A Telekom Austria (TA) felhagyott a bolgár Mobiltel megszerzésére irányuló próbálkozásaival. A tenderkiíró ugyanis kisebbségi részesedés megvásárlását ajánló pályázatot részesítene előnyben. A Telekom Austria számára a Mobiltel kisebbségi részesedésének megszerzése teljesen kizárt lehetőség.
Vlagyimir Putyin reformjai végérvényesen befejeződtek, jóllehet egyesek még abban reménykednek, hogy a választások után az orosz elnök újra felfedezi magában a reformert - írta a The Moscow Times című orosz napilap kedden.
Már pénzügyminisztériumi egyeztetésen van az a szakértői anyag, amely szerint maradhatna az ellátás mértéke, ugyanakkor gyakoribb és komolyabb ellenőrzéssel elkerülhető lenne a jogtalan kifizetés.
Hogy valóban - s nem csak képletesen - tekinthető-e mérföldkőnek a hazai privatizáció történetében a Postabank eladása, csak azt követően derül ki, ha megtudjuk: mire is költi az állam a befolyó pénzt? Az ígéret ma 50 kilométernyi autópályáról szól.
Megnyitotta harmincadik magyarországi áruházát a Tesco kedden reggel Pápán; az ötezer négyzetméter alapterületű hipermarket háromszáz főt foglalkoztat.
Elkészült a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) - jelentette be Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A Vásárhelyi-terv az elmúlt száz év legnagyobb szabású kelet-magyarországi vidékfejlesztési projektje, amely 170 milliárd forintos beruházással 1,5 millió állampolgár életét teszi biztonságosabbá - mondta Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közigazgatási államtitkár a kedden Budapesten.
Az erős lassító hatások - Irak, a tőkepiaci kilengések és az általános lassulás - ellenére Kelet-Európa a sokak által vártnál erőteljesebb növekedést produkál, összteljesítménye azonban változatlanul messze jár a fejlett ipari térségekétől és rendszerváltáskori önmagától - írta a Financial Times kedden.
A K&H Equities brókerbotrányának fő gyanúsítottja egyelőre Bécsben marad - döntött kedden a bécsi tartományi legfelsőbb bíróság, amely a kiadatási eljárást november 11-re napolta. A bróker elfogadhatónak nevezte fogvatartása körülményeit, a magyar rendőrség kommunikációs igazgatója szerint hátráltatja a nyomozást a kiadatási eljárás elhúzódása.
A HVB Bank a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb banki tulajdonosává vált, miután brókercégén, a CA IB Értékpapír Rt-én keresztül megvásárolta a Postabank Értékpapír Rt. 2,58 százalékos részesedését - tette közzé a HVB Bank Hungary sajtóközleményében.
Az Albán Takarékpénztárra benyújtott szándéknyilatkozattal konkretizálódni látszik az OTP déli terjeszkedése. Mint minden nyerő üzleti lehetőségnek, ennek is komoly kockázata van.
Az OTP Bank visszavásárolta az október 17-én tőzsdén kívüli kereskedelemben értékesített 597 757 darab törzsrészvényt - tette közzé a pénzintézet a Magyar Tőkepiac keddi számában. Az október 18-án történ visszavásárlással a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 13 547 640 darabra nőtt.
Pályázatíró és tanácsadó szakemberek szakmai és etikai érdekeit hivatott képviselni a tizennégy alapító taggal októberben megalakult Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetsége – derül ki a szervezet közleményéből.
A forint kedden reggel 9,37 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 3 bázisponttal erősebben a hétfő délutáni helyzeténél.
Franciaországban szeptemberben 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző hónapihoz, és 2,3 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest - közölték a francia statisztikai hivatalban kedden. Augusztusban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző havihoz képest, és 2,0 százalékkal haladták meg a tavaly augusztusit.
Egy decemberben életbe lépő új EU-szabályozás értelmében a munkahelyen a vallásos dolgozóknak teret kell biztosítani vallásuk gyakorlására, függetlenül attól, hogy a dolgozó muzulmán, zsidó, keresztény vagy hindu.
Versekkel és muzsikával emlékeztek meg a New York-i Szent József katolikus iskolában amerikai magyarok.
A rendezvényt, amely az első Amerikában az október 23.-ára emlékező kisebb és nagyobb ünnepségek sorában, több magyar szervezet, köztük a Magyar Szabadságharcosok Parlamentje, a Magyar Október 23. Mozgalom, a New York Polgári Kör és a Magyar Szabadságharcosok Világszövetség rendezte és finanszírozta. A megemlékezés díszvendége Hend
A kivitel volumene 3,6 százalékkal, a behozatalé 8,5 százalékkal nőtt 2003 január-augusztusában az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Bár a Jukosz az elemzői várakozásokat meghaladó eredményről számolt be, vezetőinek öröme mégsem lehet felhőtlen. Ismét vádat emeltek ugyanis a cég néhány vezetője ellen.
A pénzügyi felügyelet egymillió forint bírság megfizetésére kötelezi az Amstel Sörgyár Rt-t, miután megsértette a nyilvános részvénytársaságban való befolyásszerzésre vonatkozó jogszabályi előírásokat - közölte a felügyelet a Magyar Tőkepiac keddi számában.
Az Európai Parlament ma szavaz az üdítőitalok édesítőszer-tartalmának csökkentéséről. A fogyasztóvédelmi csoportok üdvözlik a lépést, a gyártók azt mondják, a határozat az üdítőitalok árának növekedéséhez vezet.