Belföld

Többen vannak még életveszélyben

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azonnali vizsgálatot rendelt el a vasárnap esti budapesti vihar miatt, amelyben az Országos Mentőszolgálat hétfői hivatalos közlése szerint hárman vesztették életüket, és a sérültek száma meghaladta a 250-et.

Szélviharok Magyarországon


2005. május 18-án több mint ezerötszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat az országban viharkárok miatt, országszerte mintegy 2500 épületben keletkezett kár. 2005. június 9-11 – én az esős, viharos idő miatt országszerte összesen 24 embernek kellett elhagynia otthonát, mert elöntötte a víz. 2005. augusztus 3 –n ismét felhőszakadások pusztítottak: Szekszárdon kéthavi eső hullott le egy nap alatt.
2006. március 12-én szél- és hóvihar söpört végig az országon: az erős északi szél méteres hullámokat korbácsolt a Balatonon. 2006. május 30-án országszerte szélvihar tombolt, több fát kidöntött, közlekedési útbaigazító- és reklámtáblákat rongált meg. Június 27-én a felhőszakadás miatt több patak kilépett medréből: 350 milliós kárt jelentettek be a biztosítónál. 2006. július 24-25-én a vihar főként a fővárost és környékét érintette, a biztosítók több tízmilliós nagyságrendű kárértékkel számoltak.

A kormányfő által elrendelt vizsgálatot Szilvásy György kancelláriaminiszter vezeti – jelentette be a kormányszóvivő. Danks Emese tájékoztatása szerint a vizsgálat feladata tisztázni, hogy az időjárásra vonatkozóan milyen előrejelzések álltak rendelkezésre, valamint azt, lett-e volna lehetőség arra, hogy az eredeti forgatókönyvtől eltérjenek.

Három halott

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint három halottja van a fővárosi viharnak – közölte Danks Emese. A viharban két ember eltűnt, a mentők 38 súlyos, 66 könnyű sérültet vittek kórházakba, több mint 150 ember saját lábán vagy más módon jutott el a kórházakba, a sérültek száma meghaladja a 250-et – mondta a kormányszóvivő. A vasárnap esti vihar után öt budapesti kórházba – Péterfy Sándor utcai Kórház, Szent János Kórház, Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, Madarász utcai Gyermekkórház, Károly Sándor Kórház – szállítottak sérülteket.

Sokan még életveszélyben vannak

Budaházy Emil, a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója elmondta: 136 sebesültet szállítottak hozzájuk: az öt súlyos sérült közül kettő az intenzív, egy a szubintenzív osztályon fekszik, két ember már túl van az életveszélyen. Hét sérülten nagyműtétet, 29 sérülten kisműtétet hajtottak végre.

Deák Tamás, a Szent János Kórház Ortopéd-traumatológiai osztályának adjunktusa 45 sérültről számolt be. Mintegy húsz ember súlyos sérüléseket szenvedett, közülük egy továbbra is az intenzív osztályon fekszik, két embert az idegsebészeten kezelnek. Magyari Zoltán, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet főigazgatója elmondta: 55 sérültet szállítottak az intézetbe, akik közül 14-et felvettek. Öt sérültet magműtöttek. Egy ember továbbra is súlyos, életveszélyes állapotban van, négy ember állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Harmath György, a Madarász utcai Gyermekkórház és Rendelőintézet főigazgatója közölte: harminc sérült gyermek került a kórházba. Hét beteg állapota továbbra is életveszélyes: négyen impressziós koponyasérülést, hárman végtagsérülést szenvedtek. A Károly Sándor Kórházba huszonegy sérült került, közülük kilencet vettek fel. Két sebesültet megoperáltak: állapotuk súlyos, de nem életveszélyes – mondta Merényi Gábor a kórház főorvosa.

Fokozatosan áll helyre a tömegközlekedés

A tömegközlekedés fokozatosan kezd helyreállni, a BKV szóvivőjének tájékoztatása szerint újra teljes szakaszon közlekedik a 74-es és a 83-as troli. Schimmer Erzsébet közölte: a 70-es és a 78-as trolibuszok rövidebb útvonalon közlekednek, a Kálmán Imre utcáig, és a 3-as, valamint a 62-es villamosok csak a Liget térig járnak. A fővárosi tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán, munkájukat a Pest megyei önkéntes tűzoltó egyesületek is segítik – olvasható a lánglovagok.hu internetes portál honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik