Mi sem kínál tökéletesebb alkalmat erre, mint a Le Bourget-repülőtér kifutópályái melletti „Fête de l’Humanité”, amely a Francia Kommunista Párt rock- és gasztronómiai fesztiválja. Az immár hetvenedik éve minden szeptemberben megrendezett háromnapos szafári alkalmával vörösbe burkolóznak a kifutópályák, és Leningrádot idéző árakon dőzsölhetünk a marxista hedonizmus szentélyében. A nagy zabáláson valamennyi francia régió kommunista szervezetei képviseltetik magukat, és helyi specialitásokkal igyekeznek minél több választópolgárt a „helyes útra” terelni.
Rettegj burzsoá
A gallok szerint még Engelshez is csak a teli gyomron keresztül vezet az út, ezért a legkifinomultabb Saint-Emilion Grand Crutől, a libamájon keresztül, a kagylóhegyekig és homárnyájakig megtalál minden földi jót a betévedő éhező proletár. A választópolgárokért folytatott osztályharcban a nemzetközi kommunista mozgalom aktivistái is kiveszik a részüket, és pártközpontilag dotált iraki, csádi illetve kolumbiai ételcsodákkal fokozzák a látogató gyomrára nehezedő feszültséget. Castro rumkimérésén felbuzdulva, kutatni kezdtem a gulyást kavaró Thürmer Gyula után, de sajnos a magyar kommunistáknak még csak híre-hamva sem volt ezen a rendezvényen. Remélem a párt aktivistái e sorokat olvasva, hamarosan jobb belátásra térnek, és szalámis zsömlékkel meg frissen sütött töpörtyűvel fogják piros-fehér-zöld sátorukba csalogatni a kákabélűeket a jövőben.
Aki a testi táplálék után, némi ideológiai betevőre is vágyik, az a nagy klasszikusok mellett az „eurokommunista” irodalom és szuvenír legjavából válogathat kedvére a nagy vörös bevásárlóközpontban. A francia barikádhősök leginkább a „Rettegj burzsoá!” és az „Éljen a Párizsi Kommün!” feliratú pólókat ajánlják budapesti kartársaiknak az idén. Én azonban egy szolidabb, a politikai gazdaságtanról szóló opussal leptem meg közgazdász édesanyámat. A proletárkultúra és Marx után nem szabad kihagyni a közeli gettókat sem, ahol pillanatokon belül megtanítja a „szabadság, egyenlőség, testvériség”-ről ábrándozó kamerás turistát kesztyűbe dudálni az algériai származású ifjúság.
Technófesztivál a Bastille-nál
A Berlin Love Parade mintájára már alig akad olyan európai város, ahol ne rendeznék meg a hatalmas hangszórókkal felszerelt kamionok utcai felvonulását. Bár a franciák jobban értenek a sanzonhoz, mint a house zenéhez, azért a telefonfülkéken és hirdetőoszlopokon táncoló Pierre-ek látványa megér egy misét. A parádé oly annyira családi esemény, hogy az Aznavouron szocializálódott nagyik is erre zúznak a Bastille-tól az Invalidusokig.
A tömeg lelkesen hömpölyög a lezárt belvárosban és nagyüzemben riszálja magát az angolszász muzsikára. A legérdemesebb összekötni a kellemest a hasznossal, és két tánclépés között shoppingolni egy kiadósat a legmenőbb párizsi áruházakban. A La Fayette-ból kitántorogva a karomra aggatott szatyorhegyek azonban már annyira zavartak a zene ritmusára imitált malterkeverésben, hogy a szombat esti láz jegyében komoly készülődésbe kezdtem a pipereasztal környékén.
Madonna kedvenc bárja
Egy kellemes szombat estéhez a Hotel Crillot bárja kínálja a legjobb lehetőséget Párizsban. Arra azonban ne is számítsunk, hogy sportcipőben és fényképezőgéppel bebocsátást nyerhetünk a sznobizmus eme szentélyeibe. A vizslató ajtónálló meggyőzéséhez előbb civilizált öltözékhez kell jutnunk egy belvárosi divatüzletben. Jelen pillanatban a Kenzo az abszolút nyerő márka a galloknál, de a tradíciókra jobban adók megpróbálkozhatnak egy De Fursac-szettel is. Egy tökéletesen szabott és alig 1000 eurót kóstáló hacukában nem csupán a belépést válthatjuk meg Madonna kedvenc párizsi bárjába, de még az itt iddogáló luxuskivitelű hölgyeményeknek is csaphatjuk a szelet.
Párizsban a ruha teszi az embert, ezért egy zseniális szabású öltöny még a csóró, borostás és kopaszodó magyar turistából is magas, szőke és fehér lovon közlekedő olajmilliárdos válhat egy görbe éjszakára. Ennél a pontnál azonban figyelmeztetnem kell a borisszákat, hogy érdemes egy üveg lőrével bemelegíteni a Crillon előtt, mert itt már egy pohár koktélért simán elkérik a magyar kőműves napi fizetését a jó kiállású mixerek. A tudat azonban, hogy a 1998-as világbajnok francia válogatott sztárjai is itt dőltek a pultnak a finálét ünneplő pezsgős vacsi után, azért sok férfiszívet meglágyít.
Párizs tehát nem csupán az európai kultúra és turizmus fellegvára, de az elképzelhetetlen kontrasztok birodalma is. Akinek nem eléggé szélsőségesek a budapesti körülmények és még nagyobb szakadékra vágyik ízlés és ízlés, ember és ember, pénztárca és pénztárca között, az meg se álljon a Place de Concordig.
