A katasztrófavédelemnek tudnia kellett, hogy milyen erejű vihar érkezik Budapestre és az idejét is előre lehetett volna jelezni – mondta a FigyelőNetnek a neve elhallgatását kérő katasztrófavédelmi szakértő.
Délután 2 óráig átadták a forgalomnak a budai és a pesti alsó rakpartot, miután megtisztították azokat az éjszakai vihar törmelékeitől. A mellékútvonalak takarítása még tart.
Az augusztus 20-ai esti vihar miatt szinte néhány perc alatt megbénult a főváros közlekedése – írta közleményében a BKV. A károk helyreállítása még most is folyik, ezért néhány járat módosított útvonalon közlekedik.
Biztos, hogy milliárdos nagyságrendű a vasárnap esti vihar okozta kár. Csak az Aegon Biztosítónál arra számítanak, hogy ügyfeleik között a kár értéke elérheti a félmilliárd forintot.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azonnali vizsgálatot rendelt el a vasárnap esti budapesti vihar miatt, amelyben az Országos Mentőszolgálat hétfői hivatalos közlése szerint hárman vesztették életüket, és a sérültek száma meghaladta a 250-et.
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint délután öt óra körül lesz eredménye az augusztus 20-i tragédia felelőseinek megállapítására létrehozott vizsgálóbizottság munkájának. Gyurcsány Ferenc részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak.
Orkánerejű szél, zuhogó eső, egymást taposó, menekülő emberek, segítőkész hotelosok – jelenetek a vasárnap esti, három halálos áldozatot követelő tűzijátékból. A pánik, ahogy a FigyelőNet olvasói látják.
Még mindig keresi a rendőrség azt a két embert, akik vasárnap este tűntek el a Dunán a vihar ideje alatt - közölte Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Vasárnap este egy kishajó felborult a Dunán, amelynek utasai közül két ember eltűnt.
Öt vonal kivételével a BKV járművei zavartalanul közlekednek, és nincsnek nagy dugók a városban, bár az alsó rakpartot lezárták. Vasárnap este fél órára lezárták a teljes Ferihegyi repülőteret.
Budapestre hívta dolgozni a határon túli magyar fiatalokat Demszky Gábor főpolgármester, aki az augusztus 20-i ünnepen hangsúlyozta: Budapest az egész nemzet fővárosa.
A katasztrófavédelem nem kapott pontos előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálattól a vasárnapi esti budapesti vihar előtt - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem szóvivője hétfőn reggel.
Megyeszékhelyek küzdelmére lehet számítani a közeljövőben, amelynek tétje a dekoncentrált szervezetek elhelyezése – hívja föl a figyelmet a Világgazdaság.
Hétfőn megkezdik a 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri és Bocskai úti megállójának építése, ezért jelentős forgalmi változások lesznek a környéken. Ez lesz a metróépítéssel járó eddigi legnagyobb forgalomterelés és - lezárás.
Elfogadta a meghiúsított székelyföldi autonómia-népszavazások ügyében benyújtott keresetet a strasbourgi székhelyű Emberjogi Bíróság (CEDO) – írja a Népszabadság.
Három halottja és mintegy száz sebesültje van az előzetes adatok szerint a vasárnap esti budapesti viharnak. Több ember eltűnt, amikor hajók ütköztek össze a Dunán. A szervezők nem érdeklődtek a rendezvény előtt a meteorológiai szolgálatnál.