Yazd. Annyit hallottunk róla, hogy fontos kereskedelmi csomópont, főleg azért, mert a Lut és a Kavir sivatag között fekszik ez a város. Elsőre úgy nézett ki, hogy nincs ott semmi. A látszat csalt. Szokásos szálláskeresés nézelődéssel összekötve. Találtunk egy drága helyet, de túl ocsmány volt. Céltalanul bandukoltunk a hőségben. Közben arról beszélgettünk, hogy egyes emberek szerint erről a helyről származnak a jászok. Nem tudom, mennyi tudományos alapja van ennek az állításnak, talán több mint a sumér-magyar rokonságnak.
Itt is integet, meg köszön mindenki. Megint nem tudunk menekülni. Elmegyünk egy fodrászbolt mellett. Barátságos bajuszos srác néz ki. Úgy 30 körül lehet. Hosszú haja van. Az első hosszú hajú perzsa. Igaz, nem láttuk a derviseket. Később megtudjuk, hogy iraki. A szüleivel jöttek át Szaddam elől vagy 20 éve, még a háború előtt. Annyi extrával tud szolgálni, hogy angolul köszön. Fásultan megyünk tovább, de hirtelen megállunk. Hátha tud valamilyen szállást. 
A köszönés utáni első mondata, hogy megtisztelnénk őt, ha a családjánál laknánk. Minket is megtisztel. Kifekszünk egy parkba, amíg befejezi a félbehagyott frizurát. Nem egy stresszes nép sem a perzsa, sem a többi ázsiai. Vannak fontosabb dolgok is a munkánál és az üzletnél. Például a messziről jött idegenekkel való beszélgetés és a vendéglátás. Kár lenne kihagyni egy jó beszélgetést, meg azt, hogy a perzsa vendégszeretet megmutassák. Cserébe áldoznak egy fél órát a munkaidejükből, ami egyébként 12 óra. Így is dolgoznak eleget.
A családban
A frizura után bezárja a boltot, és barátságosan invitál, hogy kövessük. Az óvárosban lakik az egész családjával. Nem is évszázadokat, inkább évezredeket ugrunk vissza az időben. Az UNESCO is a világ egyik legrégebbi városának nyilvánította. Mindenfelé falak, vályog- és égetett agyagtéglás házak. Egysávos szűk sikátorok, kanyargó utcák. Nagyobb kocsival végig sem lehet menni rajtuk. Mint egy labirintus. Rengeteg zsákutcával, boltívekkel az utcák fölött. Az óvárosban hatalmas széltornyok vagy szélkürtők magasodnak. Kiemelkednek a város fölé, és a szelet levezetik a házakba. Helyi találmány, a légkondi őse. Állítólag innen terjedt el. Egyedül a villanyoszlopok, és egy-két jármű utal a modern korra. Útközben igyekszem memorizálni az útvonalat, de mire megérkezünk hozzájuk, már csak sejtéseim vannak arról, hogy pontosan hol is vagyunk.
Falakkal körülvett udvarra lépünk, viszonylag hűvös van egy fa miatt. Vécé az udvaron, természetesen guggolós, mint mindenhol. Még az általunk megtekintett legelegánsabb helyeken is. Bár a mi költségvetésünk mellett nem túl magas ez a küszöb. A család egy része otthon van, rögtön túlesünk a bemutatkozáson. Megismerjük az öccsét, ugyanúgy néz ki, csak rövidebb a haja. Vele is tudunk beszélgetni, ő tolmácsol a családnak.
Van még egy hugica is, aki épp akkor érkezik haza. Gyönyörű fiatal lány. Kezdem érteni a romantikus keleti meséket, amelyekben komoly vagyonokkal sem tudják kifejezni egy nő szépségét és fenségét az erre specializálódó hercegek. Köszönünk neki, majd zavartan elfordulunk. Kellemetlen helyzet, nem tudjuk, mit illik ilyenkor csinálni. A srácok oldják a feszültséget. A házon belül azt csinálunk, amit akarunk, mondják. Másnap már alsógatyában mászkálunk, de addigra természetesnek tűnik. Ők sem foglalkoznak otthon az iszlám előírásaival. Legalábbis a külsőségekkel nem. Kivéve az alvásnál. Én is így érzem otthon magam.
Fodrász az egész család
Egy gyors mosakodás után a fiatalabb testvér megy dolgozni. Fodrászdinasztia. A papa is az, a nagyapa is az volt, meg a dédapa is. Kár, hogy három napja voltam fodrásznál. Otthagyjuk a cuccainkat és visszasétálunk a fodrászathoz. Megint nem sikerült bevésni az utat. Megbeszéljük, hogy estére visszajövünk a bolthoz, aztán együtt megyünk haza. Nyakunkba vesszük a várost. Estig sétálunk, vacsorázunk párszor. Egy cukrászboltból kirohan utánunk az eladó egy darab frissen elkészült édességgel, és a kezünkbe nyomja. Tiszta ragacs az egész, de ilyen gesztust nem lehet visszautasítani. Kapunk két frissen sült lepényt is. 
