Belföld

Év végére 15 ezer főt alkalmaz a Tesco

Megnyitotta harmincadik magyarországi áruházát a Tesco kedden reggel Pápán; az ötezer négyzetméter alapterületű hipermarket háromszáz főt foglalkoztat.

Danks Emese, a Tesco-Global Áruházak Rt. kommunikációs igazgatója elmondta: a társaság az idén további három egység megnyitását tervezi, Budapesten, Cegléden és Dunaújvárosban. Hozzátette, hogy a magyar piacon kilenc éve megjelent Tesco itteni alkalmazottainak száma az év végére eléri a 15 ezret.


Az új, pápai hipermarketben, hasonlóan a többi Tesco-hoz, az árukészlet 80 százaléka magyar beszállítóktól származik. Danks Emese tájékoztatása szerint a cég az idén az első félévben 124,8 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 26,1 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának bevételét. Paul Kennedy vezérigazgató korábban úgy nyilatkozott, hogy az év egészében kétszámjegyű növekedéssel számolnak. A Tesco tavalyi éves árbevétele 236,8 milliárd forint volt.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik