Élet-Stílus

Izland, az ördög szántotta sziget

Az európai kontinens Magyarország-méretű kis északi szigetét, Izlandot általában „gőzölgő jégsziget"-nek nevezik az útikönyvek, leginkább az átlagos európai szem számára hihetetlennek tűnő természeti látnivalók, a gleccserek és a geotermikus jelenségek fantasztikus látványa miatt.


Jéghegyek között

A Titanic katasztrófájának és a filmsikernek is köszönhetően a jéghegyek látványa, és pláne a közöttük való hajókázás az utazás valódi fénypontja. Jökulsarlon-gleccser lagúnája a rajta sodródó, a kék különböző árnyalataiban játszó, helyenként a gleccserből leszakadó bazaltkőzeteket is cipelő jéghegyekkel fantasztikus látványt nyújt. Apró kis motoros gumicsónakok révkalauzként vezetik a kétéltű járműveket, amelyeken az elragadtatott turisták mintegy 40 percet hajókázhatnak a csodálatos fotótémát nyújtó vizeken.

Annak ellenére, hogy általánosan köztudott a szigetországi élet drágasága (a benzin literenkénti ára átszámítva 340-360 forintnak felel meg, a helyi árak nominálisan hasonlítanak a hazaiakra, miközben a helyi korona több mint 3 forintot ér), és a nyárnak nevezett néhány enyhe, 10-15 fokos hetet leszámítva az időjárás mostoha, évről évről növekszik az Izlandra látogató turisták száma. Mi a titok nyitja, miben rejlik a sziget vonzereje?

Kevés ember, nem kis helyen

Aki nyugalomra vágyik, és arra, hogy elvonulhasson a világ zajától, ne kelljen lépten-nyomon embertársaiba és a civilizáció áldásaiba botlania, annak Izland ideális hely. Írók, művészek feltehetően ezért választották és választják időről időre lakóhelyüknek a szigetet. Hihetetlenül tiszta levegő, iható vizű helyi források és patakok, sok vízesés, a települések fűtőenergiájának jelentős részét is szolgáltató, sűrűn előforduló hőforrások teszik vonzóvá a rövidebb-hosszabb tartózkodást.

A sziget területének mintegy 20 százaléka művelhető csak, s ez nagyrészt a parti sávra korlátozódik. A többi kopár kősivatag, gleccser, tavak és hegyek. A sziget belseje jobbára érintetlen, emberi beavatkozással nem szennyezett táj, amely annak idején kiváló terepet szolgáltatott az Apollo asztronautáinak a holdraszállás gyakorlásához. A 293 ezer fős népesség több mint 60 százaléka a főváros, Reykjavík körzetében él, a második legnagyobb városban 15 ezren laknak. Így aztán nem csoda, hogy a város fogalma is átértékelődik az odalátogató, a helyi népesség számát meghaladó, évi közel 400 ezres turistatömeg számára. Úgy tűnik, hogy néhány ház, egy kikötő, a templom és a benzinkút már elegendő a város titulushoz. A hőforrásoknak köszönhetően sok kis településen található uszoda is.

Gejzír

Minden iskolás megtanulja, hogy a gejzírek őshazája Izland. Maga a szó is innen ered. Természetes, hogy megtekintésük a program kihagyhatatlan része. Annak ellenére, hogy a legnagyobb gejzír egy ideje nyugovóra tért, kisebbik testvére, a Strokkur, annál szorgalmasabban, 3-4 percenként kínál mintegy 30 méteres gőzkilövéseivel remek fotótémát az elragadtatott turistáknak. A gejzírek viszonylag nagy területen helyezkednek el, a föld több helyen füstölög, másutt fortyog az iszap a kis kénes kráterekben.

Vízzel fűtenek

A páratlan látnivalók sora a keflaviki landolást követően rögtön megkezdődik. A nemzetközi repülőteret elhagyva rövidesen lávamezőkön keresztül vezet az út. A szabdalt felszín hol teljesen kopár, másutt a mohák és zuzmók süppedő szőnyeggel borítják be a vulkáni kőzeteket. A természet csodájaként a kopár kövek között földhöz bújó kis sárga és lila virágok csempésznek színt a szürkeségbe. A fővárost is magába foglaló Reykjanes-félsziget ad otthont az egyik legismertebb turistaattrakciónak, a 37-39 fokos vizével messziről gőzölgő „Kék lagúnának”. A fürdés a számunkra nyáron szokatlanul hűvös külső hőmérséklet ellenére kihagyhatatlan élmény. Az ásványi sókban gazdag víz inkább tejre emlékeztet, szilícium-dioxidot tartalmazó fehér iszapja, a vízben lévő algákkal, ásványi sókkal együtt szépségkúraként is alkalmazható. A lagúnának becézett tó körül meddőhányóknak látszó bazaltdombok sorakoznak. Az egész hihetetlenül szürreális látványt nyújt.