Már indulnánk vissza, amikor egy tizenegynéhány éves kölyök köszön ránk. Hello, where are you come from?, kérdezi. Amint megtudja, hogy magyarok vagyunk, egyből váltott. Szia, hogy vagy? Hova mész? Félperces döbbent csönd után kifaggatjuk, honnan tud ilyeneket. Minden nyelven tudok egy kicsit, mondja mosolyogva. De az angol jobban fekszik neki. Elmeséli, hogy pár napja futott össze magyarokkal, ők tanították meg neki. Ügyes gyerek, sokra viheti. Behív teázni a bácsikájához, akinek az éttermében dolgozik. Tud szerezni szállást Bámban meg Kvettában, miután megtudja a következő uticéljainkat. Cserébe kiropogtatom a gerincét és megtanítjuk magyarul, hogy jó éjt. Sokáig nem sikerül, végül a yo 8 angol ejtésével egészen megközelíti a helyes kiejtést.
Tudni akarta, hogy hol lakunk. Délre, egy fodrásznál. Hosszú haja van. Ennyi infó is elég volt neki. Azok irakiak, mondta komor tekintettel, legyetek óvatosak. Megdöbbent az iráni-iraki szembenállásnak ez a megtestesülése. Az mindegy, hogy esetleg ők is síiták. Hogy perzsául beszélnek, az is. A lényeg, hogy Irakból jöttek. Pedig ugyanolyan kedves emberek, ugyanott élnek, ugyanúgy néznek ki.
Visszaúton még sikerül megismerkedni egy emberrel. Elém állt és egy szuszra elhadarta: „How are you? I’m fine. Thank you.” Ezt követően továbbállt, én meg csak álltam döbbenten anélkül, hogy megszólaltam volna. Kellemes beszélgetés volt. Biztos gyakorolta tükör előtt.
Van Damme és Grundig
Estére visszamentünk fodrász barátunkért. Még befejezi a munkát, addig kifekszünk megint a parkba. Utána elmegyünk vásárolni. Vesz pár csapatit meg két halkonzervet. Ezt viszi haza a családnak. Mire megérkezünk, együtt a család, heten vannak. Öt gyerek öt és harminc között, meg a szülők. A néhány négyzetméteres nagyszobában egy gyékénnyel terítenek. Asztal nincs, székek sem, el sem férnének. Minket is hívnak vacsorázni, de nincs szívünk enni abból a kevésből, amijük van. Szerencsére nem erőltetik, amikor látják, hogy így nem megy nekünk.
Lefekvéshez leterítenek egy hosszú szivacsot, azon alszik mindenki, kivéve a két nőt, ők egy másik szobában, ugyanígy. Körülnézek a házban. Mindössze két szoba, összesen talán harminc négyzetméter. Döngölt padló, rajta szőnyeg, ez egyben az étkező és a háló is. Szekrény sincs, a ruhák a falon lógnak fogasokon. Egy-két poszter a falon, főleg Van Damme. Kungfumániás család. Meg egy naptár. Ők a mi Urunk 1380. évében járnak. Március 21-én van újév.
Egy régi Grundig tévé megy a háttérben. Még rajta van a reklámmatrica. Iráni focimeccs megy, nem köt le túlzottan. De még mindig jobb, mint a filmdrámáik, amelyeket mindenfelé méltatnak a világon, de én képtelen vagyok végig nézni akár egyet is. Illetve egyet már láttam, meg többet félig. Erre jó a buszozás… Az én kulturális közegemben nehezen kötnek le ezek a sztorik. Kissé sablonosak. De a legnagyobb probléma, hogy nem hozzám szólnak, nem az én gondolataimról és problémáimról beszélnek. Ugyanez a bajom az indiai mozikkal is. Lehet, hogy csak egy-két ajánlás kéne „beetető” filmekről. Biztosan a cenzúra is közrejátszik abban, hogy személyes-bosszús filmeket forgatnak állandóan. Semmi politikai, társadalmi téma, hacsak nem az, hogy a szegény perzsa fiú hogyan szerzi meg a belé fülig szerelmes, de rendkívül gazdag családba tartozó – és mindig csodálatos – leányzót, akinek egy befolyásos, de gonosz férfi udvarol.
Közös dinnye
Szerencsére tévézés helyett elkezdünk beszélgetni. Örülnek nekünk, nyelvet gyakorolhatnak. Felvilágosult emberek. Tudják, hogy csak a nyelvvel boldogulhatnak. A srácok napi tizenkét órát dolgoznak, ebből éppen hogy megélnek. Zárt ajtók mögött végre beszélhetünk politikáról meg nőkről. Fölmerül a drogok kérdése is. Rendszeresen szívnak hasist, ugyanúgy, mint az apjuk szívott régebben, azelőtt meg a nagyapjuk. Családi szokás. Kérünk egy kicsit? Összenézünk. Inkább nem. Ne kockáztassunk semmit. 
A reggel fantasztikus. Kajával keltenek. Kapunk lepényt valami tejfölszerű szósszal meg sajttal. És persze teát. Kellemesen érezzük magunkat. A gyerekek iskolában vannak már, az idősebb testvér pedig a fodrászatban. Rendesek, hogy hagytak aludni. A szomszéd szobában a fiatalabb srác formagyakorlatokat próbál. Nagyon érdeklik a harcművészetek. Beállok egy kicsit, hátha tanulok valamit. Utána meg a kedvenc technikák bemutatása következik. Jókat röhögünk közben. Állítólag iráni kung-fu technikákat gyakoroltunk.
Indulás előtt akarunk fizetni valamit, de megsértődnek. Tavaly volt itt két német srác egy hetet, mesélik, tőlük sem fogadtak el semmit. Mindenesetre elhozzuk nekik ajándékba a piac legnagyobb és legillatosabb dinnyéjét. Az legalább jó az egész családnak. Még abból is meg akarnak kínálni. Látszik, hogy előre örülnek az esti lakomának.
