Nyílt napot tartottak ma a 130 éves Szegedi Nemzeti Színházban. Az esemény megnyitóján Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese és Gyüdi Sándor igazgató is a tudomány és a művészet szoros kapcsolatát hangsúlyozta. Gyüdi Sándor Albert Einstein példáját hozta fel, aki állítólag azt mondta, hogy ha nem hegedülne, nem tudna dolgozni naponta. Tehát a két terület egymástól elválaszthatatlan. Pál József pedig Szent-Györgyi Albert kutató színháztámogató tevékenységét elevenítette fel. A beszédek között Vajda Júlia, Taletovics Milán, Nánási Helga, Gömöri Krisztián énekelt a Csárdáskirálynőből, Gidró Katalin József Attila Altatóját szavalta el születendő kislányának és az az egész előcsarnokot betöltő közönségnek. Az egyetemmel való együttműködést jelezte az is, hogy az évi drámapályázat eredményét kihirdették. A zsűri nem tartott egyetlen pályázatot sem érdemesnek az első három helyre, de Kutus Bence műve különdíjat kapott, mert formailag megfelelőt alkotott.
A megnyitó után különböző programokra regisztrálhattak a látogatók. Az egyik teremben Danis Lídia színésznő egy kisebb csoportnak beszédtechnikai órát tartott, néhányan jelmezeket próbáltak, Vajda Júlia operaénekesnő pedig közös daltanulásra igyekezett csábítani a látogatókat. Nemes Roland a tánckar tagja meg is jegyezte, hogy ezután már egyenes út a Voice-ba, vagy az X-Faktorba. Ám a látogatók többsége nem dédelgetett ilyen álmokat és inkább csak a színházi körsétát választotta. Borovics Tamás, Rédei Roland, Bolla Bence, Lazók Mátyás és Nemes Roland kalauzolta a 20 fős csoportokat több emeleten keresztül.
Az egyik megálló Bodnár György birodalma volt, ahol a fősminkes éppen Kréner Gabriella színésznő szemét festette. Körös-körül parókák, poszterek lógtak és sok-sok hajlakkspray mutatta, hogy itt betonbiztos frizurákat kell készteni.
“Jó kíváncsiskodást kívánok” – mondta a nézelődőknek Vajda Júlia, mikor saját foglalkozására tartva találkozott a látogatók egy kis csapatával. A fürkésző tekintetekből nem is volt hiány, de a legjobban akkor, mikor a fenyőfa borítású színpadra léphettek. Nem sűrűn adódik lehetőség, hogy a zenekari árok helyéről, a vasfüggöny előtt a kivilágított, piros és arany színében úszó nézőtérre tekinthessen az ember. Nemes Roland is bevallotta, hogy ez felemelő érzés neki is.
A színészek, táncosok fontosnak tartották bemutatni a háttérmunkások tevékenységét is. A lámpákat kezelő technikusok magasban függő folyosójához kalauzoltak, ahonnan lenézve még a tériszonytól nem szenvedő emberek is nyelnek egyet. Az ügyelő mindent mozgató joystickjét és kissé poros monitorjait is bemutatták, hogy a nézők is láthassák; egy-egy előadás sikeréhez az árnyékban dolgozó emberek munkája is szükséges.