Utunk során szókincsünk a solfatara (ejtsd szolfatára) kifejezéssel gazdagodott. A jelenség nyomait földből feltörő forróvíz-források, a különböző ásványi sóktól sárga és zöld színű peremű, kis kráterekben bugyborékoló, kénes illatot árasztó iszap jelzik, amelyek a sziget több pontján fellelhetőek. Valahogy így képzelhette el Dante a poklot, véltük. A geotermikus energiának olyan bősége található a szigeten, hogy számos várost kizárólag a természetes hőforrások vizével fűtenek, és a városi melegvíz-ellátást is ezek szolgáltatják. (A csapvíz az ország egész területén iható és finom, de vigyázat, a szállodában a melegvíz-csapból kicsit illatos termálvíz folyik, amivel az elkészített nescafé íze érdekes zamatú lesz.)

Utazzon Izlandra…

…a Startutazással

Vulkánok földje

A sziget egész területén sorakozó nem túl magas vulkáni kúpok (a legmagasabb alig haladja meg a kétezer métert) alatt a mélyben ma is forrong a magma. 1996-ban, 2002-ben is voltak kitörések, az utóbbit ráadásul a gleccsereknek a vulkánkitörés miatti gyors olvadása következtében hatalmas árvíz is követte. Ma is látható a kettős csapás által elmosott hidak acélszerkezetének maradványa a keleti partok közelében, figyelmeztető mementóként a természetet erejére.

A tavak felszínét leszámítva nem sok vízszintes felület található a szigeten. Úgy tűnik, hogy az útépítésnél is a könnyebb megoldást választották, követték a domborzati viszonyokat. Vívmánynak számít, hogy ma már a szigetet körbe lehet autózni az 1-es számú (és egyetlen) főközlekedési útvonalon. Tekintettel a gyér forgalomra (különösen a turistaforgalommal kevésbé érintett északi és keleti parton), ez az út sem túl széles, a hidaknál gyakorta egy sávra szűkül. A laikus számára úgy tűnik, hogy sok helyen a bazalttörmeléket csak lehengerelték, helyenként némi kátrányos bevonattal ellátták, és készen is volt az út. A mellékutak pedig igazi kihívást jelentenek a vezetőknek és utasoknak egyaránt.

Egyen cápát!

A cápától a magunkfajta, szárazföldi utazó legfeljebb borzongani szokott, ritkán gondol rá úgy, mint ízletes falatra. Az izlandiak szerint pedig az. Többhetes várakozási idő után (ami idő alatt a méreganyag állítólag eltávozik az állatból) feldarabolva, minden ízesítés, sózás nélkül kampóra akasztják a cápa húsát a szabad téren, tengerpart közelében felállított fedett, de az oldalán nyitott szárítókba, ahol a tengeri sós levegő hatására néhány hét alatt szép rozsdaszínű bevonattal ellátott csemegefalatokká válnak. Felvágva a formája a szalonnára emlékeztet, s akik megkóstolták, azok szerint az íze is.

Enni, inni, aludni

Az elkényelmesedett kontinenslakóknak hűvösnek tűnő izlandi nyár ellenére sokan sátoroznak. Persze van, ahol nincs is más lehetőség. A szállodai ellátottság közel sem olyan, mint amit a térségünkben megszoktunk. Vidéken (főleg északon és keleten) a nyári hetekben az év többi részében kollégiumként funkcionáló épületekből kialakított „szállodalánc” fogadja az utazókat. Magasabb kategóriájú, saját vizesblokkal is rendelkező „igazi” szállodák csak néhány nagyobb városban találhatók, inkább Reykjavík körzetében. Az árak természetesen mindenütt magasak.

Az étkezési lehetőségek is érdekesek. Útközben a benzinkutakhoz kapcsolt kis boltokban lehet kenyeret, gyümölcsöt, tejterméket, szendvicset, sőt meleg levest, sült krumplit, és esetleg valami további ételt is enni. Az egy-két nagyvárosban természetesen vannak gyors- és hagyományos éttermek is.

A kevésbé látogatott távolabbi helyeken viszont csak a „kollégium-szállodák” éttermeiben lehet kosztolni. Viszont a feltálalt ételek ízletesek, választékuk bőséges, a szervírozás színvonala sem hagy kívánnivalót maga után. A magyar konyhához szokott turista szerencséjére a helyi specialitások (rothasztott cápahús vagy bárányfej) túl drágák ahhoz, hogy ilyen helyen kínálják azokat.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik