Belföld

Délutánra állapítják meg, ki a felelős

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint délután öt óra körül lesz eredménye az augusztus 20-i tragédia felelőseinek megállapítására létrehozott vizsgálóbizottság munkájának. Gyurcsány Ferenc részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak.

Az augusztus 20-i természeti csapás során megsérült személyekről a DoktorInfo 06-80-374-636 ingyenes hívható telefonszámán lehet érdeklődni.

Danks Emese kormányszóvivő a FigyelőNetnek elmondta: a miniszterelnök hétfő hajnalban kapott tájékoztatást az illetékes kormányzati illetve hatósági szervektől a vasárnapi tragédia áldozataival kapcsolatban. Eszerint hivatalosan három halottról és két eltűntről tudnak, jelenleg 38 súlyos és 66 könnyű sérültet ápolnak kórházakban, ezen felül még körülbelül 150-en saját lábukon mentek haza. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint 400 bejelentés érkezett eddig a tűzoltókhoz.

Gyurcsány Ferenc részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak, valamint gyors és alapos vizsgálatot rendelt el. Ennek lefolytatásával Szilvásy György kancelláriaminisztert bízta meg, és várhatóan hétfő délután öt órakor hozzák nyilvánosságra az eredményt.

A vizsgálatnak tisztáznia kell, hogy az időjárással kapcsolatban ki és milyen előrejelzést kapott, illetve azt is megnézik, el lehetett volna-e térni az eredeti menetrendtől. A FigyelőNet kérdésére Danks Emese elmondta: a kormány felelősségét is csak a vizsgálat eredményének tükrében lehet megállapítani.

A kormányszóvivő elmondta azt is, hogy Demszky Gábor főpolgármester segítséget kért a kormánytól a takarítási munkálatokhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik