Rózsa anyja 16, apja 18 éves volt, amikor ő született, de csak kényszerből éltek együtt körülbelül másfél évig. A kislány törődésre vágyott, anyja viszont csak bántotta. Hiába tanult jól, énekelt, sportolt, otthon nem kapott elismerést, csak pofonokat és szidalmakat. 11 éves volt, amikor a legmélyebb sebet szerezte. 17-től 24 éves koráig állami gondozott volt. Zülleni kezdett, de nevelői, énektanára és egy baptista gyülekezet más irányba terelte.
Intézetis tapasztalatai alapján azt mondja, a hasonló sorsok minden állomásán van útelágazás, de egyre keskenyebb, láthatatlanabb, csak keveseknek sikerül időben letérniük a széles, pokolba vezető útról. Kell hozzá segítség. Ez lehet családtag, pedagógus, barát vagy épp egy közösség.
