vált a Zenta nevű osztrák-magyar cirkáló, amelyet 1914-ben süllyesztettek el a franciák és a britek. A cirkálóról most víz alatti film- és fényképfelvételek készültek.
2003. 03. 22. 10:25
"A döbbenet és rettenet" elnevezéssel emlegetett elsöprő erejű légi hadjárat megindulása ellenére a színfalak mögött folytatódnak a tárgyalások Szaddám Huszein iraki elnök esetleges megadásáról és száműzetéséről.
2003. 03. 22. 10:22
Olvasói sztorik