“Azt megelőzően soha nem éreztem még ilyen mély gyászt, mint az élet miatt, aminek tulajdonképpen én vetettem véget” – kezdi vallomását az amerikai nő. A fiatal egyetemista, aki a bejegyzést publikáló xojane.com oldaltól azt kérte, nevét ne hozzák nyilvánosságra, a bejegyzésben leírta, hiába teltek el már évek az abortusza óta, még most is szenved a következményektől.
“A fél karomat adnám, ha visszacsinálhatnám”
A cikkből kiderül, hogy a fiatal nőnél az abortuszt követően poszttraumás stressz szindróma alakult ki: rendszeresen vannak rémálmai, pánikrohamok gyötrik. És, ha mindez nem lenne éppen elég, gondolatban rendszeresen újra és újra átéli a műtétet, miközben kétségbeesetten szeretné meg nem történtté tenni azt.
“Vagy megszakítják a terhességem, vagy meghalok – eközül a kettő közül választhattam. Nem volt igazi választás” – írja, majd hozzáteszi, mikor megtudta, hogy terhes, néhány napig a felhők között járt. “Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom, hiszen egy rakás krónikus betegségem van, amikre erős gyógyszereket szedek. De úgy éreztem akarom ezt a kis életet, akiről már a két rózsaszín csík megjelenésekor tudtam, hogy fiú.”
Mivel mindenáron szerette volna megvédeni születendő gyermekét, a szerző az interneten utánanézett annak, hogyan befolyásolják a magzati fejlődést az általa szedett gyógyszerek. “Háromról már az első körben kiderült, hogy fejlődési rendellenességeket okoznak, és egy negyedikről is azt írták a szakoldalak, hogy veszélyes lehet.”
A kép illusztráció
Forrás: Thinkstock
Vállalta a kockázatot
“Hiába próbáltam jó hírnek beállítani, az orvosom egyáltalán nem örült a terhességemnek. Az abortusz szót ugyan nem mondta ki, de szembesített a valósággal: vagy tovább szedem az orvosságaimat, és egy egész biztos beteg babát hozok a világra, vagy lemondok a szerekről, és veszélybe sodrom a saját életemet.”
A fiatal nő azt írja, miután végiggondolta a lehetőségeit, az utóbbi mellett döntött. Azt remélte, a sok fájdalom, és más komplikáció, amivel a gyógyszerek elhagyása jár, kifizetődik majd akkor, mikor a kezébe veheti gyermekét. Csakhogy akkor még fogalma sem volt, mivel jár a gyógyszermegvonás valójában.
A bejegyzésből kiderül, hogy a következő hónapokban a szerző a poklot járta meg: folyamatosan hányt, szédült, rendszeresen elájult. Végül annyira legyengült, hogy egy idő után már a lakását sem mert elhagyni. “Nem akartam, hogy mindenki lássa, milyen rossz döntést hoztam, de közben makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy kihordom a gyermeket.”
“A vége mindenért kárpótol majd”
A szerző végül belátta, meg fog halni, ha nem veteti el a babát. Ekkor kereste fel az abortuszklinikát. “A betegségeim miatt nem altathattak, ezért helyi érzéstelenítést kaptam. Senki sem tudta, hogy immunis vagyok a lidokain hatóanyagára. Többek között én sem. Csak az abortusz közben derült ki” – írja a nő, aki saját bevallása szerint ezután végigüvöltötte a beavatkozást.
“Ha mindezt előbb tudom, soha nem teszem ki magam ekkora fájdalomnak” – írja, majd hozzáteszi, több mint egy évébe került, mire túltette magát az abortusz okozta testi és lelki sokkon. “Szerencsés vagyok, hogy egyáltalán még élek, és azzal vigasztalom magam, hogy ezzel még nincs vége. Lesz még egy terhességem, amit alaposan megtervezek. Együtt az orvosokkal, akik azon dolgoznak majd, hogy minimalizálják majd a kockázatokat. Tudom, ez sem lesz egyszerű, de a pillanat, mikor a kezembe vehetem a fiamat, mindenért kárpótol majd.”
