Belföld

A tömegközlekedés is megbénult vasárnap

Az augusztus 20-ai esti vihar miatt szinte néhány perc alatt megbénult a főváros közlekedése – írta közleményében a BKV. A károk helyreállítása még most is folyik, ezért néhány járat módosított útvonalon közlekedik.

A BKV tájékoztatása szerint a tömegközlekedésben a legnagyobb problémát a trolibusz és villamos felsővezeték-szakadások okozták, ugyanis sok helyen a vezetékre dőltek a fák. Emellett az is nehezítette a közlekedést, hogy néhány csomóponton nem működtek a jelzőlámpák. A közlemény szerint egyébként a tűzijáték környékének elhagyását az is segítette, hogy újra teljes vonalán járt a 2-es metró és egész éjjel folyamatosan közlekedtek a 4-es és 6-os villamosok.

A BKV számítása szerint mintegy 40 helyen volt olyan fizikai akadály, amely ellehetetlenítette a kötöttpályás járművek haladását. A vasárnap este jelentkező vihar miatt 6 trolibusz vonal és 16 villamos járat közlekedése bénult meg. A közlemény szerint a károk nagysága néhány tízmillió forintra tehető.

A helyreállítást a vihar óta folyamatosan végzik, ezért néhány járat még rövidebb útvonalon közlekedik. A BKV Zrt. tájékoztatása szerint a 70-es és a 78-as trolibuszok a Kossuth tér helyett a Kálmán I. utcáig járnak. A 3-as és a 62-es villamosok a Liget térig közlekednek, onnan pedig autóbuszok szállítják tovább az utasokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik