Nyugati tranzitzóna. Teljesen kiürült a terület, a színes sátrak eltűntek, a raklapok egymásnak támasztva, matracok egy kupacban várják a tisztítást. Nyoma sincs annak, hogy ezen a helyen pár nappal ezelőtt még több száz bevándorló várakozott, evett, aludt, élt. Eltűnt a Baptista Szeretetszolgálat konténere, elvitték a csapokat és mobil wc-t is.
Két önkéntes rakodik és figyelik a híreket.
– Tegnap jeleztek, hogy nyolcan érkeznek a pályaudvarra. Úgy látszik, a rendőrök is fülest kaphattak, mert körülbelül 25 rendőr érkezett és amint a menekültek leszálltak, rabszállítóval vitték őket a Budafoki útra. Mint a bűnözőket – mondta az egyikük.
– Rengeteg holmi megmaradt, egy részükből készítettünk egy csomagot és átvittük a Keletibe, ahol a rendőröknek gyűjtenek. Amikor mondtam, hogy mi a Migration Aid-től vagyunk, csak néztek, hogy “na, ne!”, de mondtuk, hogy “na, de”. Aztán elfogadták, kedvesek voltak – mesélik.
A raktárban sok adomány gyűlt össze, egy részét leszállítják a határhoz és lesz, ami más segélyszervezethez kerül.
– Az adományok közt is voltak bizarr cuccok, mint például a szexi csipke hálóing, magassarkú körömcipő, színházi kistáska, mini koktélruha. Mintha a több határon végiggyalogolt embereknek ilyesmire lenne szükségük. Sok szines póló is érkezett, ezeket a muszlim lányok tinikorukban már nem viselik, ezeket a dolgokat odaadjuk másoknak. A legdühítőbb az volt, amikor az emberek adományozást összekeverték a lomtalanítással. Piszkos, egérrágta lepedőt, dohos pokrócot, fél pár cipőt is hoztak. Sok időnket elvett, hogy az ilyen haszontalan dolgokat kiválogattuk. Mindet a szemétbe dobtuk – bosszankodtak az önkéntesek, akik várták a új információkat a koordinátoroktól.
Aztán arról beszélgettünk, hogy mi volt hasznos, és mi áll kupacokban a konténerben.
– Nagyon sok intimbetét megmaradt. A nők nem merték kérni, a férjük jelenlétében nem fogadták el, hiába kínáltam nekik. Talán nem ismerik, nem tudom.
– Dehogynem ismerik – vágtam rá.
– Akkor csak szégyellték magukat. Az önkéntesek jártak a nők után, kivárták, míg egyedül voltak és akkor adták nekik, általában így sem fogadták el – mondta a másik önkéntes.
Közben csörög a telefon, arról egyeztetnek, hogy mi legyen a sátrak sorsa. A rengeteg adományt, több tucat csomag ásványvizet, üdítőt, nem akarják őrizetlenül hagyni, félő, hogy eltűnne.
A bejáratnál kb. 12 rendőr várakozik egy autóban. Az egyikük észrevesz, beszélgetni kezdünk, kérdezi, hogy mit csinálok itt, fotózom, ami megmaradt, válaszolom.
– Nagy unalom van, olyan ez, mint a horgászás, ha kapás van, akkor kellünk mi. Mi vagyunk a tartalékosok. Ha minket behívnak, akkor már tényleg nagy a baj – mondja az egyik rendőr, és hozzáteszi, hogy ő a “szem” egy ideig, majd váltják egymást.
– Tudod, én otthonszülés párti vagyok!
– Micsoda? – értetlenkedem
– Hát az otthonszülés… Ha a fekete Afrikában születik, maradjon is ott! Az ázsiai meg Ázsiában, a fehér meg Európában vagy Amerikában.
